Közös fellépés a V4-es országokban az antiszemitizmus ellen

A Tett és Védelem Alapítvány (TEV) nemzetközi konferenciát rendezett a 2018. június 27-én „Európai antiszemitizmus, harc az antiszemitizmus ellen” címmel. A European Jewish Association brüsszeli székhelyén tartott eszmecserén olyan központ létrehozásáról egyeztettek, amely a visegrádi országokban egységes szakmai módszertannal elemzi az antiszemita jelenségeket.

A Tett és Védelem Alapítvány (TEV), valamint a szlovák és lengyel partnerei által kezdeményezett szakmai program célja a közös fellépés az antiszemitizmus ellen. Ennek érdekében a TEV és partnerei olyan antiszemitizmust monitorozó, kutató és elemző, valamint jogvédő központ életre hívását kezdeményezik, amely a V4 országokban képes egységes szakmai módszertan és gyakorlat alapján kiszámítható, magas minőségű támogatást nyújtani a verbális és tettleges antiszemita indíttatású cselekmények elleni fellépéshez.

A program vezetését ellátó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközösség (EMIH) által alapított TEV célrendszere és működése Európában egyedüliként valósítja meg a kutatás-oktatás-jogvédelem hármas tevékenységét az EBESZ (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) által meghatározott szakmai módszertan alapján. A programban lengyel, cseh és szlovák partnerek bevonásával készítik fel a leendő szakembereket a monitoring tevékenységgel összefüggő elemző feladatokra, valamint az érdekképviselet ellátásához szükséges képességek elsajátítására. A program eredményeként ez év végére a visegrádi országokban valós adatokra épülő egységes antiszemitizmus monitoringjelentés kerül kiadásra.

Nagy Zoltán nagykövet (j) Szalai Kálmán (TEV)

A konferencia megnyitójában Nagy Zoltán, Magyarország brüsszeli nagykövete elmondta, hogy az antiszemitizmusnak Magyarországon nincs helye sem a Parlamentben, sem a közéletben, és súlyos pénzbüntetést vagy akár börtönbüntetést kockáztat az, aki azt megszegi.

Menachem Margolin rabbi, az együttműködésben részt vevő és a konferenciának helyet biztosító European Jewish Association elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy fontos partnereket találni az antiszemitizmus elleni fellépéshez, mely akkor tud igazán hatékony lenni, ha egész Európára kiterjedő érdekérvényesítéssel párosul.

Johannes Börmann, az antiszemitizmus elleni küzdelem uniós koordinátora hangsúlyozta, hogy bár az antiszemitizmus a zsidó közösségeket támadja, de ugyanúgy veszélyt jelent a társadalom egészére és a demokratikus értékekre egyaránt.

Szalai Kálmán beszédében a kutatás-oktatás-jogvédelem hármas tevékenységének fontosságát hangsúlyozta az antiszemitizmus elleni küzdelemben. A TEV titkára megállapította, hogy egyes civilszervezetek felnagyítják a közép-európai országokban tapasztalható verbális antiszemita jelenségeket, miközben érzéketlenek a nyugat-európai antiszemitizmus új formáira, amelyek fizikai erőszakot és gazdasági bojkottot is magukban foglalnak. Szalai Kálmán megoldásként a visegrádi országokban alapított intézményt javasolta, amely bázisa lehet egy egész Európára kiterjedő, az antiszemita jelenségeket monitorozó és a jogvédelmet biztosító szervezet életre hívásának.

A konferencián felszólalt még Baruch Mayers rabbi, az együttműködés szlovák partnere, egyben a Chabad Szlovákia vezetője, valamint Szesztay Ádám főosztályvezető, a Külgazdasági és Külügyminisztérium képviselője.

Az eseményen a visegrádi országokra kiterjedő együttműködésben részt vevő partnerek képviselői, valamint megfigyelőként több ország külügyminisztérium képviselője is jelen volt.

A Visegrádi Együttműködés tagországai által létrehozott Visegrádi Alap révén a V4 országok gazdasági, diplomáciai és politikai érdekeik közös képviseletén túl tovább erősítik együttműködésüket a kultúra, a tudomány, az oktatás és a kutatás területén. A V4 országok közös értékei azért is fontosak, mert a közép-kelet-európai régió országainak olyan tapasztalatai vannak, amelyekkel Európa más régiói nem rendelkeznek. A TEV kezdeményezése, hogy a V4 országok közösen lépjenek fel az antiszemitizmus ellen, ezt az összefogást erősíti.

A projekt a Visegrádi Alap támogatásával valósult meg.

Fotógaléria: