Kitiltották Vona Gábort Romániából

VonaTöbb magyar állampolgár Romániába való beutazását tiltották meg a román hatóságok – számolt be az MTI. A román belügyminisztérium pénteki közleménye szerint arra hivatkoztak, hogy a Jobbik, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), a Betyársereg és az Új Magyar Gárda számára szélsőséges tevékenységet fejtettek ki Románia területén. Traian Basescu indoklásában a Jobbik antiszemita megnyilvánulásaira is kitért.

Vona Gábor múlt március 10-én egy marosvásárhelyi autonómiatüntetésen vett részt, az ott történt rendbontásokért a román sajtó a Jobbikot és az Új Magyar Gárdát tette felelőssé.

A Jobbik elnökének kitiltását Traian Basescu román államfő már március 11-én kezdeményezte. indoklásában a tüntetésen történtek mellett a jobbik vezetőjének antiszemita megnyilvánulásaira is kitért. Mint írja, pontosan ismeri Vona Gábor provokatív romániai tevékenységét, de ismeri „antiszemita megnyilvánulásait is” – írta a mandiner.hu

A levélre Vona Gábor a Facebookon közzétett nyílt levélben reagált. Ebben azt állítja, hogy a jobbikosok és a gárdisták végig békésen vonultak.

Pénteken hivatalosan is kezdeményezte a román belügyminisztérium az bizonyos személyek nemkívánatossá nyilvánítását az illetékes bíróságon. Bukarest azonban nem nevezte meg sem a személyeket, akiket nem akarnak, sem az indokot, ami alapján nem akarják beengedni őket. Monica Daibog szóvivő rövid sajtóértekezletén újságírói kérdésre azt mondta Vona Gáborról, a Jobbik elnökéről, hogy büntetőjogi eljárás indult ellene – írta az index.

A román jogszabályok szerint öttől tizenöt évig terjedő időtartamra nemkívánatosnak nyilvánítható az, aki a nemzetbiztonságot, illetve a közrendet veszélyeztető tevékenységet folytatott, vagy megalapozottan gyanúsítható, hogy szándékában áll ilyen tevékenységet folytatni.

A Jobbik megdöbbenve értesült arról, hogy a párt politikusait kitiltották Romániából, mivel szerintük hasonló lépésre semmilyen okot nem adtak – mondta az MTI megkeresésére Pál Gábor, a párt sajtófőnöke. A Jobbik szóvivője elmondta, értetlenül állnak a román fél lépése előtt, hiszen pártjuk tagjai nem tettek olyan lépést, vagy követtek el bármilyen bűncselekményt, ami hasonló reakciókat tenne szükségessé.

Vona Gábor hétfőn az M1 „Ma reggel” című műsorában újságírói kérdésre azt mondta , nem tervezte, hogy a kampány alatt Romániába látogat, azonban augusztusban szeretne Erdélybe utazni egy rendezvényre. „Kíváncsian várom a történetnek a folytatását” – tette hozzá.