Görög állampolgárok lehetnek a holokauszt-túlélők rokonai

A görög parlament úgy határozott, hogy az ország holokauszt-túlélőinek családtagjai is megkaphatják az állampolgárságot.

A legtöbb jogosult Izraelben él.  A rendelkezés egy 2011-ben elfogadott törvényt egészít ki, mely arról döntött, hogy a görög holokauszt-túlélőknek visszajár az állampolgárság, ha azt elvesztették, amikor elhagyták hazájukat. A zsidó közösség már régóta sürgette a kiegészítés elfogadását, s most üdvözölték a döntést. “Ez egy erkölcsi győzelem, és egy újabb lépés a görög zsidók tragédiájának elismerése felé.” – mondta David Saltiel, a görögországi zsidó közösségek szövetségének vezetője.

Nem mindenki volt azonban elégedett a határozattal. Az antiszemita botrányairól is ismert, szélsőjobboldali Arany Hajnal párt a törvényjavaslat ellen szavazott, a jobbközép Új Demokrácia párt pedig nem vett részt a voksoláson, bár elviekben támogatták a javaslatot.

A holokauszt során megsemmisült a görögországi zsidó közösség 81%-a, több mint 60 000 ember. Jelenleg mintegy 6000 zsidó él az országban, többségük Athénban és Thesszalonikiben. E két nagyvárosban működik Chábád központ is, ahogy Krétán és Rodoszon is.

Forrás: Arutz7

zsido.com