hogyan segíthetsz?

A Tett és Védelem Alapítvány zsidó szervezetek civil kezdeményezése, amely a zsidó tradíciókat követve kész határozott lépéseket tenni az egyre inkább elharapódzó antiszemita jelenségek visszaszorításáért.

támogatásForródrót: (+36 1) 51 00 000

Közlemények

Törvénytelenül működik a Hóman Alapítvány

Legalább másfél éve törvénytelenül működik a nyilas…

Holokauszttagadás – technikai okok miatt megtűrve?

A Tett és Védelem Alapítványt (TEV) üdvözli a Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfőn nyilvánossá váló döntését, mely szerint nem jogerős ítéletében 300 óra közérdekű munkára ítélte azt a férfit, akit egy nyilvános beszédében elhangzottak miatt Holokauszttagadással vádoltak meg. A szervezet ugyanakkor problémásnak látja, hogy egy szélsőséges gondolatokat terjesztő oldal, a kuruc.infó „Holokamu” nevű aloldalát, mely kifejezetten Holokauszttagadó írások közzétételére „szakosodott” a mai napig nem sikerült elérhetetlenné tenni, technikai problémákra hivatkozva.

Minimálisan csökkent az antiszemita gyűlöletcselekmények száma Magyarországon – többségben a férfi elkövetők

2017. első hat hónapjában a Tett és Védelem Alapítvány összesen 18…

Aljas antiszemita uszítás a római parti hoteltulajdonostól

A Római-partért Egyesület nevű - ártéri hoteltulajdonosokat…

2016. évi egyszerűsített éves beszámoló

A Tett és Védelem Alapítvány 2016. évi egyszerűsített…