Soós Eszter Petronella: Újabb antiszemitizmus-vita Franciaországban: ezúttal az imámok is harcba szállhatnak

Mint arról a magyar sajtó is beszámolt, mintegy háromszáz közéleti személyiség erőteljes felhívást tett közzé a Franciaországban elharapózott újfajta antiszemitizmus ellen, melynek megjelenését elsősorban a radikális iszlámhoz kötik. A Le Parisien nevű lapban megjelent szöveg aláírói azt követelik, hogy legyen nemzeti ügy a jelenség elleni fellépés, mivel álláspontjuk szerint ennek az új antiszemitizmusnak köszönhetően „csendes etnikai tisztogatás” zajlik Franciaország egyes kerületeiben.

 

Emlékezés a meggyilkolt Mireille Knollra 2018. március 28-án.
Fotó: REUTERS/Gonzalo Fuentes

Ami a felhívást rendkívül érdekessé teszi, az az, hogy az aláírók között nemcsak jobboldali személyiségek (Nicolas Sarkozy volt köztársasági elnök; Laurent Wauquiez, a republikánusok jelenlegi elnöke; Jean-Pierre Raffarin volt miniszterelnök), hanem baloldali személyiségek is találhatók (például Manuel Valls és Bernard Cazeneuve volt miniszterelnökök; Bertrand Delanoë volt párizsi főpolgármester). Az aláírók között művészek (Gérard Depardieu, Charles Aznavour), filozófusok (Alain Finkielkraut, Bernard-Henri Lévy), illetve vallási vezetők, így imámok is vannak. Haïm Korsia főrabbi szintén szignálta a szöveget, igaz, később azt is elmondta, hogy vonakodott, mert a nyilatkozat nem minden szavával értett egyet, és itt-ott módosításokat is sikerült elérnie.

A szöveg erőteljesen kritizálja a zsidó szavazatnál jóval jelentősebb arányú „muszlim szavazatra” dolgozó radikális baloldalt, annak esetenkénti anticionizmusát, mely az elkövetőkből „áldozatot csinál”, és hogy az új antiszemitizmust egyesek mint társadalmi lázadást látják, láttatják. De a legerőteljesebben talán a muszlim vallási vezetőket, teológusokat szólítja fel a szöveg arra, hogy a II. vatikáni zsinat mintájára rendezze a szent szövegeiben található antiszemita utalások kérdését, értelmezését, hogy az antiszemiták tetteik elkövetésekor ne hivatkozhassanak a Koránra.

A nyilatkozat egyébként egy április 25-én megjelenő, a témáról szóló könyvre is fel akarja hívni a figyelmet.

Luc Ferry volt konzervatív oktatási miniszter – aki szintén az aláírók között van – egy interjúban azt mondta, hogy az új antiszemitizmusról szerinte azért nehéz beszélni, mert a forrásai az iszlamizmusból táplálkoznak, s aki erről szót ejt, azt a baloldal „iszlámbarátai” és a szélsőbal azonnal iszlamofóbnak tételezi, pedig nem „a muszlimok” kritikájáról van szó (a radikális baloldali Új Antikapitalista Párt elnökjelöltje egyébként, amikor megkérdezték, hogy mit gondol a szóban forgó nyilatkozatról, zavaros fejtegetésbe kezdett, hogy a rasszizmus ellen kell fellépni, és tulajdonképpen sugallta, hogy több az arabokkal szembeni erőszak, mint a zsidókkal szembeni…).

A párizsi nagymecset vezetője, Dalil Boubakeur közleményében igazságtalannak tartotta a megjelent állításokat, és a vallási közösségek szembeállításának lehetőségéről beszélt. Az iszlamofóbia elleni megfigyelőközpont vezetője az iszlám és az muszlimok elnyomását látta az írásban, Ahmet Ogras, a muszlim ernyőszervezet, a CFCM vezetője értelmezhetetlennek tételezte a dolgot, de jelezte, hogy azzal egyetért, hogy az antiszemitizmus ellen fel kell lépni. 24-én azonban – egy nappal a fenti reakciók után – mintegy harminc imám „felajánlotta szolgálatait az országnak” az antiszemitizmus és a terrorizmus elleni harcban, úgy vélekedve, hogy a hallgatás immáron cinkosságot jelent. Felhívták a figyelmet, hogy a muszlimokkal békében élő embereket gyilkoló muszlimok nem jutnak a paradicsomba. Vajon ez lehet az első teológiai válasz, amelyet a felhívás szerzői muszlim hittudósoktól várnak? A fejleményeket mindenesetre érdemes lesz figyelni.

Az izraeli Munkapárt megszakította a kapcsolatot a brit Munkáspárt elnökével

Betelt a pohár.

Ávi Gábáj, az izraeli Munkapárt vezetője bejelentette, hogy megszakították a kapcsolatot Jeremy Corbynnal, a brit Munkáspárt elnökével. Az indoklás szerint Corbyn ellenséges a zsidó közösséggel szemben, és nem akadályozza meg a pártjában egyre inkább erősödő antiszemita kijelentéseket és tevékenységeket.

Gábáj hivatalos levelet küldött brit kollégájának, melyben kiemelte, hogy a kapcsolatot csak az elnökkel és nem a teljes párttal szakítják meg.

“Feladatomnak érzem, hogy rávilágítsak az ön ellenséges magatartására, melyet a zsidó közösség irányába tanúsít, és arra, hogy lehetővé tette a brit Munkáspártban az antiszemitizmus elterjedését. Ezen felül ön nyíltan kelt gyűlöletet az izraeli kormány politikája ellen, olyan esetekben is, amikor az ország lakóinak és katonáinak biztonságáról van szó, melyben az izraeli kormány és ellenzék egy álláspontot képvisel.” – áll a levélben.

A radikálisan baloldali Corbyn 2015-ös megválasztása óta egymást érik az antiszemita botrányok a Munkáspártban. Hivatalba lépése után nem sokkal barátainak nevezte a gázai Hámász és a libanoni Hezbollah terrorszervezetet. Ezt követően a párt számos képviselője tett nyíltan zsidóellenes és Izrael létezéshez való jogát megkérdőjelező kijelentéseket. Bár több ilyen személyt eltávolítottak a pártból, a jelenség nem szűnt meg.

A brit zsidó közösség nemrég nagy létszámú tüntetésen követelte az antiszemitizmus elleni küzdelem erősítését Corbyntól. A pártelnök erre ígéretet tett, majd ellátogatott egy Izrael megszüntetését követelő anarchista szervezet által rendezett “széder estre”, illetve kizárólag Izraelt tette felelőssé a gázai határincidensek során történt halálesetek miatt, és követelte a zsidó államba irányuló fegyverexport beszüntetését.

 

Forrás: Arutz7 zsido.com

Veszprémy László Bernát: Üdvöskéből elnyomó – Így vesztette el Izrael a színesbőrű polgárjogi mozgalom támogatását

Korábbi cikkünkben részletesen foglalkoztunk az amerikai baloldali fekete szervezetek Izrael-ellenességével és progresszív antiszemitizmusával. Friss hír, hogy a fekete és női egyenjogúság egyik fiatal ikonja, Tamika Mallory fekete-ellenességgel vádolta meg az amerikai Rágalmazásellenes Liga zsidó szervezetet. A továbbgyűrűző botrány okán is érdemes megvizsgálni, hogyan is veszítette el a nyugati színesbőrű polgárjogi mozgalmak támogatását Izrael és a zsidóság.

 

Tamika Mallory, Woman’s March
fotó: Yahoo

1968-ban, nem sokkal halála előtt Martin Luther King egy Izrael-ellenes fekete egyetemistát így szidott meg: „Mikor az emberek a cionistákat szidják, a zsidókat értik alatta. Amit mondasz, az antiszemitizmust”.[1] Izrael ekkor még népszerű baloldali ügy volt az Egyesült Államokban, és a feketék és a zsidóság közötti kapcsolat kiváló volt. A ’60-as évek polgárjogi koalíciójának megannyi neves zsidó képviselője volt: Emil Hirsch rabbi segített megalapítani az NAACP-t (Országos Szövetség a Színesbőrűek Felemelkedéséért), melynek elnöke Joel Spingarn, a Columbia oktatója volt. Julius Rosenwald volt a déli fekete oktatás egyik fő pénzügyi támogatója, míg Abraham Joshua Heschel rabbi King oldalán menetelt 1965-ben az alabamai Selmában.[2] Mindez manapság meglepőnek hangzik, ugyanis az amerikai baloldal napjainkra szinte egyöntetűen ítéli el Izraelt annak „gyarmatosító” tevékenységéért. Az amerikai baloldal azonban egykoron még Izrael heves támogatója volt, míg a konzervatív lapokban – akár a mára keresztény-cionista National Review-ban is –bőven jelentek meg antiszemita cikkek akár az 1961-es Eichmann-per idején is.[3] A baloldali, mára anticionista húrokat pengető Nation egykori szerkesztője, Freda Kirchwey is aktívan érdeklődött a zsidóság iránt: ő azonban abban játszott kulcsszerepet, hogy a Truman-kormány elismerte a zsidó államot annak 70 évvel ezelőtti kikiáltásakor. Kirchwey fő érve a holokauszt során megtépázott, üldözött zsidó nép felemelésének progresszív szempontja volt.[4]

King fenti állítása azonban a baloldal és Izrael „mézesheteinek” végnapjaiban született. A hatnapos háború nem csak Izrael sebezhetőségére, hanem katonai hatalmára is rámutatott. Megannyi vallásos zsidó ekkor kezdett el először szimpatikusan tekinteni Izraelre, ám az „ellenoldalon” is mozgolódás támadt: Seymour Martin Lipset szocialista történész szerint a baloldal és Izrael szövetsége 1969-ra határozottan „elmúlt”, s mint hozzátette, „már nem is valószínű, hogy feltámad”.[5] Michel Feher belga író szerint a ’67-es háború okán „a zsidók elvesztették helyüket a fekete nacionalisták által elképzelt Nyugat-ellenes frontban”, „ingatag helyzetben hagyva őket, immár az elnyomók soraiban”.[6] Az 1967-es chicagói New Politics baloldali gyűlésen, melynek sztárszónoka maga King volt, ezen szakadás egyértelmű jelei mutatkoztak: King beszédét radikális fekete fiatalok szakították meg, akik kiabálva ítélték el Izrael győzelmét az „imperialista-cionista háborúban”, melyre válaszul pedig a rendezvény fő szervezője, a baloldali zsidó Martin Peretz tüntetően elhagyta a rendezvényt.[7] A fentiek még tapintatos megjegyzések voltak: Stokely Carmichael, a neves pánafrikai aktivista élő adásban közölte, hogy „megláttuk a cionizmus gonoszságait, és ki fogjuk azt irtani, az USA gettóitól a Közel-Keletig”, a Black Panther militáns fekete magazin pedig arról közölt versecskét, hogy: „Leégetjük a városaikat, és ez még nem minden / Le fogjuk vizelni a Siratófalat”.[8]

A Jom Kippur háborút követően számos fekete-afrikai ország megszakította diplomáciai kapcsolatait Izraellel, az Izraelt megtámadó Egyiptom iránti szolidaritás jegyeként. (Más országok, mint az arab észak-afrikai államok, Szaúd-Arábia vagy Kuba eleve hozzájárultak a háborúhoz néhány ezer katonával). Kevés olyan amerikai fekete baloldali közíró maradt, mint például Bayard Russel, aki továbbra is úgy érvelt – példának okáért 1974-es Az amerikai négerek és Izrael című esszéjében -, hogy Izrael sokat tett Fekete-Afrika gazdasági fejlődéséért, és hogy az amerikai baloldal által támogatott afrikai országok antidemokratikus diktatúrák. Azonban még Rustin is arról beszélt, hogy az amerikai feketék lehetnek Izrael-barátok „anélkül, hogy odafeküdnének a zsidó érdekeknek”.[9] Sorai – talán csak taktikai okokból – arra utaltak, hogy létezett egyfajta amerikai „zsidó érdek”, amely szemben állt a feketék érdekeivel. A militáns fekete mozgalmak mindenesetre nem hallgattak Rustinra, és szemben a francia zsidó baloldallal, mely az 1972-es müncheni mészárlást követően kiábrándult a PLO-ból, a Fekete Párducok és társaik nem szakították meg kapcsolataikat az arab nacionalistákkal.[10]

Az 1970-es évek során ez a változás hatással volt olyan, korábban baloldali amerikai zsidókra, mint Norman Podhoretz, Irving Kristol és Nathan Glazer. A Commentary magazin ekkor kezdte el először pedzegetni konzervatív álláspontjait, ezen szerzők pedig később a nekonzervativizmus atyjaivá váltak.[11] A korábbi sérelmeket csak tetézte, hogy 1979-ben Andrew Young amerikai ENSZ-követ, a fekete politikum feltörekvő csillaga 15 percre fogadta a palesztin ENSZ-követet. A Fehér Ház ezért lemondatta Youngot, az NAACP pedig közleményt adott ki, mely szerint „a zsidók” nem bizonyultak szolidárisnak a „fekete üggyel”.[12] A Fehér Ház természetesen nem volt azonos „a zsidókkal”, Young pedig egy hivatalnok volt, nem pedig maga a „fekete ügy”, mindez azonban nem akadályozta meg Jesse Jackson neves amerikai fekete baptista lelkészt, hogy az év végén nyíltan Jasszer Arafat oldalán fotóztassa magát, és kijelentse, hogy Amerikának dialógust kell nyitnia a PLO palesztin terrorista szervvel.[13] Jackson 1984-ben Demokrata-párti elnökjelölt volt, ám kampánya derékba tört, mikor New Yorkra „zsidajvárosként” („Hymietown”) utalt.[14] Jackson máig neves lelkész és palesztin-barát fekete vezető, akinek gyülekezetéből egy később világhírűvé vált fekete politikus is elindult: ő volt a minden korábbi amerikai elnöknél Izrael-kritikusabb álláspontokat támogató Barack Obama. Napjainkra a bevezetőben is hivatkozott cikkünk felállás a jellemző: a progresszív, színesbőrű baloldal Izraelt igaztalanul kritizálja, míg a konzervatív oldal védi meg azt Amerikában.

A színes bőrű progresszív mozgalom Izrael-ellenességének és antiszemitizmusának jelentése első látásra összezavaró lehet, főleg kelet-európai szemmel. Elvégre miért támogatnák progresszív, liberális erők a szélsőséges terrorizmust? Kathryn P. Morgan baloldali amerikai szociológus 1995-ös cikkében látványosan szemléltette azt az elnyomó-elnyomott rendszert, melyben elhelyezkedve az izraeliek elnyomóvá, a palesztin terroristák pedig áldozattá avanzsálnak.[15] Egy egyenes vonal felett szerepelnek az elnyomók, vagyis a maszkulin férfiak és a nőies nők, a fehérek, a férfiak úgy általában, az egészséges és termékeny emberek, az angol anyanyelvűek, a jó oktatásban részesültek, a szép emberek, az európaiak, a keresztények, a sikeres emberek és a közép- és felsőosztálybeliek. Alul, az elnyomottak között szerepel mindezek ellentéte.

Nem nehéz látni, hogy a palesztinok – vesztes, arab nyelvű, színes bőrű, muzulmán nép -, az „elnyomott” kategóriában található, míg az „európainak” látott izraeliek pedig az „elnyomó” kategóriában. (Dacára annak, hogy Izrael mára erősen keleti zsidó, azaz mizráchi arccal bír). A morális mérce itt teljesen megfordul: a zsidók – nem-keresztény kisebbség lévén – akár áldozatok is lehetnének, kivéve Izraelben, mert ott többségben lévő tettesek. A fegyveres terroristák általában tettesek, erősek lévén, kivéve Izraelben, mivel ott a hadsereg erősebb náluk. Ez a narratíva pedig a jelek szerint 1967 óta olyan erős, hogy felülírja a tényeket.

 

 

 

[1] Az idézetet számos írás tulajdonítja a Saturday Review 1967. augusztusi számának, melyben azonban nem szerepel. Seymour Martin Lipset kutatásai szerint egy harvardi előadáson hangzott el a mondat 1968 elején. Lásd: Seymour Martin Lipset: „The Socialism of Fools”: The Left, the Jews, and Israel (New York, NY: Anti-Defamation League, 1969), 7.
[2] Jonathan Kaufman: Broken Alliance: The Turbulent Times Between Blacks and Jews in America (New York: Touchstone, 1995), 2-3.
[3] Peter Novick: The Holocaust in American Life (Boston: Houghton Mifflin, 1999), 130.
[4] Ronald Radosh és Allis Radosh: Righteous Among the Editors: When the Left Loved Israel. World Affairs, 2008 nyara. 65-75, itt 72.
[5] Lipset: „Socialism of Fools”. I. m. 128.
[6] Michel Feher: The Schisms of ’67: On Certain Restructurings of the Amer- ican Left, from the Civil Rights Movement to the Multiculturalist Constellation. In: Blacks and Jews: Alliances and Arguments. Szerk. Paul Berman (New York: Delacorte, 1994), 268, 278.
[7] Kaufman: Broken Alliance. I. m. 209.
[8] „We’re gonna burn their towns and that aint’ all/We’re gonna piss upon the Wailing Wall”. A két idézetért lásd: Leonard Fein: The New Left and Israel. In: The New Left and Israel. Szerk. Mordecai S. Chertoff (New York: Pitman, 1971), 179.
[9] The Collected Writins of Bayard Rustin. Szerk. Devin W. Carbado és Donald Weise. (San Francisco: Cleis, 2013), 319, 321, 325.
[10] Paul Berman: A Tale of Two Utopias: The Political Journey of the Generation of 1968 (New York: W. W. Norton, 1996), 271-273.
[11] Kaufman: Broken Alliance. I. m. 214-217.
[12] Ua. 246.
[13] James Zogby: Afro-Americans Stand Up for Middle East Peace (New York: Palestine Human Rights Campaign, 1979), 13.
[14] https://www.nytimes.com/1984/02/27/us/jackson-admits-saying-hymie-and-apologizes-at-a-synagogue.html
[15] https://www.taylorfrancis.com/books/9780429965081/chapters/10.4324%2F9780429496530-11

Honnan tudjuk, hogy mikor antiszemitizmus az anticionizmus?

 Argumentációs javaslat az antiszemitizmusfogalomnak és az antiszemitizmus elleni küzdelemnek a hagyományos antiszemitizmusról az anticionista változatára történő kiterjesztéséről. 

 

Az anticionizmus több, a cionizmus eszméivel szemben álló politikai vagy vallási nézet gyűjtőneve. Egy széles körben elfogadott definíció szerint azt a meggyőződést értjük alatta, hogy Izraelnek nincs joga létezni és Izrael népe nem határozhatja meg, hol húzódnak az ország biztonságos és védhető határai.

Az anticionizmus eredete még Izrael Állam megszületése előttre nyúlik vissza: először a 20. század elején használták elsősorban a brit mandátum területén mikor zsidók hazatelepülése ellen erőszakosan fellépő arabok kapcsán. A’70-es évekre vált bevett fogalommá: az izraeli-arab konfliktusok részeként kapott jelentőséget. Az arab világból induló Izrael ellenesség ekkorra már a nyugati világban elterjedt. Mára egyértelművé vált: az anticionizmus az antiszemitizmus egyik válfaja.

 

Elõzetes megjegyzések

A kifejtés és a tevékenység során kerülni kell az egyes személyekre, illetve szervezetekre vonatkozó „antiszemita” megnevezést (kivéve, ha az érintettek teljes tevékenységére vonatkozólag vagy öndefiníciójuk alapján ilyesmi egészen egyértelműen megállapítható), és mindig az adott megnyilvánulást, szöveget vagy tevékenységet kell „antiszemita”-ként felmutatni.

Ez azért is célszerű, mert megakadályozza annak az ’ellenérvnek’ a használatát, amely az illető más megnyilvánulásaira hivatkozik (ld. „sok zsidó barátom van”, „részt vettem az Élet Menetén” stb.), illetve arra, hogy esetleg ő maga is zsidó származású (az antiszemitizmus anticionista válfajába tartozóként azonosítható tevékenységek nagyobb ismertségű elkövetőinek jelentős része zsidó származású és/vagy identitású).

A kifejtés és a tevékenység alapjául nem a deklaratív (’véleménynyilvánító’), hanem az elemző-érvelő megközelítést javaslom. A követendő eljárás az, hogy az antiszemitizmus anticionista válfajában szükségszerűen megjelenő érvrendszer elemeit visszavezessük a „hagyományos” antiszemita érvrendszer strukturális elemeire és egyben ennek az érvrendszernek az érvényességét elvileg és meggyőzően cáfoljuk.

A „hagyományos” antiszemitizmus alapvetõ toposzainak és narratív funkcióinak feltárása

  1. a) A zsidó léte ősbűnnel terhelt – ez az ősbűn metafizikai, vallási eredetű, de életmódjában is minduntalan megmutatkozik.
  2. b) A zsidót érő radikális, tehát lényegi kritika így valójában a zsidó létezésének morális alapját, léthez való jogát vonja kétségbe.
  3. c) A zsidót érő egyes vádak tulajdonképpen csak igazolásai és illusztrációi az ősbűnnel terhelt állapot következményeinek. Nincs jelentősége annak, hogy a zsidót érő vádak önmagukban igazak-e.
  4. d) Csak az a lényege szerint helyes leírása a zsidót érintő minden eseménynek, függetlenül a jogi viszonyoktól, az események kronológiájától vagy bármi egyébtől, amely kidomborítja a zsidó ősbűnéből fakadó elvetemültségét.
  5. d) Ha zsidó végez egy adott társadalmi vagy gazdasági tevékenységet, akkor az a tevékenység bűnös, vagy leplezni próbálja bűnös voltát, míg, ha ugyanazt a tevékenységet nem zsidók végzik, akkor e tevékenységek nemesek vagy maguktól értetődők, esetleg közömbösek.
  6. e) A zsidó szándékai alantasak – a nem zsidó fél szándéka alapvetően nemes, hiszen csak az ősbűnnel terhelt szörnyeteg ellen védekezik. A vele szemben – mindig jogosan – fellépők esetleg helyteleníthető túlkapásokra ragadtatják magukat, de ez – és ennek morális ódiuma – is a zsidók tevékenységére vezetendő vissza. Amikor majd nem lesznek zsidók, akkor túlkapásokra sem lesz szükség, az ellenük fellázadóknak majd nem kell bemocskolniuk a kezüket.
  7. f) A zsidónak tökéletesnek kellene lennie ahhoz, hogy ne ítéltessék meg, de ez a fentiekből adódónak nem lehetséges.
  8. g) A zsidó nem ítélhet, csak tárgya lehet az ítéletnek.
  9. h) A zsidó tevékenységének mindig valamilyen rettenetes – morálisan végletesen elítélendő – bűnökhöz van rejtélyes köze, ezek árnyéka vetül rá akkor is, ha nem ő követte el, valójában ő testesíti meg, ő jeleníti meg ezeket.
  10. i) A zsidó bitorol, valójában nincs joga törvényadta jussához sem, akkor sem, ha javait a keresztény uralkodók és a keresztény világ törvényeinek betartásával és előírásai alapján szerezte. A tételes jog itt nem segít, csak az igazságosság, amely a zsidó által bitorolt javakat visszajuttatja a zsidó által kisemmizetteknek.
  11. j) A zsidó tudományos, gazdasági, művészeti eredményei értéktelenek, ezeket nem szabad a zsidó igazi lényének megítélésekor figyelembe venni, mert ezek is csak bitorlásra és az ősbűnre vezethetők vissza.
  12. k) A zsidó disszimulál: amikor megpróbál helyes módon viselkedni, akkor valójában csak gyalázatos szándékait leplezi.
  13. l) A zsidó eliminálásával majd helyreáll valamiféle nemes, természetes és békés világrend, melyet a zsidó megjelenése és mesterkedései zavartak meg.
  14. m) A zsidó rejtélyes módon uralkodik, manipulál, hatalma óriási, igazában az egész világot lényegileg befolyásolja a léte, hisz eltűnése, kiiktatása is csak ezért hozhatja el a korábbi idők természetes és reményteli állapotait.
  15. n) A zsidó elleni harc a fentiekből adódóan önmagán, az adott konfliktus arányain és méretén messze túlmutató globális, esetleg kozmikus jelentőséggel bír, valójában a Rossz és a Jó küzdelme ez.

 

Az antiszemitizmus anticionista változatának toposzai és levezetési láncai

Mint látni fogjuk, a fenti toposzok illetve levezetési láncok szinte azonos szerkezetben találhatók meg az anticionista diskurzusban. Általánosságban megjegyzendő, hogy minden eddig ismert anticionista diskurzusnak ezek az elemei. A tárgyi, egyes izraeli intézkedésekre, jogszabályokra vagy politikai irányzatokra vonatkozó kritika néhány lépésben az itt bemutatott toposzokba és levezetési láncokba csúszik át minden olyan esetben  és minden olyan szövegben, amelynek szerzői – akár a vélelmezett illetve felvetett jogsértések mértékét,  akár az egész konfliktus áldozatainak számát, akár területi kiterjedését vesszük figyelembe –  látványosan aránytalanul foglalkoznak az izraeli viszonyokkal.

Sajnálatos módon az ENSZ-től kezdve a mainstream sajtón keresztül a szenvedélyes internetes vitafórumokig a helyzet mindig vagy szinte mindig ez. Árulkodó jele ennek az, ahogyan saját tevékenységüket ezek a szerzők meghatározzák: „Izrael politikáját bírálom” –  a kritikai felvetés  tárgya a legritkább esetben valamilyen  konkrét szakpolitikai intézkedés, legfeljebb az „Izrael-kritika” szinonimájává vált toposzokat sorolják fel, mint a települések, vagy a „megszállás”, a kritika tárgya valójában maga az állam létezése, és a magától értetődőnek felmutatott „hidden evil agenda”, azaz az, hogy bármilyen tett és jelenség mögött szükségszerűen valamilyen gonosz szándék ismerendő fel. Ez annak a jele, hogy a konfliktus tárgyalása – nem utolsósorban az ellenérdekelt felek által ebbe fektetett mérhetetlenül sok energiának és forrásnak tulajdoníthatóan, de azért is, mert a konfliktusra ráépülő komplex történelmi-világnézeti narratíva nagyon erős és nagyon mélyen gyökerező kulturális mémeket és hagyománnyá vált képzeteket vett birtokba – messze túlnyúlik annak tényleges terjedelmén és jelentőségén. Amiképpen a hagyományos antiszemitizmus a zsidó metaforáját emelte egy világmagyarázat középponti elemévé, önmagán túlmutató tartalmakat magába sűrítő példázatává, akképpen az antiszemitizmus anticionista változata is ugyanezt teszi.

Mielőtt a tételes felsorolásba fognánk, be kell mutatnunk azokat a rendszerszerű különbségeket, amelyek a hagyományos antiszemitizmus és az anticionista változatban megjelenített alaphelyzetből adódóan a két változat sztereotip toposzai és levezetési láncai között fennállnak. Látni fogjuk, hogy néhány magától értetődő megkülönböztetés bevezetésével a toposzok és levezetési láncok szinte egybevágóak lesznek a két változat között.

Strukturális különbségek az antiszemita ideológia hagyományos és anticionista változatában

A zsidóság mint embercsoport, illetve Izrael Állam: az antiszemitizmus anticionista változatának tárgya Izrael állama. Izrael az ősbűn (ld. fent) hordozója, létrejöttének körülményeit foglalja így ideológiájába az antiszemitizmus anticionista változata. Nem kétséges ugyanakkor, hogy ez az ősbűn és annak gyanúja átadódik a zsidókra is, amennyiben nem határolódnak el határozottan, esetleg szenvedélyes anticionistává válva maguk is Izrael Államától. Amikor azonban az állam az antiszemita világkép centrális szereplője, és nem az államtalan embertömeg, az ideológiának csak közvetetten jelenik meg a rasszista alapvetése, amennyiben a zsidók állama egyedüli és minden mással összevethetetlenül kezelt szereplője a vázolt ideológiai alapú támadásoknak. Ez az egyik oka annak, hogy az anticionista változattal jószándékú emberek könnyebben téveszthetők meg.

Az ősbűn ebben az esetben a felszínen nem teológiai konfliktus vagy a múlt ködébe vesző metafizikai alapvetés (bár – elsősorban iszlám oldalról – „az üdvtörténeti elsőszülöttség” kérdése továbbra is az egyik legalapvetőbb megítélésem szerint), hanem az állam 70 évvel ezelőtti megalapítása, illetve a 100 éves Balfour-nyilatkozat és a népszövetségi mandátum. Bár történelmi léptékkel mérve nemrég történt eseményekről van szó, mitizáltságuk az anticionista propagandában igen jelentős mértékű, szinte az ókori mondák mértékében torzítja az ismert tényeket, folyamatokat és azok jogi alapjait. A valaha volt „palesztin államiság”, esetleg a filiszteus leszármazás, az öröktől fogva állt Sziklamecset és hasonló önellentmondásos, ténytagadó mitologémák képesek anyagi erővé válni az ideológiában. Ezeket a mainstream nyugati anticionizmus olyan logikátlanul önigazoló módon építi be és igazolja a maga rendszerében, hogy „ezek az elnyomottak és kisemmizettek méltóságának helyreállítását szolgáló narratív elemek, ezért, ha nem igazak is önmagukban, de lényegüket tekintve mégis azok”.

Míg az állam és intézményes hatalom nélküli zsidóság nem rendelkezett közhatalmi és fegyveres erővel, ezekkel az eszközökkel vissza sem élhetett. Miután a zsidó nemzet Izrael megalapításával nemzeti otthont és államot alapított, ennek következtében alkalmassá vált arra, hogy adott esetben minden más államhoz hasonlóan támadjon és védekezzen, hatalmat gyakoroljon állampolgárai és az általa ellenőrzött területek lakói felett, megelőző intézkedéseket vagy egyéb katonai ellenintézkedéseket foganatosítson és kollaterális veszteségeket okozzon, illetve fegyveres erőinek tagjai adott esetben bűncselekményeket is elkövessenek. Ennélfogva Izrael tevékenysége megítélésének alapja nem lehet az, hogy minden tevékenységét (az önvédelmet is beleértve) automatikusan bűnnek tekintenek, csakis az, hogy hasonló helyzetben más államok miképpen  képesek saját legitim érdekeiket megvédelmezni és ténylegesen miképpen hajtják végre ezeket az intézkedéseket, és mik a tényleges, gyakorlatban alkalmazható és számon is kért kritériumai például az „arányos visszacsapásnak”. És hát tudjuk, hogy más államok hadseregei legritkábban telefonálnak figyelmeztetésül az ellenséges katonai célpontok közelében lakóknak….

A hagyományos nyugati antiszemitizmus erre vonatkozó toposzában a zsidó kizsákmányol, kihasznál, becsap és bitorol. Áldozata az egész keresztény világ. Az antiszemitizmus anticionista változatában ez az „elnyomott-elnyomó”, az „áldozat-elkövető” dichotómiában jelenik meg. Minden esemény – teljesen függetlenül a tényleges erőviszonyoktól, lefolyástól, elkövetési módtól és a szerepet játszó érdekektől – kivétel nélkül ebbe a koreográfiába van átalakítva. Az elnyomó és elkövető szerepében mindig Izrael jelenik meg, ami jele és egyben megerősítése ősbűnének. Ez a világlátás része a mai baloldal identitáspolitikai szemléletének, és ez a másik oka annak, hogy jószándékú emberek ezt a torz mítoszt magukévá és politikai identitásuk alapjává képesek tenni, amely a világképükben egyébként minden más progresszív ügyre is rávetül. Ezért történhet meg az, hogy az életmódbeli kisebbségek egyenlőségéért küzdő mozgalmak valójában obskurus fundamentalista diktatúrákat éltetnek. Ez leginkább természetesen az illető mozgalmak céljainak árt, meg azoknak a palesztin tömegeknek, amelyeknek sem ez a küzdelem, sem a célként feltüntetett állam terrorisztikus és korrupt klánjaik vezetésével történő megalapítása vélhetően nem járna emberi jogaik kiteljesedésével, sőt. Így lesz a semmilyen demokratikus törekvést múltjukban vagy jelenükben felmutatni nem képes klánok és önérdekű támogatóik jogilag és történetileg csak konstruált mítoszokra támaszkodó nacionalista törekvése az emberi jogok és a felszabadulás nagy metaforájává.

 

Az anticionista toposzok és narratív funkciók bemutatása

A korábban bemutatott pontok szerint tekintsük át az anticionista narratívát!

  1. a) Izrael államának léte ősbűnnel terhelt – ez az ősbűn létrejöttének körülményeiben áll, de az ország mindennapjaiban is folyamatosan megmutatkozik.
  2. b) Az Izraelt érő radikális, tehát lényegi kritika így valójában Izrael létezésének morális alapját, léthez való jogát vonja kétségbe.
  3. c) Az Izraelt érő egyes vádak tulajdonképpen csak igazolásai és illusztrációi az ősbűnnel terhelt állapot következményeinek. Nincs jelentősége annak, hogy az Izraelt érő vádak önmagukban igazak-e.
  4. d) Csak az a lényege szerint helyes leírása az Izraelt érintő minden eseménynek, függetlenül a jogi viszonyoktól, az események kronológiájától vagy bármi egyébtől, amely kidomborítja Izrael létrejöttének ősbűnéből fakadó elvetemültségét.
  5. d) Ha Izrael végez egy adott társadalmi vagy gazdasági tevékenységet, a katonai önvédelemtől a tengervíz-sótalanításon át a hi-techig – akkor az a tevékenység bűnös, vagy leplezni próbálja bűnös voltát, míg, ha ugyanazt a tevékenységet nem Izrael végzi, akkor e tevékenységek nemesek vagy maguktól értetődők, esetleg közömbösek.
  6. e) Izrael szándékai alantasak – a másik fél szándéka alapvetően nemes, hiszen csak az ősbűnnel terhelt szörnyeteg ellen védekezik. A vele szemben – mindig jogosan – fellépők, esetleg helyteleníthető túlkapásokra ragadtatják magukat, de ez is Izrael tevékenységére vezetendő vissza. Amikor majd nem lesz Izrael, akkor túlkapásokra sem lesz szükség, az ellene ma fellázadóknak majd nem kell bemocskolniuk a kezüket.
  7. f) Izraelnek tökéletesnek kellene lennie ahhoz, hogy ne ítéltessék meg, de ez a fentiekből adódónak nem lehetséges.
  8. g) Izrael nem ítélhet, csak tárgya lehet az ítéletnek.
  9. h) Izrael tevékenységének mindig valamilyen rettenetes, morálisan elítélendő bűnökhöz van rejtélyes köze, ezek árnyéka vetül rá, akkor is, ha nem ő követte el, valójában ő testesíti meg, ő jeleníti meg ezeket. Ilyen az apartheid, a nácizmus, a gyarmatosítás.
  10. i) Izrael bitorol, valójában nincs joga törvényadta jussához akkor sem, ha javait a Népszövetség, az ENSZ és a világ törvényeinek betartásával és előírásai alapján szerezte. A tételes jog itt nem segít, csak az igazságosság, amely az Izrael által bitorolt javakat visszajuttatja a zsidó által kisemmizetteknek.
  11. j) Izrael tudományos, gazdasági, művészeti eredményei értéktelenek, ezeket nem szabad Izrael igazi lényegének megítélésekor figyelembe venni, mert ezek is csak bitorlásra és az ősbűnre vezethetők vissza.
  12. k) Izrael disszimulál: amikor megpróbál helyes módon viselkedni, akkor valójában csak gyalázatos szándékait leplezi. Az életmódbeli kisebbségek szabadsága valójában csak pinkwashing, Ha tehát arról van szó, hogy Izraelben a meleg közösség háborítatlanul gyakorolhatja jogait, az azért van, mert Izrael e mögé akarja rejteni elnyomó és terrorisztikus valóját. Az izraeli katonák pedig eredendő rasszizmusuk miatt nem erőszakolnak meg arab asszonyokat.
  13. l) Izrael eliminálásával majd helyreáll valamiféle nemes, természetes és békés világrend, melyet Izrael megjelenése és mesterkedései zavartak meg.
  14. m) Izrael rejtélyes módon uralkodik, manipulál, hatalma óriási, igazából az egész világot lényegileg befolyásolja a léte, hisz eltűnése, kiiktatása is csak ezért hozhatja el a korábbi idők természetes és reményteli állapotait.
  15. n) Az Izrael elleni harc a fentiekből adódóan önmagán, az adott konfliktus arányain és méretén messze túlmutató globális, esetleg kozmikus jelentőséggel bír, valójában a Rossz és a Jó küzdelme ez.

 

Összegzés

Láttuk, hogy a hagyományos antiszemita toposzok és levezetési láncok miképpen transzformálhatók néhány – a kiinduló helyzetből adódó módosítással – az antiszemitizmus anticionista változatának toposzaivá és levezetési láncaivá.

Korunkban talán bizonyos – itt nem tárgyalandó – politikai és világnézeti, illetve népmozgalmi okokból a baloldali, illetve identitáspolitikai környezetben megfogalmazódó anticionista ideológia veszélyesebb, mivel a vizsgálat próbáját ki nem álló, ugyanakkor rokonszenvesnek tűnő emberjogi és igazságossági követelésekbe rejti lényegi antiszemita üzenetét, és sokkal erősebb érdekek és  csoportok támogatják terjedését, mint a hagyományosan antiszemitizmusként felismert irányzatokét.

A két ideológia alapjainak lényegi azonossága miatt ugyanakkor nem helyes az ideiglenesen helyenként háttérbe szorulni látszó hagyományos antiszemitizmus elleni küzdelmet sem felfüggeszteni – pragmatikus, stratégiai megfontolások ugyanakkor szólhatnak a megfelelő súlyozás mellett. Az antiszemitizmus anticionista változata alapvetően jószándékú vagy önmagukat ilyennek látni kívánó emberek körében is szed áldozatokat. Így az ő esetükben az ideológiai alapvetés hibás voltára és arra kell rámutatni, hogy ez a megközelítés valójában elsősorban az ürügyként felhasznált palesztinok és az ezzel az ürüggyel elnyomás alatt tartott tömegek számára káros. Így remény lehet arra, hogy jobbító szándékukat más, arra valóban érdemes ügyek felé tereljük.

Benkő Balázs írása

 

A cikk eredeti változata a zsido.com-on érhető el

A Tett és Védelem alapítvány titkára, Szalai Kálmán kapta idén a Scheiber-díjat

A kulturális miniszter által évente adományozott Scheiber Sándor-díjat azok kaphatják, akik kiemelkedőt alkottak a zsidósághoz kapcsolódó tudományok, illetve a zsidók és nem zsidók közötti párbeszéd és tolerancia előmozdításának területén. A civil kezdeményezésként 2013-ban alakult Tett és Védelem Alapítvány (TEV) a zsidó tradíciókat követve lép fel a szóbeli és tettleges antiszemita agresszió ellen.   

 

Az 1913 és 1985 között élt Scheiber Sándor nyelvész, irodalomtörténész, a nyelvtudományok doktora, századunk legjelentősebb hebraistája, a magyar és nemzetközi folklorisztika kiemelkedő személyisége, az egyik legnagyobb magyar filológus volt. A neológ zsidóság kiemelkedő alakjaként újjászervezte és igazgatta a budapesti Rabbiképző Intézetet. A díjat Scheiber Sándor tiszteletére 1995-ben alapították, és évente egyszer adományozza a kulturális miniszter. Az elmúlt években olyan személyiségek munkáját ismerték el a díjjal, mint Komoróczy Géza történész, Schweitzer József országos főrabbi, Jakubinyi György gyulafehérvári érsek vagy Perczel Anna építész.

 

A kutatással, oktatással és jogvédelemmel foglalkozó TEV 2013-ban alakult. Jogsegélyszolgálatuk fogadja az antiszemita cselekményekkel kapcsolatos bejelentéseket, teljes körű jogsegélyt, tanácsadást biztosít, és szükség esetén a hatóságok felé is eljár. Az Alapítvány kuratóriumában a legjelentősebb hazai zsidó vallási irányzatokat és a civil szférát megjelenítő küldöttek foglaltak helyet.

 

Szalai Kálmánt méltatva Oberlander Báruch rabbi, a Budapest Ortodox Rabbinátus és a Chábád Lubavics irányzat magyarországi vezetője elmondta: „A TEV az elmúlt 6 évben többek között rendszeres havi monitoring jelentést ad ki a magyarországi antiszemita atrocitásokról az EBESZ által javasolt módszertan alapján. A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet közreműködésével minden évben reprezentatív felmérést készítenek a magyar társadalomban tapasztalható antiszemita előítéletesség alakulásáról. Jogi munkájuk részeként eddig mintegy 100 eljárást kezdeményeztek Holokauszt-tagadás, közösségek méltóságának megsértése és más gyűlöletcselekmények ügyében. 2014-ben kezdeményezésüknek köszönhetően törölték a kuruc.info több mint hetvenezres követővel rendelkező Facebook oldalát, valamint sikerült elérniük a kuruc.info domain bejegyzőjének és tulajdonosának letartóztatását. A TEV részt vett az Alaptörvény 4. Módosításának előkészítésében és a Btk közösség elleni uszítás bűncselekményének az európai kerettörvénynek megfelelő harmonizációjában. Mindemellett közreműködtek az önkényuralmi jelképek használatát szabályozó törvény módosításában is.”

 

Oberlander Báruch hozzátette: „Oktatási programjuk keretében 37 középiskolában több mint 2000 diáknak tartottak ismeretterjesztő előadást. A Holokauszt-emlékezet tárgyában indított tanárképzési programjukban eddig 298 tanár vett részt. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel közösen kidolgozott tananyag segítségével fiatal rendőrtisztek ismerhetik meg a zsidóság alapfogalmait, valamint a gyűlölet-bűncselekmények természetét és az ellenük való fellépés jogszabályi kereteit.

Mindezekben Szalai Kálmán meghatározó szerepet vállalt. Ezért amikor a gyűlöletbeszéd elleni fellépésre, a zsidóság, illetve a többségi társadalom tagjaira is fenyegetést jelentő kirekesztés és erőszak elleni küzdelemre gondol valaki, ma már gyakran Szalai Kálmán jut először az eszébe.”

 

A TEV létezése fontos paradigmaváltás: az antiszemitizmus elleni fellépés akkor működik, ha ez alól a zsidó közösség tagjai nem vonják ki magukat, és nem az államra várnak. Az antiszemitizmus ugyanakkor az egész társadalmat mérgező, annak immunrendszerét kikezdő jelensége túlmutat a zsidó közösség felelősségén. Ahogy Szalai Kálmán, a díj átvételekor elmondta: „A magyar zsidó közösség tagjai büszkék hagyományaikra, egyben önérzetes magyar hazafiak, akik Magyarországot otthonuknak tekintve szeretnének emelt fővel hazájukban élni, hitüket, értékeiket megosztani a társadalom békés többségével. Az elmúlt években a többségi társadalomban határozott szándék alakult ki a párbeszédre. Ezekhez kellettek olyan partnerek, akik megértették és felvállalták a zsidó közösséget leginkább zavaró tényezők elleni határozott fellépés szükségességét. A közelmúltban az Alaptörvény közösségek méltóságát garantáló rendelkezéseinek megalkotásában vettünk részt, és az új BTK közösségek védelmét biztosító törvények megalkotásánál az általunk javasolt jogintézményeket építették be a törvényszövegbe.”

Szalai Kálmán hozzátette: „Fontos lenne, ha legalább az antiszemitizmus elleni fellépés ügyében a zsidó szervezetek együtt tudnának működni. A megtisztelő Scheiber Sándor-díj kijelölése is konszenzuson alapul. Ez a konszenzus talán elhozza azt a várt állapotot, hogy ismét egységben tud munkálkodni a magyar zsidó közösség mindhárom vallási szervezete.”

 

A fenti tevékenység sikerességét jelzi, hogy a múlt héten az Árkádban történ támadás kapcsán is eredményesen léptek fel. Egy ismeretlen feketeruhás személy megtámadta a Peszách ünnepére családjával Magyarországra látogató kanadai rabbit az Árkád Üzletház egyik üzletében. A rabbival tartózkodó családtagoknak sikerült felvételt készíteni az elkövetőről, melynek alapján a Tett és Védelem Alapítvány jogsegélyszolgálatának közreműködésével feljelentést tettek a rendőrségen. A rendőrség példaértékű nyomozásának köszönhetően másnapra elfogták az elkövetőt és közösség tagja elleni erőszak vádjával gyorsított eljárás keretében továbbították az ügyet a Bíróságra.

 

A TEV feljelentést tett egy holokauszttagadó megnyilvánulás miatt. 2014-ben egy ügyben példaértékű ítélet született, majd a későbbiek során több esetben végződött sikerrel – pénzbüntetés kiszabásával vagy pártfogó felügyeleti eljárás elrendelésével.

 

Az Alapítvány sikerrel lépett fel antiszemita tartalmú YouTube videók eltávolíttatása érdekében.

A Tett és Védelem Alapítvány az Alaptörvény negyedik módosítását megelőzően részt vett a javaslattal kapcsolatos konzultációban, melynek következtében Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása alapelvi szinten deklarálta, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának korlátját képezi a közösségek méltósága, egyúttal megteremtette a sérelmet szenvedett közösség tagja számára a bíróság előtti jogérvényesítés lehetőségét. Az új Polgári Törvénykönyv, illetőleg a vele együtt módosított Polgári Perrendtartás az Alaptörvény rendelkezései alapján kialakította ennek anyagi, jogi és eljárásjogi szabályait is.

 

Budapest, 2018. április 11.

A rendőrség megtalálta a rabbi bántalmazóját

Budapest, 2018. április 8. – A Tett és Védelem Alapítvány köszöni a rendőrség gyors és precíz nyomozását, melynek következményeként egy napon belül megtalálta és előállította a kanadai rabbit bántalmazó elkövetőt.

Mint arról csütörtökön beszámoltunk, egy ismeretlen feketeruhás személy megtámadta a Pészach ünnepére családjával Magyarországra látogató kanadai rabbit az Árkád Üzletház egyik üzletében. A rabbival tartózkodó családtagoknak sikerült felvételt készíteni az elkövetőről, melynek alapján a Tett és Védelem Alapítvány jogsegélyszolgálatának közreműködésével feljelentést tettek a rendőrségen. A rendőrség példaértékű nyomozásának köszönhetően másnapra elfogták az elkövetőt és közösség tagja elleni erőszak vádjával gyorsított eljárás keretében továbbították az ügyet a Bíróságra. A BTK szerint, az ilyen cselekmények maximális büntetési tétele 5 évig terjedő szabadságvesztés lehet.

A rabbi bántalmazásának hírére a közösségi médiában többezren ítélték el a támadást és fejezték ki együttérzésüket a rabbi családjával. Meggyőződésünk, hogy Magyarországon, mint egy az immunrendszerét egészségesen tartó társadalomban az ilyen esetek a jövőben is egyöntetű elutasításra találnak.

fotó: TEV

Az antiszemita gyilkosságról hallgatnak, de Izraelt azért támadják

Egyes baloldali vagy liberális magyar orgánumok egyre ellentmondásosabban állnak hozzá a zsidóság és Izrael kérdéséhez.

 

Sajátos váltásnak lehetünk tanúi a magyar médiában: a Jobbik külső finomodásával, Izrael-ellenes megszólalásainak ritkulásával „felengedtek” azok a progresszív erők, amelyek eddig mérsékelték Izrael-kritikájukat, nehogy hasonlatosnak tűnjenek a Jobbikhoz. A kellemetlen szélsőjobboldali áthallások nélkül azonban szabadjára engedhették anticionizmusukat azok az oldalak, amelyek eddig hallgattak.

Ennek a folyamatnak az éllovasa a Mérce.hu (korábban Kettős Mérce) illetve a 444.hu és az Index.hu. A Mérce újabban egészen szélsőségesen Izrael-ellenes híreket oszt meg, ám a folyamat már korábban elindult. A portál korábban egy holokauszt-emlékezés apropóján nevezte „szélsőjobboldalinak” a mérsékelten jobboldali izraeli kormánypártot, a Likudot, illetve egyetértőleg idézett egy olyan francia véleményt, mely szerint Izrael „ellopja” az arabok földjét és vizét, illetve „pokoli kalitkába” zárja a palesztinokat. A portál azt is feszegette cikkében, hogy a holokauszt emlékezetének nem szabad zsidó jellegűnek lennie, hanem univerzális értékeket kell képviselnie. Hasonlóan veszélyesnek ítélte a Mérce azt a gondolatot, hogy minden zsidó Izrael potenciális állampolgára lehet.

Míg tehát a portál problémát talált azzal a ténnyel, hogy Izrael a zsidóség nemzetállama, és hogy egy izraeli politikus zsidó leckéket és tanulságokat keres a holokausztban, addig sokkal megértőbb volt az Izraelben egy katona megtámadásáért elítélt Ahed Tamimival szemben. Tamimit, akinek több családtagja is gyilkos terrortámadásokban vett részt, és aki maga is izraeliek meggyilkolására szólított fel korábban (lásd itt!), a portál egyszerűen tizenhat éves fiatalként mutatta be, illetve családtagjainak erőszakos hátterét sem említette meg, noha az információ könnyen elérhető az interneten.

A portál frissebb cikkei is hasonlóan ellenséges, alaptalanul támadó hangvételűek. Vázsonyi Dániel márciusi írásában az egyébként részben szekuláris izraeli kormánypártokat „fanatikusoknak” nevezte, ám itt nem állt meg: szerinte Izrael létrejötte óta „a képviseleti demokrácia kulisszái mögött egy militarista rezsim uralkodik”, korábbi miniszterelnökei – így Menachem Begin vagy Jichak Shamir – „terroristák” voltak, és 1967 óta pedig „etnikai tisztogatást” folytat az ország. Vázsonyi azt is felveti, hogy Netanjahut nemzetközi bíróság elé lehetne citálni menekültek „deportálásáért”, ártatlan civilek „meggyilkolásáért” és „népirtó” idegen kormányokkal való kereskedelemért és „illegális földfoglalásért”. A szerző egy elszólásában legalább sejthető, hogy mit gondol saját olvasóiról: mint írja a cionizmusról, az „nem valami elképzelt zsidó világösszeesküvést” jelent. Sokat elmond ez arról, hogy milyen olvasótábort gondol kiszolgálni egyes elemeiben – kiragadott és szélsőségesen Izrael-ellenes, koncepciózusan anticionista jellegében – antiszemita írásaival a baloldali portál.

Legújabban pedig azzal vádolta a portál Izraelt, hogy arab földeket „zsidósít” el, és az ez ellen tiltakozó palesztin tömegben lelőtt terroristákat egyszerűen „tüntetőként” azonosította. Tette ezt annak dacára a Mérce, hogy nyilvános információk szerint a lelőtt araboknak legalább fele fegyveres dzsihadista szervezetekben szolgált. A Mérce ezen írásaival kétségkívül a jelenleg legszélsőségesebben Izrael-ellenes oldal Magyarországon.

Hasonló problémák jelentkeztek két nagyobb és ismertebb liberális portál, az Index.hu és a 444.hu háza táján is. A harmadik világbeli bevándorlók, illetve az európai muzulmán közösségek potenciális antiszemitizmusát nehezen dolgozzák fel ezek a portálok, és sok esetben inkább hallgatnak az antiszemita incidensekről, amennyiben azok bevándorlókhoz köthetőek. Szélsőséges példája ennek Mireille Knoll párizsi holokauszt-túlélő asszony esete, akit megkéseltek és felgyújtottak Párizsban március 23-án. Unokájának héber nyelvű Facebook-bejegyzése szerint az elkövető muzulmán szomszédja volt.

Noha a hírről a hazai média nagy része beszámolt – közük a Híradó.hu, a Magyar Idők, a 888.hu, de még a baloldali 24.hu és a Népszava is -, a 444.hu és az Index.hu a tragédia kirobbanása óta ignorálja az hírt. Szintúgy nem számoltak be a portálok arról a tízezres párizsi tüntetésről, mely Knoll meggyilkolását követően az antiszemitizmus ellen zajlott.

A fentiek is azt a benyomást keltik, hogy a hazai baloldali és liberális orgánumok egy része kezdi a nyugati modellt követni az Izraelről és a zsidóságról való beszámolás terén. Egyre kevesebb teret engednek a korábban részletesen bemutatott antiszemita incidenseknek, és egyre nagyobb elánnal támadják Izraelt. Utóbbit vagy szélsőségesen kritikus hangnemben, vagy egyenesen összeesküvés-elméleteket terjesztve teszik (utóbbira lásd főleg a Mérce.hu-t). Mindez rámutat az európai zsidó közösségek egyre nehezebb helyzetére, illetve az Izraellel szemben kritikus haladó hangok megerősödésére is.

 

TEV

Újabb Izrael-ellenes megnyilvánulások a Jobbik és hírportálja részéről

Aránytalanul Izrael-kritikus vagy éppen zsidóellenes összeesküvés-elméleteket terjesztő cikkekkel, megszólalásokkal fordul rá a kampányhajrára a szélsőjobboldali párt.

 

Noha a Jobbik legutóbb 2017 februárjában – immár több mint egy éve – adta ki utolsó, Izraelt elítélő nyilatkozatát, aránytalanul Izrael-kritikus vagy antiszemita összeesküvés-elméleteket terjesztő tartalmakból azonban még éppen elég akad a párt megszólalóitól, illetve a párt által finanszírozott médiafelületeken.

Március 21-én a következő cikkel indult a sor az Alfahír portálon: „A Moszad segítené hatalomban maradni Orbánékat?” A szerző, Balogh Gábor, akinek írásai korábban is tartalmaztak antiszemita, szélsőségesen nacionalista toposzokat, kérdéssé alakított cím mögé bújva terjeszti azt a tévképzetet, hogy az izraeli titkosszolgálat tartja hatalomban a jelenlegi magyar kormányt. Természetesen semmifajta bizonyítékot nem hoz állításának alátámasztására.

Ám a Jobbik alapítványa által fenntartott, és országgyűlési képviselőjelöltje, Magvasi Adrián által szerkesztett oldal olvasói levonták az egyenes konklúziókat a cikk alatti megjegyzésekben: „Igy van!, és nem most kezdőtött !!! Mennyünk csak vissza az időben 2006 os szemkilövetés izraeli katonákkal magyar szemeket lőttek Magyar földön”. Egy másik megjegyzés szerint „Nekem egy szemernyi ketsegem sincs afelol, hogy a zsidok mindent elkovetnek azert, hogy nehogy egy Magyar erdeku part keruljon kormanyra.” Egy másik megjegyzés a magyar miniszterelnökre tett rasszista megjegyzéseket.

Ezt követően március 31-én adott interjút Gyöngyösi Márton egy osztrák lapnak, melyet az Alfahír

Gyöngyösi Márton Jobbik
Fotó: MTI/Kovács Attila

szemlézett. Gyöngyösi ebben úgy védte meg korábbi, hírhedtté vált parlamenti szavait a zsidó származású képviselők listázásáról. Mint emlékezetes, Gyöngyösi úgy fogalmazott, hogy „itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus kapcsán, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a Magyar Országgyűlésben és kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára”. Most az osztrák lapnak arról beszélt, hogy „akkoriban Izrael a Gázai övezetet bombázta, hetven civil halt meg. Magyarázatot kerestem arra, Magyarország miért elfogult Izrael irányába. A történelmünknek nem kellene visszatartania minket attól, hogy figyelmeztessük Izraelt, amikor átlép egy vörös vonalat. Ez kritika, nem pedig antiszemitizmus”. Nem teljesen világos, hogy Izrael önvédelme miért legitimálja a zsidók listázását, hogy miért szentel ilyen kiemelt figyelmet a jobbikos képviselő Izrael államnak vagy hogy milyen „elfogultságot” vesz vagy vett észre Magyarország Izraellel való kapcsolataiban.

A sort pedig Balogh Gábor zárja, aki a következő hangulatkeltő címet adta szemlézett hírének: „Naná, hogy Amerika nem támogatja 16 palesztin halálának kivizsgálását”. A cikk ismételten azt a benyomást kelti, hogy Izraelnek a valósnál nagyobb befolyása van Amerika politikájára, így illeszkedik a szerző korábbi cikkéhez, mely a Moszad állítólagos magyarországi hatalmát taglalta. A mostani konfliktusban a palesztin áldozatok jelentős része pedig természetesen nem civil volt, hanem különböző dzsihadista terrorszervezetek, vagy a Hamász katonai szárnyának tagja.

 

Veszprémy László Bernát: Nehezen engedik el az amerikai progresszív mozgalmak az antiszemita Iszlám Nemzetét

 

 

Louis Farrakhan

Hetek óta tartó vitákra ad okot, hogy az amerikai nőjogi és Trump-ellenes tüntetések egyik fő mozgalmának, a Women’s Marchnak számos neves vezetője kapcsolatokat ápol a Louis Farrakhannal, az Iszlám Nemzete (Iszlám Nemzete) vezető lelkészével. Az Iszlám Nemzete egy 1930-ban alapította fekete muzulmán közösség, melynek korábbi neves vezetői és tagjai között volt Elijah Muhammad és Malcolm X. Számos antiszemitizmus-figyeléssel foglalkozó intézet, mint a Rágalmazásellenes Liga is, antiszemita szervezetként tartják számon a közösséget.

A friss botrány oka, hogy a Women’s March két neves vezetője, Tamika Mallory és Carmen Perez is kapcsolatokat ápol az Iszlám Nemzetével. Malloryról nem rég kiderült, hogy jelen volt Farrakhan egyik antiszemita beszédénél, és az is kiderült, hogy a két progresszív-feminista vezető szelfit is posztolt az internetre a muzulmán lelkésszel, melyen „minden idők legjobbjának” nevezték Farrakhant. A Women’s March ugyan elhatárolta magát az antiszemitizmustól és a rasszizmustól, Mallory azonban tisztázta, hogy továbbra is látogatni fogja az Iszlám Nemzetének rendezvényeit. A Women’s Marchnak nem ez az első antiszemita botránya, ugyanis a palesztin származású Linda Sarsour, a szervezet washingtoni tüntetéseinek egyik fő szónoka korábban is tett antiszemita vagy éppen női kritikusai ellen erőszakra buzdító megjegyzéseket.

A botrány a Demokrata pártot sem kerülte el. Korábban Barack Obama feleségéről került elő fotó, amelyen Louis Farrakhan feleségével szerepelt együtt, idén januárban pedig kiderült, hogy létezik egy 2005-ös fotó, melyen maga Obama pózol együtt Farrakhannal, ám ezt „fekete törvényhozók nyomására” eltussolták – írta a Há’árec. Újabban Keith Ellison, Amerika első muzulmán kongresszusi képviselőjének kellett magyarázkodnia, mikor kiderült, hogy 1995-ben az Iszlám Nemzetének tagja volt, és a Final Call (kb. Utolsó hívószó) újságukat is árusította. A Final Callt többször támadta a Rágalmazásellenes Liga, példának okáért 2012-ben, ugyanis a lap egyik száma „démonizálta” a zsidókat, elvitatta a zsidók jogát Izraelhez, és arra biztatta a fekete ifjúságot, hogy „szakadjanak el” Izrael életükre gyakorolt hatásától. Ellison ma a Demokrata párt helyettes vezetője, lényegében az amerikai baloldal második legfontosabb embere. Most pedig Danny K. Davis illinoisi fekete képviselő került botrányba, amiért kapcsolatokat tart fenn Farrakhannal: „A fekete közösség sokkal nagyobb és komplexebb, mint Farrakhan és a zsidók, illetve az ő véleménye a kérdésben” – mondta önmaga védelmében.

Farrakhan antiszemitizmusa természetesen egyértelmű, és ennek megállapításához nem is kell a ’90-es években tett kijelentéseiig visszanyúlnunk. „A keresztény jobboldal vakon viszonyul a gonosz Izrael államhoz” – jelentette ki 2006-ban. „Hogy lehet szent föld az, ahol meleg-felvonulások vannak… Azt a földet vérrel fogják megtisztítani!” 2010-ben az Iszlám Nemzetének vezető lelkésze egy könyvet mutatott be, melynek célja azon tétel bizonyítása volt, miszerint „a zsidók” felelősség a transzatlanti emberkereskedelemért, mely elsősorban feketéket és muzulmánokat érintett. „A zsidók saját forrásai alapján mutatjuk be népünknek a zsidók és feketék közötti kapcsolat igaz képét. Ezek a tudósok, rabbik és történészek bemutatják a zsidók valódi fekete-ellenes viselkedését, mely a transzatlanti emberkereskedelemmel kezdődött, a rabszolgatartással és a rasszista törvényekkel folytatódott . . . [így] használták ki népünket egészen a mai napig”. Farrakhan ezen beszédeinek részletei, illetve további idézetek megtalálhatóak a Southern Poverty Law Centre oldalán.

Az antiszemitizmusnak komoly történelem van az Iszlám Nemzete pályafutásában. Legnevesebb képviselőjük a később kilépő, és a szunnita hitre térő Malcolm X volt. (Nevében az X az elvett és elfeledett egykori afrikai családnévre utal). Malcolm X hitszónoki munkássága során rendszeresen uszított az amerikai zsidó közösség és Izrael ellen, illetve önéletrajzában is számos antiszemita megjegyzést tett. 1963-as beszédében arról szónokolt, hogy a zsidók vannak a fekete üzleti vállalkozások „90%-ának” birtokában, 1965-ben tartott zavaros beszéde során– melyről hangfelvétel is meghallgatható – pedig azt fejtegeti, hogy a nácik zsidók voltak. Mindez persze nem különösebben meglepő egy olyan muzulmán felekezet részéről, amelynek egyik hittétele, hogy a fekete Isten által teremtett első ember fekete volt, és a fehér embert egy Yakub nevű gonosz fekete tudós hozta létre.

Malcolm X később kilépett az Iszlám Nemzetéből, és áttért a szunnita hitre, azonban nem adta fel antiszemitizmusát. Néhány hónappal az Iszlám Nemzetéből való kilépését követően írta meg Zionist Logic (Cionista logika) című cikkét egy egyiptomi lapba, mellyel elvitatta a zsidók jogát Izrael földjéhez. Malcolm X ma gyakori hivatkozási alap az amerikai fekete közösségek progresszív szárnyában, egyfajta „anti-Martin Luther Kingként” kezelve őt. Ellentmondásos emlékezetének ápolása, illetve a Farrakhannal való kapcsolattartás mindössze azt mutatja, hogy az amerikai progresszív mozgalomnak súlyos problémákkal kell szembenéznie az amerikai baloldal megváltozó céljait és értékeit, illetve Izraellel való viszonyát tekintve.

Megjelent az új rasszizmus és antiszemitizmus elleni francia stratégia  

 

Soós Eszter Petronella írása

 

Bemutatta a francia kormányfő, Édouard Philippe a kormányzat friss rasszizmus és antiszemitizmus elleni, 2018-2020 közötti időszakra vonatozó stratégiáját (az előző dokumentum a 2015-2018 közötti időszakra szólt). A stratégia a sajtóbeszámolók szerint az internetes gyűlöletkeltés elleni harcra fókuszál, ugyanakkor összesen négy fókuszpontot határoz meg, s ezek közül csak az egyik az internetes gyűlöletkeltés.

Édouard Philippe miniszterelnök szerint törvényt fognak módosítani, hogy az illegális, gyűlöletkeltő tartalmakat könnyebb legyen eltávolítani az internetről (és európai szinten is olyan javaslatokat tesznek majd a franciák, amely az ilyen tartalmak eltávolítására kényszeríti a közösségi médiát és a szolgáltatókat; azonban ezeket az európai lépéseket nem várják meg, a francia jogszabályok megváltoztatását megkezdik ezek hiányában is). Philippe a bemutatáskor hangsúlyozta egyébként, felidegesíti, hogy egy focimeccs kalózfelvételét könnyebb leszedetni az internetről, mint egy antiszemita szöveget.

A javasolt törvénymódosítások előkészítésébe bevonják a zsidó szervezeteket tömörítő Crif (Conseil représentatif des institutions juives de France) alelnökét, aki egy háromtagú bizottság tagjaként tesz majd konkrét jogalkotási javaslatokat.

Az egyik előzetesen javasolt megoldás, hogy az online platformoknak – egy bizonyos számú felhasználó felett – kötelező legyen jogi képviselettel rendelkezniük Franciaországban, s ez a képviselet egyben hatósági összekötőként is funkcionáljon. Az anonim, gyűlöletkeltő fiókok bezárását ugyancsak megkönnyíthetik. Szélesíthetik viszont az anonimitást (azaz a nyomozók anonim fellépését) az online nyomozások során – e nyomozati módszerek eddig csak pedofil és terrorista ügyekben voltak megengedettek. A kormány a stratégiában kritizálja az online algoritmusok működését, amelyek azt teszik lehetővé, hogy a felhasználó újra és újra ugyanolyan tartalmakkal találkozzon (hiszen azok tetszenek neki, így azokhoz hasonlóakat ajánl fel neki a rendszer – ezt a jelenséget, vagyis amikor az ember nem találkozik az övétől eltérő véleményekkel és nézőpontokkal, szűrőbuboréknak nevezzük).

A kormányzati nyilatkozók a gyűlöletkeltő tartalmak elleni legújabb német törvényt egyébként olyan mintának tekintik, mint amely korrigálva érdekes és tanulmányozandó, ugyanakkor óvatosnak is tűnnek a szólásszabadságot érintő korlátai miatt.

Az online világ szabályozása mellett a kormányzat a civil szféra bevonásával, illetve az oktatás segítségével is fel kíván lépni a rasszizmus és az antiszemitizmus ellen. A stratégia szerint már általános iskolában meg kellene tanulniuk a gyerekeknek az állampolgári nevelés órákon, hogy hogy működik a rasszizmus és az antiszemitizmus. Az áldozatok védelmét is erősíteni kívánja a kormányzat a jogrendszerben (az áldozat például brit mintára már a feljelentéskor minősíthetné, ha úgy érzi, rasszista, antiszemita bűncselekmény áldozata).

A zsidó közösség számára különösen fontos gesztus az Ilan Halimi-díj megalapítása, melyet minden év február 13-án – Ilan Halimi halálának az évfordulóján – adnának át olyanoknak, akik sokat tettek a rasszizmus és antiszemitizmus ellen a fiatalság körében (a 23 éves, zsidó Ilan Halimit 2006-ban rabolta el, kínozta és gyilkolta meg a főként fiatal muszlimokból álló „barbárok bandája”, pénzt remélve a fiatalember amúgy nem gazdag zsidó családjától).