Kortárs antiszemita retorika egy német minisztériumi tisztviselőtől

Izrael legitimitását megkérdőjelező, a cionistákat ötödik hadoszlopnak nevező posztokat tett közzé a német SDP egyik tagja, egyben állami alkalmazott. Az ügyben vizsgálat indult, és Efraim Zuroff is megszólalt, szerinte a kijelentések beleilleszthetők az ún. kortárs antiszemitizmus retorikájába.

Nyomozást indított kedden az egyik német tartomány, Észak-Rajna-Vesztfáliai gazdasági minisztériuma egyik alkalmazottjuk antiszemita kijelentése miatt, írja a Jerusalem Post. Stefan Grönebaum minisztériumi alkalmazott, a Szociáldemokrata Párt (SPD) tagja Facebook-oldalán arról írt, hogy Izrael támogatói „aláássák a német szövetségi államot”. Grönebaum pártja Izrael-párti tagjait és a zsidó állam más támogatóit „jól szervezett ötödik hadoszlopnak nevezte”, akik szerinte nem a nemzeti érdeket képviselik.

Grönebaum egy Sercan Aydilek nevű aktivistának üzenve Izrael állam legitimitását is megkérdőjelezte. Aydilek a modern antiszemitizmus ellen kampányol, és Grönebaum oldalán cionistának vallotta magát. Ő erre válaszul azt írta, „a cionisták egy gyarmati doktrínához ragaszkodnak […] Mások földjét tartják magukénak.”

Grönebaum írásait először a német Ruhrbarone hírportál szemlézte. Az ügyben megszólalt Volker Beck, a Zöld Párt képviselője a szövetségi parlamentben, aki egyben a parlament német-izraeli baráti tagozatának elnöke is. Az eredeti posztokhoz hozzászólva kérdezte a minisztériumi alkalmazottat, hogy miért nem tartja tiszteletben az ENSZ döntését, miszerint a zsidóságot is megilleti az önrendelkezéshez és a saját államhoz való jog.

Matthias Kietzmann, a gazdasági minisztérum szóvivője a Jerusalem Postnak úgy nyilatkozott, nagyon komolyan veszik az ügyet. Hozzátette, „Grönebaum a saját személyes nézeteit hirdette a Facebook-oldalán, ezekkel a minisztérium nem ért egyet.” Hasonnlóan nyilatkozott Tanya Aliza, az SDP egyik izraeli származású tagja is, aki köszönetet mondott azoknak, akik a kijelentésekre felhívták a figyelmet.

A kijelentéseket Dr, Elvira U. Groezinger, közel-keleti békefolyamatot támogató Scholars for Peace in the Middle East németországi vezetője is elítélte, mint mondta, elfogadhatatlannak tartja Izrael létének megkérdőjelezését.

Dr. Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ igazgatója a Jerusalem Postnak nyilatkozva korábban arra biztatta a német szerveket, hogy indítsanak vizsgálatot az ügyben. „Az ilyen megjegyzések nyilvánvalóan antiszemita üzenetet hordoznak és az SPD-nek meg kellene őket vizsgálnia” – mondta. Zuroff később örömét fejezte ki, hogy a tartományi kormány vizsgálatot indított. Felidézte, hogy Grönebaum szavai kimerítik azt, amit a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (International Holocaust Remembrance Alliance, IHRA) az úgynevezett kortárs antiszemitizmusként tart számon.

Grönebaumtól a Jerusalem Post megpróbált nyilatkozatot kérni, de ő egyelőre elzárkózott a megszólalástól.

forrás: Jerusalem Post