Erősödő nyilas eszmék az Identitesz körül

Újabb hungarista kötődésű személy jelent meg az Identitárius Hallgatók Szövetsége háza táján, ezúttal a Magyar Nemzeti Arcvonal és a Pax Hungarica Mozgalom egyik alapítóját hívták meg előadást tartani az 1956-os forradalomról.

 

nyilas„Ezerarcú ’56” címen hirdetett rendezvény az Identitárius Hallgatók Szövetsége (Identitesz) budapesti szervezete, ahol a leírás szerint Retkes Tamás történész tart előadást. A leírásból azonban kimarad, hogy Retkes Tamás nem egy egyetemi tanár, hanem az újnyilas mozgalom egyik központi alakja. Írásainak témája elsősorban a hungarista mozgalom, sajátos szemszögből írta meg például Szálasi Ferenc életrajzát, az interneten megjelent könyvet saját elmondása szerint azért írta, hogy „a valódi értékektől egyre inkább eltávolodó utókor számára bemutassak egy meg nem értett zsenit: Szálasi Ferencet.”

Retkes Tamás az utóbbi években rendszeresen felszólalt a Pax Hungarica Mozgalom (PHM) rendezvényein, köztük a szervezet október 23-i megemlékezésein és a budavári kitörésre emlékező ún. becsület napján is, de egy alkalommal a Hatvannégy Vármegye és a Jobbik felvidéki táborában is felbukkant. Az Origo szerint a PHM alapító tagja is, ezt támasztja alá, hogy a szervezet oldalán rendre „testvérükként” hivatkoznak rá.

nyilas2A Pax Hungarica Mozgalom nem először kerül összefüggésbe az Identitesszel: pár hónapja derült ki, hogy a csoport vezetőjeként bemutatott László Balázs tavaly szintén a mozgalom rendezvényén szólalt fel. A PHM a Magyar Nemzeti Arcvonal mellett az egyik, jelenleg aktív, magát hungaristának valló szervezet, magát a Szálasi-féle nyilaspárt a Vér és Becsület utódjának tekinti. Alapító okirata szerint tagjai nem lehetnek melegek, cigányok, zsidók és „nem europid származású személyek”, jelképeknek a Szálasi Ferenc-féle nyilas mozgalom jelképeit használják, formaruhájuk pedig a jól ismert zöld ing.

Megjegyzendő még, hogy az Identitesz rendezvényének egy igen neves szakképző tanoda, a Pannon Kincstár biztosít helyszínt. A Pannon Kincstár Humán Szakképző Központ mintegy 10 éve működik, és kifejezetten segítő szakmákban képeznek ki szakembereket. A tanoda oldalán olvasható hitvallás alapján remélhető, hogy nem meggyőződésből, csak jóhiszeműségből és információhiány miatt biztosítanak helyszínt az újnyilas propaganda terjesztéséhez.