Jean-Marie Le Pen távozóban még zsidózik egyet

Marine és Jean-Marie Le Pen

Marine és Jean-Marie Le Pen

Végjátékához közeleledik a franciaországi radikális jobboldali párt, a Nemzeti Front családi viszálya. Marine és Jean-Marie Le Pen nagy nyilvánosságot kapó összecsapása ezekben a napokban mégis pontosan ott tart, ahol hónapokkal ezelőtt kezdődött: Marine Le Pen kitart eddig sikeresnek látszó őrdögűzési stratégiája mellett, amibe nem fér bele, hogy Jean-Marie Le Pen “zsidózik”. Ahhoz ugyanis, hogy az FN fordulata szimbolikusasn is felmutatható legyen, szükség van a zsidó közösség megnyugtatására, meggyőzésére, esetleg megosztására. Az első “eredmények” visszafogottak, de Marine Le Pen stratégiáját igazolják.

A Nemzeti Frontban a megalakulástól kezdve központi téma volt az antiszemitizmus. A Nemzeti Front alapítói között ugyanis megtalálható a legitimistáktól (a királypártiaktól) kezdve a francia Algéria aktivistáin át a második világháborús, kollaboráns Vichy-rezsim híveiig bezárólag minden szélsőjobboldali elem. Jean-Marie Le Pen nyugodtan élhetett évtizedeken át alig leplezett antiszemitizmusából: pártjában piac és igény is volt rá. Ez a mai napig így van egyébként, a kutatások szerint a franciaországi antiszemitizmus három gócpontja a muszlim közösségben, illetve a szélsőbal és a szélsőjobb hívei között található.

Ám közben megváltozott a cél: a tiltakozó, polgárpukkasztó radikális kispárt már nem az egyszerû politikai létezésre törekszik, hanem hatalomra tör, elnökválasztást szeretne nyerni. Marine Le Pen felismerte: ha valaha kormányozni szeretne (és apjával ellentétben szeretne), fell kell számolnia az FN antiszemita imázsát és valamilyen formában le kell hűtenie apját. Amikor tehát Jean-Marie Le Pen pár hónappal ezelőtt megismételte nézeteit arról, hogy a gázkamrák a történelem részletkérdésének számítanak, a lehetőség adta magát. Marine Le Pen megragadta az alkalmat, hogy eltávolítsa az FN tiszteletbeli elnökét, a párt “banalizálódásának” szimbolikus akadályát (arról természetesen szó sincs, hogy Marine Le Pen meglepődött és megdöbbent: apja semmi újat nem mondott a korábbiakhoz képest, ezért merült fel többekben, a május 1-én előadott performansz előtt, így bennem is, hogy ügyesen megkomponált színjátékról van szó).

Jean-Marie Le Pen eltávolítása szó szerint értendő: a radikális párt felfüggesztette az alapító elnök párttagságát, a pártvezetés pedig úgy döntött, itt az idő a Front szervezetét is az új helyzethez igazítani. A mozgalom mintegy 40 000 tagja július 10-ig szavazhat a párt új alapszabályáról, amely megszünteti a tiszteletbeli elnöki címet, és megtiltja a kettős tagságot (mondanunk sem kell, mindkét változtatást személyesen Jean-Marie Le Penre szabták, aki új minipárt alapításával fenyegetett). Marine Le Pen a párttagoknak írt üzenetében megfogalmazta, hogy a változtatások célja Jean-Marie Le Pen félreállításának kőbe vésése. Mint írta, nem lehet mostantól úgy a pártot vezetni, hogy rendszeresen tönkreteszik az aktivisták és az elnök munkáját (értsd: antiszemita beszólásokkal bepiszkítják a mérséklődésről alkotott, nehezen építetett képet).

Jean-Marie Le Pen persze nem hagyja magát. Az igazát bíróságon is kereső volt pártelnök a pártszavazástól történő távolmaradásra buzdítja híveit, és nyílt levélben fejti ki nem éppen támogató nézeteit arról, hogy miként lesz a Nemzeti Front “a zsidó közösség pajzsa”. Szövegében szinte Marine szemére veti, hogy a zsidó szervezeteket tömörítő szervezetet vezető Roger Cukierman kijelentette róla: nem tartja antiszemitának.

Az elmúlt időszakban többször lehetett hallani: az FN szeretné megnyerni magának a zsidó közösséget, tekintettel arra, hogy az FN kijelölt ellensége éppen az, amitől a francia zsidó közösség éppen a legjbban fél: az iszlamizmus (igaz, ez a Charlie Hebdo elleni támadás óta már biztosan nem csak frontos specialitás).

A zsidó közösségen belülről származó becslések szerint mára akár a franciaországi zsidók 7-8%-a is Marine Le Pen-szavazó lehet. Egy 2014-es közvélemény-kutatás szerint bár a franciaországi zsidók körében az FN-szavazat aránya tartósan a nemzeti átlag alatt marad, 2012-ben már a közösség 13,5%-a Marine Le Penre adta a voksát. A mérést értelmező szakértők persze felhívják a figyelmet arra, hogy az FN programja a zsidó közösség számára kellemetlen javaslatokat tartalmaz, mint a rituális vágás vagy a kipa nyilvános viselésének tiltása, ezért a zsidóság FN felé áramlásának – e program megtartása mellett legalábbis – szerintük korlátai vannak (Marine Le Pen már korábban kifejtette, ha nem is ezekkel a szavakkal, hogy e javaslatok nem a zsidók, hanem a muszlimok ellen irányulnak, mivel a kipa “nem okoz problémát” Franciaországban, viszont a törvény előtti egyenlőség elve miatt kérni kell “ezt a kis erőfeszítést” a zsidó közösségtől).

Nincs tehát arról szó, hogy a franciaországi zsidók tömegével szavaznának Marine Le Penre vagy tömegével áramolnának az FN felé, az viszont megállapítható, hogy a zsidóság felé való stratégiai nyitás kisebb eredményeket már hozott. Az sem igaz, hogy az FN ellentmondásmentes párttá vált antiszemitizmus ügyében: a sajtó nagy örömmel cincálja szét időről időre a párt soraiban, a “talpasok” körében megnyilvánuló antiszemitizmust. Azt pedig látjuk, hogy a szimpatizánsok körében a mérések még mindig komoly antiszemitizmust mutatnak.

A Le Pen-szavazó zsidók ugyanakkor azt mondják, az FN változott, és ebben igazuk van: megváltozott a pártvezetés célja, és ehhez új eszközök szükségesek. A hideg rasszizmus és antiszemitizmus helyét átvette egy szofisztikáltabb, a szuverenista-gaulle-ista és a republikánus hagyományokra gyakrabban utaló iszlámellenesség, miközben a pártvezetés mindent megtesz, hogy demonstrálja a nyitottságát a franciaországi zsidóság felé. Marine Le Pennek kezdetben egyébként az is tökéletesen elég, hogy ha képes a közösséget megosztani, és demonstrálni: pártja már nem minden zsidó számára ellenség.

Kérdés, hogy mindez hol tart az aktivisták szintjén. Tudjuk, hogy a pártok képesek “nevelni” a saját szavazóikat és aktivistáikat, noha a felülről kezdeményezett változtatások átfutásához nyilvánvalóan idő kell. Egy szavazóbázist nemcsak növelni lehet, hanem adott esetben részben “le is lehet cserélni”. Kérdés, hogy ez cél-e, hogy mindez mennyire tudatos, mennyire valóságos és mennyire csak kommunikáció, azaz valójában hol tart az antiszemitizmus irtásával a francia radikális jobb.

Ezért fontos a július eleji, Le Pen sorsáról döntő bírósági tárgyalás, és a július 10-én véget érő pártszavazás. A végjáték egyben határvonal is, nemcsak azért, mert végleg lezárulhat a 40 éve tartó Jean-Marie–korszak. Ne tévedjünk, van annak jelentõsége, hogy Jean-Marie Le Pen utolsó erőfeszítésével, távozóban még zsidózott egy óvatosat.

Az aktivisták most áttételesen értékrendekről és stratégiáról is döntenek: világossá válhat, hogy a Marine-féle népnevelés hol tart éppen a párton belül. A pártvezetés stratégiája és a felmérések adatai ellentmondásosak. Most viszont kiderülhet, mi a fontosabb a radikális jobb szimpatizánsainak, aktivistáinak: a polgárpukkasztó zsidózás és rasszizmus vagy a hatalom felé vezető utat megnyitó republikánus lúgozás és iszlamofóbia?

Néhány nap múlva megtudjuk a választ a kérdéseinkre – már ha valós adatokat kapunk az eredményről (ne legyen kétségünk, mi lesz a kimenetel, ha nem valós adatokat kapunk). Ha július 10-én a Jean-Marie Le Pen–korszak lezárulásáról számolhatunk be, akkor mindenképpen új fejezet nyílik a francia zsidó közösség és az FN viszonyában.

Soós Eszter Petronella korábbi írásait itt olvashatja.

Soós Eszter Petronella politológus (ELTE ÁJK, 2009), francia nyelv és irodalom szakos bölcsész (ELTE, BTK, 2008). 2014-ben szerzett abszolutóriumot az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Politikatudományi Doktori Iskolájában. Kutatói és oktatói munkái mellett politikai tanácsadóként dolgozik.

A szerző további írásai itt olvashatók