Kővel dobták be a gdanski zsinagóga ablakát Jom Kippurkor

A gdanski zsidó közösség nyilatkozata szerint szerda éjjel, Jom Kippur napján ismeretlen elkövetők nagyméretű kővel dobták be a helyi zsinagóga ablakát. Az előszobában ahova a kő esett, a jelenlevő asszonyok éppen a Neilára, a jom kippuri záró imádságra vártak. A közelben gyermekek is tartózkodtak.

A berepülő kő a beszámolók szerint csupán néhány centiméterrel vétette el az egyik jelenlevő hölgy arcát.

A követ a kivilágított helyiségbe a jelek szerint egész közelről dobták.

A helyi rendőrség az ügyészség bevonásával nyomozást indított az ügyben. Karina Kaminska, a gdanski városi rendőrség szóvivője nyilatkozatában megerősítette, hogy a szerdai napon, este 6 órakor bejelentést kaptak egy ismeretlen tettes által elkövetett bűncselekményről, mely során a tettes kővel törte be a helyi zsinagóga ablakát. „A bűntett helyszínére nyomozókat rendeltünk ki, a helyszínelők biztosították a terepet, a körülmények felderítése elindult”

A rendőrség a tanúk kihallgatása és a bizonyítékok begyűjtése után igyekszik a körülmények vizsgálatán keresztül beazonosítani, az incidens antiszemita motivációjú volt-e, vagy esetleg egyszerű vandálkodásról van szó.

A helyi zsidó közösség szerint „A Jom Kippurkor zsinagógákat érő támadások rendkívül gyakoriak voltak egy időben a lengyel nacionalista milíciák részéről, de ilyen utoljára az 1930-as években fordult elő.”

Pawel Adamowitz, Gdansk város polgármestere közösségi média oldalán határozottan elítélte a támadást, és reménységét fejezte ki az ügy gyors kivizsgálását illetően. „Bocsánatot kérek gdansk zsidó közösségétől. A szabadság és a szolidaritás városában minden vallást tisztelünk, és nem fogatjuk egy a huliganizmust.”

A polgármester Jom Kippur másnapján tiltakozó demonstrációra szólította fel a város polgárait: „Soha nem alkudunk meg az erőszakkal Gdansk városában! Éppen ezért invitálok mindenkit a gdansk-wrzeszczi új zsinagógába, hogy világosan és hangosan elítéljük a tegnapi erőszakos bűncselekményt, ami tegnap Jom Kippur, az egyik legfontosabb és méltóságteljesebb zsidó ünnep alatt vette célba a híveket.” A tervezett demonstráción felszólal Lengyelország főrabbija, Michael Schudrich, a varsói zsidó közösség vezetője, Leslaw Piszewski, valamint a gdanski zsidó közösség feje, Michal Samet is.

Forrás: wyborcza.pl