Hatott a szigor: lemondták az “Izraeli Apartheid Hét” rendezvényt egy brit egyetemen

Az intézmény vezetése a kormány által nemrég meghatározott definícióra hivatkozott. Az alapján a tervezett esemény antiszemitának minősülne.

Az egyetemi vezetés döntése értelmében nem rendezhetnek “Izraeli Apartheid Hét” nevű konferenciát a Cenral Lancashire University kampuszán, ugyanis azzal kimerítenék az Egyesült Királyság kormánya által nemrég hivatalosan elfogadott, antiszemitizmusról szóló definíciót – olvasható a Times of Israelhonlapján.

A Jewish Chronicle értesülései alapján a rendezvénysorozaton Ben White, közismert Izrael-ellenes aktivista is felszólalt volna. Az egyetem szóvivője egyenesen “törvénybe ütközőnek” nevezte a tervezett programot.

“A kormány formálisan is elfogadta a Nemzetközi Holokauszt Emlékszövetség (International Holocaust Remembrance Alliance) által alkotott definíciót arról, hogy mi tartozik az antiszemitizmus fogalmába” – hangsúlyozta az intézmény szóvivője. “Úgy gondoljuk, hogy a tervezett előadás kimeríti az új definíciót, továbbá ellentétes az egyetemi protokollal is, amely megköveteli hasonló rendezvények esetében a kétoldalú vélemény megnyilvánulását, vagy a lehetőség biztosítását ahhoz, hogy mindkét álláspont képviselői részt vehessenek a panelbeszélgetéseken” – tette hozzá.

Ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, a brit kormány által elfogadott definíció több pontban is világosan kitér az Izraelt kritizáló magatartás elfogadhatatlan formáira. A fogalom szerint törvénybe ütközik “a zsidó emberek önrendelkezéshez való jogának tagadása – például azáltal, hogy valaki Izrael Államának létezését rasszista törekvés eredményeként igyekszik feltüntetni”.

Az egyetem körül kialakult botrányt megelőzően több olyan antiszemita bűncselekményről is beszámolt a média, amik Nagy-Britannia egyetemein történtek a közelmúltban. Múlt héten ismeretlenek horogkeresztet és sértő feliratot véstek egy kollégiumi szoba ajtajára az Exeteri Egyetem területén, a Cambridge Egyetem zsidó hallgatói pedig horogkeresztes és holokauszt tagadást népszerűsítő szórólapok felbukkanásáról meséltek február elején. A Community for Security Trust nevű szervezet beszámolója szerint 2016-ra megduplázódott a brit egyetemeken elkövetett antiszemita incidensek száma az azt megelőző évhez képest.

 

zsido.com

 

Kép forrása: Times of Israel