Jelentősen nőtt az antiszemita incidensek száma Nagy-Britanniában

Öt év alatt megduplázódott az antiszemita incidensek száma Nagy-Britanniában egy jelentés szerint. A legtöbb támadást angliai nagyvárosokban követték el, elsősorban Manchesterben szaporodtak meg az ilyen esetek.

A brit Community Security Trust (CST), az antiszemitizmus ellen fellépő civil szervezet közzétette féléves jelentését, amely a Nagy-Britanniában előforduló antiszemita cselekményeket gyűjtötte össze idén januártól júniusig. A CST ezek számában drámai emelkedést érzékelt: míg az előző félévben 589, addig idén 767 ilyen esetet regisztráltak, ami 30 százalékos emelkedést jelent.

CST egy 1994-ben alakult, a kormány és a hatóságok által is elismert szervezet, ami Londonban, Leedsben és Manchesterben foglalkoztat összesen 65 szakértőt. A CST célja az antiszemita támadások megelőzése, ennek érdekében felkészítő képzéseket tartanak zsidó szervezetek, iskolák és zsinagógák számára. Emellett fizikai védelmet is nyújtanak, évente mintegy 1000 zsidó kötődésű rendezvényt biztosítanak.

Bátrabban jelentenek, de nem csak ezért emelkedett a támadások száma

„A CST ismét példátlan számú antiszemita incidenst regisztrált, kétszer annyit, mint öt évvel ezelőtt. Ennek oka csak részben lehet az, hogy nagyobb arányban jelentik a támadásokat, de sajnos az is biztos, hogy általánosságban is romlott a helyzet” – foglalta össze a kutatás megállapításait a CST vezetője, David Delew.

Az elmúlt fél évben havonta több mint száz antiszemita incidens történt. Ez a szám az elmúlt években először volt ilyen magas, de egyben tendencia része is. Az elmúlt öt évben folyamatosan emelkedett a támadások száma, a 2012 óta csaknem megduplázódott.

Az adatok alapján, írja a CST, az antiszemita incidensek „általános és tartós” emelkedéséről lehet beszélni. Szerintük a számokat növeli az is, hogy a zsidó közösség, valamint biztonsági szolgálatok tagjai érzékenyebbek a támadásokra, ezért nagyobb arányban jelentik azokat a rendőrségnek. Azonban ez önmagában nem magyarázza meg ezt a gyors emelkedést.

A leggyakoribb antiszemita cselekmény 2017 első felében a verbális, utcai zaklatás volt, 203 ilyen esetet rögzítettek, ezek sértettjei általában olyan emberek voltak, akiket valamilyen látható, hagyományos zsidó viselet miatt inzultáltak. Az időszakban 80 erőszakos támadás történt, ezek mindegyike könnyű testi sértés volt, életveszélyes sérülés nem történt.

A 767 incidens mintegy háromnegyede Londonban és Manchesterben, illetve a városok agglomerációjában történt. Ezek a városok adnak otthont az Egyesült Királyság két legnagyobb zsidó közösségének. Londonban a támadásos száma 10 százalékkal emelkedett tavalyhoz képest, Manchesterben viszont 84 százalékkal. A többi támadást nagyrész szintén angliai városokban követték el, köztük Hertfordshire-ban, Gatesheadben, Leedsben és Birminghamben.

A belügyminiszter és a rendőrség is megszólalt

A jelentést kommentálta több brit parlamenti politikus is, köztük Amber Rudd belügyminiszter. Mint mondta, az antiszemitizmusnak egy sokszínű és nyitott országban nincs helye. Rudd szerint a jelentés jól mutatja a kormány gyűlölet-bűncselekményekkel kapcsolatos akciótervének fontosságát. Ennek során arra biztatják az ilyen bűntettek áldozatait, hogy tegyenek feljelentést, vagy kérjenek segítséget a CST-hez hasonló civil szervezetektől.

Dawn Butler ellenzéki politikus, kisebbségügyi árnyékminiszter szintén aggodalmát fejezte ki az antiszemitizmus emelkedése miatt, szerinte a jelenség gyökereit kellene kezelni, akár büntetőjogi eszközökkel.

Megszólalt a brit rendőrség antiszemita támadásokkal foglalkozó csoportjának vezetője, Garry Shewan is. Szerinte a jelentés egyértelműen arra utal, hogy növekedett a brit zsidó közösséggel szembeni erőszak, aminek megfékezése a rendőrség felelőssége is. Ebben, mondta, együttműködnének a CST-vel is.

A CST oldalán azt javasolja, ha valakit hasonló zaklatás ér, kevésbé súlyos esetekben hozzájuk, vészhelyzetben a rendőrséghez forduljon.

Forrás:  https://cst.org.uk/news/blog/2017/07/27/cst-antisemitic-incidents-report-reveals-record-number-of-antisemitic-hate-incidents-in-first-six-months-of-2017

Macron közel-keleti politikája

Alig két hónap telt el Emmanuel Macron hivatalba lépése óta, de a francia elnök máris fogadta Párizsban mind Mahmúd Abbász palesztin elnököt, mind pedig Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnököt. A két találkozó összességében lehetővé teszi, hogy lassan átfogó képet kapjunk az új francia államfő közel-keleti politikájáról.

Először a palesztin vezető utazott Párizsba, hogy július 5-án tárgyalásokat folytasson Emmanuel Macronnal. A találkozó végén közös sajtónyilatkozatot tettek, melynek során Macron kijelentette, hogy a hagyományos francia külpolitikai álláspontnak megfelelően a kétállami megoldásban látja az izraeli-palesztin konfliktus megoldását.

Úgy vélekedett, hogy két elv érvényesülése biztosítja a tartós megoldást: a palesztinok joga a független államisághoz és Izrael joga a biztonsághoz. Alig rejtett kritikát fogalmazott meg ugyanakkor Izrael állammal szemben, amikor felhozta a ciszjordániai, a gázai és a kelet-jeruzsálemi helyzet romlását, illetve amikor a hatályos nemzetközi jog alapján elvetette az izraeli szóhasználatban telepekként, illetve vitatott státusú területekként ismert területekre történő fejlesztéseket.

Furcsa diplomáciai „érdekesség”, hogy Macron kiemelte Abbász erőszakmentesség melletti elkötelezettségét, alig pár nappal azután, hogy Rex Tillerson amerikai külügyminiszter bejelentette, a Palesztin Hatóság nem fizet majd az izraeli börtönökben ülő terroristák hozzátartozónak. Azt nem tudni, hogy a két dolog között van-e összefüggés. (Egyébként egy nappal Tillerson bejelentése után cáfolták is az amerikai külügyminiszter állítását.)

Az új francia elnök kijelentette továbbá, hogy a következő hónapokban a különböző francia, amerikai stb. korábbi kezdeményezések örvén kíván előrelépni, illetve megerősítette, hogy 2018 elején egy francia-palesztin kormányközi találkozóra is sor kerül a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése céljából.

Egy héttel Abbász után Benjamin Netanyahu látogatott Párizsba. Macron az izraeli miniszterelnököt a francia zsidóság második világháborús deportálásának 75. évfordulójára hívta Párizsba. 75 évvel ezelőtt a francia hatóságok mintegy 13 000 zsidót gyűjtöttek össze egy sportcsarnokban, majd küldtek a halálba, és 1995-ig kellett várni, hogy francia államfő kimondja, a bűnt franciák követték el. Ez az egy „razzia”, ahogy a franciák mondják (rafle), a háború alatt elpusztult francia zsidóság negyedét veszejtette el, az áldozatok között legalább 4000 volt a gyermek. (Ezzel kapcsolatban a gaulle-ista Vichy-mitológia miatt jellemzőek a politikai viták, mivel a történeti gaulle-isták szerint Vichy nem Franciaország. A gaulle-ista mitológiát pártszinten ma már csak a Nemzeti Front vallja, s újabban a radikális baloldal.)

Netanyahu a szóban forgó megemlékezésre július 16-án, budapesti látogatása előtt érkezett. Fogadtatása nem volt kritikamentes, főleg baloldali és kisebb zsidó csoportok adtak hangot nemtetszésüknek. A megemlékezési ceremónia után – ahol Macron megismételte a Franciaország felelősségére vonatkozó állításokat a Crif és a zsidó közösség megelégedésére – az izraeli kormányfő és a francia államfő kétoldalú megbeszéléseket tartottak. (A zsidó közösség számára további fontos üzenet, hogy Macron a Halimi-gyilkosság esetleges antiszemita motivációjának a teljes felderítésére szólított fel.)

A francia államfő az izraeli miniszterelnök előtt is megismételte azon óhaját, hogy folytatódjanak a tárgyalások a kétállami megoldás érdekében, és hangsúlyozta, hogy a nemzetközi jog alapján Franciaország elítéli a további telepek létrehozását (francia szóhasználatban:gyarmatosítást). Macron továbbá éberségének adott hangot az iráni megállapodással és annak végrehajtásával kapcsolatban. Az elemzések ugyanakkor kiemelik, hogy még mindig nem lehet tudni, Emmanuel Macron támogatja-e elődje béke-kezdeményezéseinek folytatását.

Mint emlékezetes, Hollande elnök és kormányzata 2016-ban jelentette be, hogy megkísérli újraindítani a békefolyamatot, de ezt olyan multilaterális találkozók szervezésével tette, amelyekre csak az érintetteket nem hívták meg. A folyamat eddig legutolsó állomása egy 2017. január 15-én – öt nappal Donald Trump hivatalba lépése előtt – szervezett találkozó volt, amelyről az izraeli és a palesztin résztvevők hiányoztak. Izrael nem szeretné, hogy Franciaország folytassa az Izrael által finoman fogalmazva sem támogatott és üdvözölt Hollande-féle kezdeményezést.

Korábban a szocialista baloldal – de nem a kormány – egyébként Palesztina egyoldalú elismerésével is fenyegetőzött, ezt a megoldást a jelenlegi államfő nem támogatja.

Máris szétesett a legfrissebb szélsőjobbos szövetség

Július 8-án, szombaton este 6 órai kezdettel bontott zászlót az új szélsőjobbos mozgalom. Nem tudni pontosan, hogy mi lesz a nevük RIA vagy Erő és Elszántság, azt sem, hogy párttál alakulnak vagy sem, azt sem, hogy mely szervezetek szövetségeként jön létre, csak azt, hogy a zászlójuk talán a legunalmasabb, amit a szélsőjobbon találni lehet.

Vecsés 2017

A vecsési eseményt eredetileg azért hívták össze, hogy bejelentsék a RIA (Rend és Igazságosság – de mi az az „A”?) párt megalakulását, amit Orosz Mihály Zoltán nevével jegyeztek be. Végül, bár megjelent a rendezvényen, de nem szólalt fel az érpataki modell kitalálója, sokáig a Jobbik kedvenc polgármestere, mint azt a 24.hu riporterének elmondta, neki elege van a náci ideológiából.

Így aztán csak Sabó Attila, a vecsési Jobbik nemrég távozó elnöke beszélt, aki méltó maradt fél évvel ezelőtti önmagához, a beszédét egy forrásmegjelölés nélküli Szálasi-idézettel zárta. Utána az Identitesz nevű formáció vezetője lépett mikrofonhoz, az ő legfontosabb mondandója az volt, hogy Magyarországon sok a cigány, és hamarosan még több lesz. Szerinte ez nagyobb gond, mint az egészségügy, az oktatás vagy a korrupció. A beszédét hátborzongató módon ellenpontozta a rendezvény helyszíne melletti síneken átrobogó tehervonatok hagja és látványa.

Végül a hosszú, kanyargós szélsőjobbos múlttal rendelkező Tyirityán Zsolt szólalt föl, a fehér fajú rasszisták nevében próbálta csekély sikerrel aktivizálni a közönséget, majd ő szólította színpadra a mozgalom új zászlóját, ami tollat és fokost ábrázol, utalva a magukat intellektualitásában minőséginek gondoló Identiteszre és a saját „sportmozgalmára”.

Tyirityán Zsolt és náci barátja, fotó: 24.hu

Tyirityán Zsolt a rendezvény után egy Mein Kampfot szignált, és puszival köszöntött egy horogkeresztes tetoválást mutogató férfit. A 24.hu kérdésére, miszerint milyen érzés ezt a könyvet dedikálni, azt válaszolta, hogy „csodás”. És mivel a horogkereszt olyan önkényuralmi jelkép, aminek nyilvános használata tilos, bízunk benne, hogy a rendőrség is felteszi majd a maga kérdését Tyirityánnak arról, hogy ki az a férfi, akivel láthatólag rég ismerik egymást és bizalmas viszonyban vannak.

Mintegy meglepetéselemként, a rendezvény konferansziéja Lantos János volt, aki korábban a Pax Hungarica nevű hungarista szervezet rendezvényeinek volt szónoka. Most csak nyúlfarknyi szerepe volt, de kérdés, hogy a rendezvényen való szerepvállalása nem azt jelzi-e, hogy Szálasi önjelölt utódai hajlandóak beszállni a már induláskor kihullott érpataki szervezet helyére.

A holokauszttúlélő Simone Veil a Panthéonban nyugodhat

89 éves korában elhunyt Simone Veil, az Európai Parlament volt elnöke, Valéry Giscard d’Estaing volt egészségügyi minisztere. Az ő nevéhez fűződik a művi terhességmegszakítás legálissá tétele – a Veil-törvényt azóta is mindenki így nevezi. A holokauszttúlélő Veilt – a nagy államnőt, aki Macron elnök bejelentése alapján a Panthéonban nyugszik majd – gyászolja a francia zsidó közösség is.

Simone Veil a francia Nemzetgyűlésben, 1974-ben

Simone Veil azon kevés francia politikusok közé tartozik, akiknek a nevét mai napig őrzi egy törvény. A Veil-törvényről több mint 40 évvel az elfogadása után is mindenki tudja, hogy az abortusz legalizálásáról szóló szövegről van szó, melyet a Giscard elnöksége alatti, Jacques Chirac vezette első jobboldali kabinet fogadtatott el. Igaz, a törvény csak a baloldal szavazatainak segítségével ment át (a vita hevében volt, hogy a deportált Veilt Hitlerhez hasonlították). Veil egyébként 1993 és 1995 között ismét betöltötte az egészségügyi miniszteri posztot Édouard Balladur jobboldali kormányában.

1979-ben Veil még egy dologban úttörő lehetett: ő lett az első közvetlenül választott Európai Parlament elnöke (nő azóta is csak egyszer jutott az elnöki pulpitusra, a szintén francia Nicole Fontaine személyében). Ezután 1998 és  2007 között a francia Alkotmánybíróság tagja volt, 2001 és 2007 között a Soá emlékének megőrzését célzó alapítvány elnöke. 2010-től – mindössze hatodik nőként a történelemben – a Francia Akadémia tagja lett. Az akadémikusoknak járó díszkardra tábori azonosító tetoválásának számát, a 78 651-et gravíroztatta.

Az agnosztikus családban felnőtt Veil egyértelműen vállalta a francia zsidó közösséghez tartozását, s zsidóságáról nyíltan is elmélkedett, amikor úgy vélte, a tolerancia, a szolidaritás, a humanista értékekhez és a zsidó kultúrához való kötődés jelenti számára a zsidóságát. Az elhurcolásakor 16 éves Veil édesapja és édesanyja is meghalt a Holokausztban.

A zsidó közösség megemlékezéseiben elsősorban a politikus Holokauszt-emlékezet érdekében kifejtett tevékenységét hangsúlyozza, de a zsidó ernyőszervezet, a Crif elnöke az abortusz legalizálása és a nők érdekében kifejtett tevékenységét is üdvözölte. (Kérdéses egyébként, hogy az européer, feminista, a férjével is megharcoló Veil mennyire volt liberális a szó kortárs értelmében: egyik utolsó nyilvános szereplésekor a melegházasság ellen tüntető – és az abortuszt is ellenző, katolikus ihletettségű – tömegekkel vonult.)

Az Auschwitz-Birkenau-t megjárt Simone Veil személyét, teljesítményét ritka egyetértés övezi Franciaországban. Minden nekrológ és cikk fenntartás nélkül üdvözölte „a francia politika nagyasszonya” történelmi nagyságát és teljesítményét.

A Veil halála utáni napokban petíció indult azért, hogy Veilt a Panthéonban, a „nagy franciák” nyugvóhelyén temessék el. Számos egyetértő cikk az is hozzátette, hogy a feminista Veilt nem azért kell a Panthéonban eltemetni, mert nő, és mert kevés nő nyugszik a nagy emberek között, hanem mert teljesítménye és életútja méltóvá teszi erre. A temetés és a végső nyughely helyszínéről a hatóságok természetesen mindig a családdal egyeztetve döntenek, s a Panthéon ügyében az utolsó szót a köztársasági elnök mondhatja ki. A család számára sajtóhírek szerint az volt a fontos, hogy Simone Veilt és férjét 66 év házasság után ne válasszák el egymástól.

2017. július 5-én szerdán állami búcsúztatására került sor az Invalidusoknál, az európai lobogókat félárbócra engedték, a francia lobogókat pedig fekete szalaggal látták el. Emmanuel Macron köztársasági elnök is beszédet mondott, melynek során végül bejelentette: Simone Veil a férjével együtt csatlakozhat azokhoz a nagy franciákhoz, akik a Panthéonban nyugszanak. Veil olyan körben nyugszik majd, mint Voltaire, Rousseau, Zola, Jaurès és Marie Curie.

A történelem érdekes fordulata ez, mely egyben mutatja, mennyit változott Franciaország az elmúlt évtizedekben. Fél évszázaddal a Soá, és egy évszázaddal a Dreyfus-ügy után egy zsidó asszony gyakorlatilag közfelkiáltással került a nagy franciák közé.

Még mindig nem oldódott meg az ablakon kidobott asszony esete

Lassan három hónapja tartja lázban a francia zsidó közösséget Sarah Halimi, az ablakon kidobott zsidó asszony esete. Mint arról korábban a TEV oldalain beszámoltunk, a hatóságok egyelőre nem találtak egyértelmű bizonyítékot az antiszemita motivációra, a zsidó közösség egyre növekvő része azonban antiszemita, sőt terrorista bűncselekménynek tartja a gyilkosságot, tekintettel arra, hogy az elkövető „Allah Akbar” kiáltásokkal követhette el a tettét. A francia zsidó szervezetek ernyőszervezete, a Crif, amely – az egyértelmű bizonyítékok hiányára tekintettel – korábban tartózkodó volt az antiszemita motiváció kimondásában, most a közösség követeléseinek élére állt.

Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, a Franciaországi Zsidó Szervezetek Tanácsa, a Crif korábban nem tudta megerősíteni az antiszemita motivációt. Mint írtuk: „a Crif, a francia zsidó intézmények reprezentatív tanácsa Facebook-oldalán nyilvánosan jelezte, hogy ezeket az információkat ellenőrizte, és nem tudja megerősíteni, más közösségi vezetők és sajtóhírek inkább a bizonytalanság és az információhiány húrjait pengették. A közösség radikálisabb szervezetei szerint viszont a hatóságok elhallgatásáról lehet szó”.

A Crif 85 nappal az eset után 180 fokos fordulattal politikát váltott, minden bizonnyal nem függetlenül a közösség elvárásaitól. Most azt kérdezi, hogy miért nem halad a nyomozás, mit akarnak elrejteni, és miért tagadják az antiszemita motivációt – ez egyértelműen új álláspont. A szervezet oldalán azóta megjelent ugyanez az üzenet a a 86., 87. stb. napon is, és ez vélhetően így is marad, amíg a nyomozás le nem zárul így vagy úgy.

Francis Kalifat, a szervezet elnöke cikket is közölt a témában a jobboldali Le Figaro hasábjain, igaz, csak azután, miután 17 jelentős értelmiségi korábban, a hó elején már megfogalmazta a nyílt levelét, kifogásolva, hogy a hatóságok nem antiszemita gyilkosságként kezelik az ügyet. Kalifat egy interjúban elmondta, a belügyminiszterrel is beszélt az ügyről, és a zsidó közösséget jelenleg foglalkoztató legfontosabb témának nevezte a Halimi-gyilkosságot.

A közösség azt is örömmel üdvözölte, hogy a TF1 csatorna esti 20 órás műsorában riportot közölt az esetről, mert ezt az „elhallgatás” megtöréseként értelmezték (a riportban elsősorban a család tagjai és ügyvédei szerepeltek).

A Crif és annak elnöke, Francis Kalifat tehát az elmúlt napokban-hetekben élére állt a „teljes igazság feltárását” követelőknek. Persze van is mit feltárni, mert alapvető nyomozati cselekmények váratnak még magukra: június közepén például a igazságügyi elmeorvosi megfigyelés alatt álló gyanúsítottat még mindig nem hallgatták ki, és a pszichiátriai jelentés sem készült még el. Ebből is látszik, hogy a fő kérdés a nyomozás vélt vagy valós lassúsága (nem ismerjük a gyilkossági nyomozások átlagos hosszát), az ebből következő információhiány, illetve az, hogy a tettére „megöltem a Sátánt!” felkiáltással reagáló 27 éves gyanúsított egyáltalán beszámítható, így büntethető-e.

Ha az illető nem beszámítható, a közösséget politikai értelemben akkor is foglalkoztatni fogja, hogy az „őrület” mellett motiválhatta-e antiszemitizmus a tettét. Vagyis egyáltalán nem biztos, hogy a büntethetőséget kizáró ok kimondása az ügy politikai vetületének a végét is jelentené. A büntethetőség kimondása pedig pedig megnyitja azt a jogi-politikai vitát, hogy a hatóságok, különösen a bíróság szerint is szó van-e súlyosbító körülményről, azaz antiszemita gyűlölet-bűncselekményről.

Zsidózás a Horthy-szobor avatásán

Rövid időn belül már a harmadik Horthy-szobrot avatták Magyarországon. A kudarcba fulladt perkátai próbálkozás után a Horthy Miklós emlékét tisztára mosni próbáló szervezetek és személyek óvatosabbak lettek, és csak magánterületen, ez esetben egy panzió udvarán állították fel a kormányzó büsztjét.

Új Magyar Gárda – TEV fotó

Bár magánterületen történt az avatás, ahová csak olyanokat engedtek be az Új Magyar Gárda egyenruhájában feszítő őrök, akiket megbízhatónak találtak, alapítványunk munkatársa mégis élőben tudta végigkövetni az eseményeket. Így azt is hallotta, amikor az avatásra készülődést az utca túloldalán tüntetők csoportja zavarta meg. A két órás késéssel kezdődő avatás kezdetére várva a kordon mögötti biztonságban azon nevetgéltek a bocskaiba öltözött avatók, hogy a tüntetők saját törvényeiket sem tartják be, mert szombat délután eljöttek a véleményüket kifejezni. Az egyik bocskais még hozzátette: „ebből is látszik, hogy nem végeztünk alapos munkát… vagyis az elődeink”.

A beszédekből sem hiányzott antiszemita felhang. Az első szónok, Patrubány Miklós egy furcsa, nehezen követhető összeesküvés-elméletében azt állította, hogy Magyarország kilépését a háborúból 1943-ban a Zsidó Világkongresszus akadályozta meg annak érdekében, hogy így védje meg a 800 ezer magyarországi zsidót. Arról is beszélt, hogy azzal, hogy Horthy „korlátozott hatalma mellett is megakadályozta a budapesti zsidók deportálását, örök időkre beírta a nevét a zsidóság történetének aranykönyvébe”. Majd hozzátette, „valószínű, hogy az ország többi területéről sem deportálták volna a zsidókat, hogy ha Horthy Miklós kormányzónak nem köti meg a kezét a német megszállás.” Nyilván a tények kevésbé befolyásolják Patrubány nézeteit, de meg kell említeni, hogy a budapesti deportálások közvetlenül a vidéki zsidóság deportálása után kezdődtek volna.

Patrubány a kormányzó dicsőséges tetteinek felsorolása közben az 1918-19-es események kapcsán a patkányforradalom kifejezést használta. Ez bevett fordulat a szélsőjobb diskurzusaiban a XX. század elejének baloldali, kommunista forradalmaira, arra utalva, hogy azokat valamiféle zsidó összeesküvés szervezte. A patkány kifejezés a zsidók dehumanizálásának elemeként felbukkan már a Der Ewige Jude című náci propagandafilmben is.

Kubinyi Tamás

A következő szónok Kubinyi Tamás volt, aki újfajta kódolt beszéddel lepte meg a hallgatóságát. Írói fantáziája új kifejezést teremtett, amikor a zsidókat mint „a nemzet hitvány migránsait” emlegette. Hogy egyértelmű legyen a kifejezés a maga kétértelműségében, Kubinyi körül is írta: ezek a hitvány migránsok különböző szakaszokban költöztek be a magyar hazába a magyarok segítségével, de távolságot kell tőlük tartani, nehogy megtapasztalja a magyarság azt, amit 1919-ben már egyszer megtapasztalt. És Kubinyi szerint nem kell a zsidóság aranykönyvébe beírni Horthy nevét (ezzel vitába is szállt az előtte felszólaló Patrubánnyal), mert a magyarság mellett álló zsidók így is tisztelhetik. Végül felhívta a figyelmet arra, hogy ezek a migráns csapatok, amelyek az egész világot elárasztották, és pénzügyi hatalomként mutatkoznak, az érdekeiket megpróbálják beépíteni a nemzeti oldalra.

A megjelentek között hosszasan köszöntötték a VIP-vendégeket, nemesi családokat és sok-sok vitézi és lovagrend vezetőjét. A meghívottak között volt a Horthy-család két tagja, Bethlen István és Raffay Ernő, akik a meghívó szövegével ellentétben mégsem mondtak beszédet, Novák Előd volt jobbikos országgyűlési képviselő, Dúró Dóra és Hegedűs Lorántné jobbikos országgyűlési képviselők, az egybegyűlteket meg is áldó Hegedűs Loránt lelkész, dr. Gaudi-Nagy Tamás volt jobbikos országgyűlési képviselő, Szabó Ferenc, a Jobbik III. kerületi elnöke, Döbrentei Kornél költő és Petrás Mária népdalénekes, a Magyar Művészeti Akadémia tagjai, illetve Gonda László, a „Kossuth téri néptribün” (sic!) is.

Zsidózzák az antiszemitát

Bár az antiszemitizmus elleni fellépésként tálalják a Zagyva György Gyula fenyegetésére adott kormányzati reakciót, inkább problémás Varga B. Tamás és a kormánypártok egymásra találása (ami egyébként nem most kezdődött), hiszen a volt jobbikos képviselővel összeveszett zenésztől sem állnak távol az antiszemita kijelentések.

Varga B. Tamás és a Magyarok Nyilai-pólóban feszítő FankaDeli forrás: https://youtu.be/UhcMgz5Y0G0

Az elmúlt héten bejárta a médiát, hogy Varga B. Tamás zenész, a Jobbik kampánycsapatának egykori tagja feljelentette korábbi harcostársát, Zagyva György Gyulát (volt jobbikos országgyűlési képviselő, jelenleg a párt alkalmazottja és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke). Kettejük vitája akkor mérgesedett, amikor Zagyva szereplést vállalt Gulyás Márton videójában, amire válaszul Varga „liberális köcsögnek” nevezte. Viszontválaszul, Varga elmondása szerint Zagyva felhívta őt, és zsidózás közepette kétszer is megfenyegette őt és családját, a második hívást viszont már egy rendőr is végighallgatta és jegyzőkönyvbe vette.

Zagyva György Gyula eddigi tevékenységét ismerve hihetőek a vádak. Zagyvát korábban jogerősen elítélték, amiért a Hetek két újságíróját megfenyegette életveszélyesen. A volt jobbikos képviselő sosem tagadta, hogy szélsőjobboldali nézeteket vall, rendszeresen részt vesz a neonáci szervezetek becsület napi megmozdulásain, egy alkalommal kijelentette, hogy Szálasi Ferencet tartja az utolsó legitim magyar államfőnek. A mostani ügyben ugyan Zagyva tagadja mind a zsidózást, mind a fenyegetőzést, ennek a hitelességét rontja, hogy a Pesti Srácoknak először a zsidózást és részben a fenyegetőzést is elismerte, néhány nap múlva azonban már mindent tagadott.

Az eset után a kormány elhatárolódásra szólította fel a Jobbikot (ez nem történt meg), az ügyben Orbán Viktor is megszólalt, utasította a belügyminisztert az erélyes hatósági fellépésre. Ismét elhangzott, hogy az antiszemitizmussal szemben zéró tolerancia van érvényben.

Az ügy antiszemita élét és a fellépés jogosságát nem igazán lehet vitatni, azonban miközben Varga B. Tamást megszólaltatta több kormánypárti lap, sajnos elsikkadt, hogy Varga B. Tamás Zagyvához hasonlóan szintén nem csinált titkot abból, hogy szélsőjobboldali nézeteket vall: ő írta a Magyar Nemzeti Gárda indulóját, kiállt Budaházy György mellett, emellett többször tett durva antiszemita kijelentéseket.

Két éve Polgár Juditot nevezte „cionista zsidónak”, és úgy látta, semmilyen magas rangú állami kitüntetésre nem lenne méltó emiatt. Kijelentését később sem bánta meg, Facebook-oldalán azt írta, hogy ma is „anticionistának” vallja magát. Korábban többször publikált többek között Kuruc.info-n is. Itt jelent meg a holokausztot relativizáló írása (Idézet: a ’30-as évek végére „a hazai zsidóság annyira magára haragította még az egyszerű polgárságot és parasztságot is, hogy a változás bizony ott kopogtatott minden ajtón és ablakon”), tavaly Szálasit felmentő cikke is megjelent.

Az eset nem tekinthető teljesen két magánember vitájának, hanem kimondottan politikai éle is van. Zagyva jelenleg is a Jobbik holdudvarához tartozó HVIM egyik vezetője, Varga azonban már korábban szembe került a párttal – emiatt az Echo Tv-be egyébként már korábban meghívták. Varga B. Tamás jelenleg magát a Jobbiktól jobbra álló személyként határozza meg, többször éppen a szélsőjobboldaliságot kérte tőlük számon (bár egy idén megjelent interjúban párton kívülinek és Fidesz-szimpatizánsnak vallja magát). A vele készült interjúkban ezek a tények elsikkadtak, ami ellentmond az antiszemitizmus elleni zéró tolerancia elvének – az esetről a korrekt tájékoztatást az adta volna, ha Varga B. Tamás saját antiszemita megnyilvánulásaira is rákérdeznek.

Szélsőjobbos szervezet tart előadást az esztergomi volt zsinagógában

A Tett és Védelem tiltakozik az ellen, hogy ismét egy szélsőséges eszmékhez köthető szervezet kap lehetőséget a megszólalásra az esztergomi Művelődés Házában, és felszólítja az intézmény vezetését, hogy ne adjon lehetőséget olyan rendezvények megtartására, amik meggyalázzák az esztergomi zsidóság mártírjainak emlékét.

A Szent Korona Szabadegyetem szervezésében 2017. május 2-án egy előadás lesz látható Esztergomban a Művelődés Házában. Az előadásról a címén túl sokat nem lehet tudni, annál többet a Szabadegyetemről, aminek például Prof. Dr. Bakay Kornél is oktatója. Bakay Kornél volt az, akinek tankönyvként végül el nem ismert műve a zsidóság nélkül próbálta megírni az ókor történetét, és akinek „Horthy katonái – Szálasi nyilasai” című kiállítása nagy botrányt kavart.

A Szent Korona Szabadegyetem a Szent Korona Országáért Alapítvány keretein belül működik. Az alapítvány vezetője, dr. Varga Tibor gyakran szerepelt a Szent Korona Rádióban, amely a honlapja szerint olyan szélsőséges szervezetekkel működik együtt, mint a Betyársereg vagy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom. De a rádió maga sem riad vissza ordas eszmék terjesztésétől. A Saul fia című Oscar-díjas magyar filmről például ezt írták:

Az egyik legnagyobb zsidó ünnepségen, a Cannes filmfesztiválon a “mindenki legnagyobb meglepetésére”, az ezerszer megfilmesített holokauszt-mítoszról szóló propagandisztikus alkotást, a “Saul fia” című  filmet természetesen kitüntették. Pofátlanság a köbön, hogy ezt “magyar sikerként” könyvelik el, holott nincs szó másról, mint az újabb agymosásról a zsidók által.

Nem először fordul elő hasonló eset: 2014-ben a Jobbik tartott a Művelődés Házában fórumot, pár hete pedig az antiszemitizmusáról is ismert Wass Albertnek volt estje a költészet napja alkalmából. Ezek a rendezvények bármelyik önkormányzati vagy állami intézményben elfogadhatatlanok lennének, de jelen esetben különösen fájdalmas, tekintettel arra, hogy a Művelődés Házának helyet adó épület korábban zsinagóga volt.

A kötelező tanulás eredményessége – egy holokauszttagadó eset kapcsán

Auschwitzland

A Tett és Védelem Alapítvány feljelentése nyomán eljárás indult Balázs Csaba gyanúsított ellen, aki Auschwitz-Birkenau megsemmisítő tábor bejáratáról készült montázst osztott meg a Facebookon, stilizált Disneyland logóval és a következő felirattal:

Auschwitzland, a világ legnagyobb mesetábora.

A Gyöngyösi Járási Ügyészség az eljárás során megállapította, hogy a vádemelés feltételei a nemzetiszocialista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása ügyében fennállnak, azonban a vádemelést két évre elhalasztotta, amely időszak alatt pártfogói felügyeletet rendelt el a gyanúsított számára.

Az ügyészség ezzel együtt magatartási szabályokat írt elő Balázs Csaba részére. Elrendelte, hogy saját költségén látogasson el a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontba, és az ott megtekintett kiállításról számoljon be pártfogójának. Ezenkívül olvassa el Karsai László történész Holokauszt című művét.

Az ügyész abban az esetben dönthet a vádemelés elhalasztása mellett, amennyiben úgy ítéli meg, hogy  a gyanúsítottat újabb bűncselekmények elkövetésétől visszatartja, illetve ha ez az intézkedés a  jövőbeni magatartásában kedvező változást hozhat. A büntetlen előéletű gyanúsított a cselekmény elkövetését elismerte, és a nyilvánosan végzett jogsértő tevékenységet befejezte.

A fenti intézkedések hatékonynak bizonyultak, így a közelmúltban a büntetőeljárást az ügyészség megszüntette, mivel a halasztás két éves időtartama eredményesen letelt.

Az elkövető korábban rendszeresen osztott meg gyűlöletkeltésre alkalmas, rasszista, zsidóellenes képeket a közösségi oldalon, ezért a TEV hivatalos levélben fordult a Facebook üzemeltetőjéhez is. Tájékoztatást nyújtott a felhasználó jogellenes magatartásáról, valamint felhívta a figyelmet a közösségi hálón egyre jobban terjedő rasszista gyűlöletbeszéd veszélyeire, amelyre az oldal üzemeltetőinek érdemes a jövőben komolyabb figyelmet fordítani, és a felhasználási feltételeket a szabályzatban foglaltak szerint valóban betartatni.

Antiszemitizmus-körkép: Előítéletesség a mai magyar társadalomban

Előítéletesség a mai magyar társadalomban

  • A Jobbik szavazók 57%-a nyitott az antiszemita gondolatokra.
  • A középkorú, alacsonyabb jövedelmű férfiak körében a legmagasabb az antiszemitizmus.
  • A holokauszt tagadására-relativizálására való fogékonyság drasztikusan növekszik.
  • A magyar társadalom ötödére jellemző az erőteljes zsidóellenes beállítódás.
  • A teljes kutatási jelentés itt található.

Napjainkban általában véve erős az idegenellenesség, az antiszemita előítéletesség pedig az elmúlt évben minimálisan ugyan, de tovább nőtt Magyarországon.  Érdekes eredményekkel szolgált a Tett és Védelem Alapítvány megbízásából készült felmérés az antiszemitizmusról. A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet 2016 novemberében átfogó felmérést végzett, melynek keretében 1200 főt kérdezett meg a zsidósághoz és a holokauszthoz való viszonyáról. A zsidósággal kapcsolatos vélemények és képzetek mellett vizsgálták az antiszemita előítéletek gyakoriságát és erősségét is. 

A zsidóellenesség 2010-ben erősödött meg számottevően, azóta csak szerény mértékű elmozdulások történtek. 2015-ről 2016-ra valamelyest nőtt az antiszemita állításokkal egyetértők aránya, valamint 2010 óta 21-26 százalék között ingadozik a zsidókkal szembeni érzelmi előítéletesség. Habár a zsidók elutasítása más etnikumokhoz képest nem volt magas fokú, európai összehasonlításban a magyarok még mindig kevésbé elfogadóak. A nemzetközi összehasonlító adatok azt mutatják, hogy az antiszemitizmus szintje hazánkban magasabb, mint számos Nyugat-Európai országba. Abban ugyanakkor jóval kedvezőbb a hazai zsidóság helyzete, mint a nyugatiaké, hogy kevésbé kell fizikai attrocitásoktól tartania. A magyarok listáját egyébként a cigányoknál is nagyobb ellenszenvvel szemlélt migránsok „vezetik”.

A megkérdezettek a „zsidó” szóról jellemzően három dologra asszociáltak: leggyakrabban vallásra, népre, országra, sokan a holokausztra és az üldöztetésre, és szintén gyakori volt a pénz, befolyás, hatalom típusú említés. Nehéz megállapítani, hogy ez utóbbi képzettársítás elismerésből vagy féltékenységből fakad, mindenesetre az irigység is sok esetben táptalaja az antiszemitizmusnak. Ugyanakkor a kifejezetten negatív említések, lealacsonyító jelzők („kapzsi”, „hataloméhes”, „másokat semmibe vevő”) csak minden tizedik válaszadónál jöttek elő, nagyjából ugyanennyi volt a kifejezetten pozitív minősítések aránya is („tanult”, „összetartó”, „okos”). Hasonlóak voltak az arányok akkor, amikor Izraelről és a jellegzetes zsidó tulajdonságokról kérdeztük az embereket: a többség semleges asszociációt társított ezekhez.

Az évek óta ismétlődő kérdésekre adott válaszokból kiolvasható tendenciák alapján kijelenthető, hogy kis mértékben, de mégis észrevehetően nőtt a kognitív antiszemitizmus Magyarországon. A kutatásból kiderült, hogy a nem antiszemiták aránya fokozatosan csökkent, míg az erősen antiszemitának bizonyuló válaszadóké évről évre nőtt. A társadalom mintegy harmadára jellemző valamilyen fokú antiszemitizmus, ötödére pedig az erőteljes zsidóellenes beállítódás. Sőt, a lakosság harmada, negyede szerint a zsidók „túlzott”, „veszélyes” befolyással rendelkeznek. A legijesztőbb adatok talán azok, melyek szerint még a zsidók kivándorlásának követelésétől sem riadt vissza a válaszadók 18 százaléka, továbbá minden negyedik válaszadó még a numerus clausus szellemét idéző állításra is rábólintott.

A korábbi eredményekkel összhangban a férfiak valamivel fogékonyabbak az antiszemitizmusra, mint a nők. Életkor szerinti bontásban az tapasztalható, hogy a középkorúak (30-59) valamivel nagyobb mértékben bizonyultak zsidóellenesnek, mint a legfiatalabbak (18-29) és a legidősebbek (60 felettiek).  Ugyanakkor új fejlemény, hogy a jövedelmi csoportok szerint is jelentős különbség mutatható ki az antiszemiták arányát tekintve: a gazdagok zsidóellenessége csökkent, a szegényeké viszont nőtt valamelyest.

A holokauszttal kapcsolatban érdekes adatok továbbá, hogy a vészkorszak emlékezete mélyen megosztja a magyar társadalmat: a megkérdezettek mintegy fele szerint napirenden kellene tartani a kérdést, a másik fele szerint teljesen el kellene hagyni azt. Ezekben az ügyekben időbeli elmozdulás nem volt kimutatható, ám a nyílt holokauszt-tagadó kijelentések támogatottsága nőtt. Noha a választóközönség nagy többsége elhatárolódik a holokauszt tagadását vagy relativizálását kifejező gondolattól, a válaszadók nem elhanyagolható része fogékony rá: a teljes tagadásra 11, a részlegesre és a relativizálásra 18-24 százalék. Ráadásul ez a hányad egyre nagyobb lett az utóbbi években.

A felmérés különös figyelemmel fordul a pártpreferencia kérdése felé, hiszen az a többi tényezőnél szorosabb kapcsolatban van az antiszemitizmussal. Megállapították, hogy a kormánypárti közönség zsidókhoz való viszonya átlagosnak számít, a baloldali pártok – különösen a kispártok – hívei között viszont az átlagosnál jóval ritkább az antiszemitizmus, illetve az antiszemiták a teljes népességhez viszonyítva átlagosan közelebb esnek a jobboldali és a radikális pólushoz. 2016-ban sem volt meglepő fejlemény, hogy a Jobbik szavazóinak 46 százaléka az erősen zsidóellenes, további 11 százaléka pedig a mérsékelten antiszemita csoportba került: az elemzésbe bevont összes változó közül ez bizonyult a legmagasabb aránynak.

Az elmúlt évek változásait, a magyarországi helyzet feltérképezését tűzte ki céljául a Tett és Védelem Alapítvány által megrendezésre kerülő konferencia, melyen neves előadók kerekasztal-beszélgetéséből kaphattunk tájékoztatást. A résztvevők egyben megoldási javaslatokat kívántak tenni a békés együttélés lehetőségének megvalósítására.  Az eseményen elsőként Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója előadásában bemutatta a kutatást.  Ezt követően a meghívott vendégek bevonásával kerekasztal-beszélgetésre került sor.  A beszélgetésen felszólalt Hunyadi Bulcsú, a Political Capital vezető elemzője, Bodnár Dániel, a Tett és Védelem Alapítvány kuratóriumi elnöke, valamint Lakner Zoltán, a 168 Óra főszerkesztő-helyettese és Róna Dániel politológus, a Medián kutatója is.