Gyengülő baloldali filoszemita reflexek, Izrael-barát jobboldali média

 

Korábbi elemzéseinkben három választott progresszív portál, az Index.hu, a 444.hu és a Merce.hu Izraellel kapcsolatos híradásait elemeztük. Konklúziónk volt, hogy a baloldali online médiában egyre erősödő Izrael-ellenes narratíva tapasztalható.

Elemzéseink kellő médiafigyelmet kaptak, megannyi hozzászólást szülve. Az olvasói kommentek között alapvetően két kritika fogalmazódott meg: a hagyományos baloldali lapok elemzésének hiánya, illetve a jobboldali sajtó elemzése. Alábbiakban a piacon már régebb óta jelenlévő baloldali lapokat és magazinokat veszünk górcső alá, ezúttal olyan orgánumokat is, melyek nyomtatott verzióval is rendelkeznek. Elemezzük továbbá a jobboldali, „kormányközeli” sajtóorgánumokat is. Terjedelmi korlátok és a hazai médiapiaci sajátosságok okán az MTI hírszolgálatának elemzését hamarosan külön cikkben vesszük górcső alá.

Elemzésünk tárgya ismét a májusi gázai zavargásokról adott médiakép. Metodológiánk továbbra is a címkékre (Izrael, izraeli, Gáza, palesztin) való keresés, és az ezek alapján kapott találatok elemzése. Itt fontos megjegyeznünk, hogy egyes orgánumok – mint például a Magyar Narancs ­– cikkeit nem tudtuk elemezni hanyag címkézésük okán. (Keresésünk január óta csupán egyetlen Izraellel foglalkozó cikket mutatott a magazin honlapján).

 

  1. További, hagyományos baloldali sajtóorgánumok

Népszava

A több mint száz éve múltra visszatekintő Népszava napjainkra a legnagyobb példányszámú nyomtatott baloldali lap maradt a Népszabadság bezárását követően. A lap korábban nem volt ismert Izrael-ellenes narratíváról, és máig számos illusztris cionista szerző kifejti véleményeit az orgánum oldalain.

Az Izrael 70. születésnapját kísérő gázai határmenti incidenseket a lap a fentiek ellenére meglepően ellenséges hangnemben kezelte. Kárpáti János cikke hosszas teret adott külföldi, elítélő véleményeknek, míg az izraeli álláspont mérsékelten került bemutatásra, elsősorban Gilád Erdán izraeli belbiztonsági miniszter hangsúlyozottan „magánvéleménye” alapján. Egy másik cikke szintúgy csak külföldi elítéléseket idéz, igaz ez az MTI-től átvett szöveg volt.

A Népszava két másik cikkének címébe önkényesen elhelyezte a „vérfürdő” kifejezést, azt a látszatot keltve, hogy a zsidók szeretnek mások vérében fürdőzni. (A kérdés, miszerint akkor a dzsihadista Hamász mit szeret csinálni, nem tárgyalta a lap). Noha áprilisban a lap még tisztában volt azzal, hogy a tüntetések oka Izrael állam 70. születésnapja – azaz a tüntetések lényegét tekintve Izrael létjogosultságát vitatták el -, imént idézett cikkében már „a diplomáciai váltásnak” tudta be a lap a „vérfürdőt”.

A lap mindössze egyetlen véleménycikket közölt az ügyben. Horváth Gábor írása ugyanolyan legitimnek tekinti az izraeli és a palesztin igényeket Jeruzsálem felett, és kárhoztatja a magyar külügyminisztériumot, amiért formálisan az izraeli oldal mellett tette le voksát. Ezek mellett közölte a lap Heisler András Mazsihisz-elnök cikkét is Izrael állam születésnapjára, ám az nem foglalkozott a gázai konfliktussal.

 

168 óra

A baloldali hetilap érdekes módon kimondottan kevés helyet szentelt a gázai zavargásnak, ám tény, hogy hetilapként nem tarthat igényt olyan részletességre, mint egy naponta többször új tartalommal jelentkező portál vagy napilap. A lap, mint az eddig elemzett többi baloldali orgánum, szintúgy mérsékelte adott teret önálló izraeli véleményeknek a gázai zavargással kapcsolatban. Teljes cikkben idézte az ENSZ elítélő nyilatkozatát, Netanjahu fiának a 444.hu által is citált obszcén Twitter-üzenetét, ám az izraeli miniszterelnök tényleges apológiájának mindössze egy mondat erejéig adott teret, miután már hosszasan bemutatta a Guardian és az Al-Dzsazíra (!) álláspontját. Nem teljesen világos, hogy az erősen antidemokratikus katari portál véleménye miért relevánsabb, mint a Közel-Kelet egyetlen demokráciájáé. Egy másik cikkében idézte Izrael belgiumi követét (!), aki utalt arra egy interjújában, hogy a palesztin halottak nagy része terrorista volt. A lap azonban nem idézte a hírt, miszerint a Hamász beismerte a tényt.

A hetilap beszámolt a palesztin halottak (ekkor még nem végleges) számáról, ám nem közölte, hogy azok a Hamász terrorszerv tagjai voltak.

A 168 óra ellenben fontosnak tartotta megosztani, hogy egy rasszistának tartott jeruzsálemi focicsapat felvette Donald Trump nevét.

 

  1. Jobboldali lapok és portálok

 Magyar Idők

A legfontosabb jobboldali napilap kétségkívül a Magyar Idők. A félhivatalos kormánypárti napilap közli a kormány állásfoglalásait, a hazánkban található követségek is elsősorban a lap álláspontjából tájékozódnak. Logikus következtetés lenne tehát, hogy a Magyar Idők szinte teljes egészében a kormányzati Izrael-barát külpolitikai vonalat kellene, hogy kövesse. Ezzel szemben azonban az látható, hogy meglepő mértékű önállóságot tanúsít a közel-keleti konfliktus ügyében, elsősorban arabbarát oldalra húzva. Mindennek oka lehet a külpolitikai rovat Magyar Nemzettől és Magyar Hírlaptól örökölt, hagyományosan Izrael-ellenes vonala is. (Sitkei Levente, Lovas István).

A lap több véleménycikkben is foglalkozott Izraellel, törekedve a lavírozó, egyenlőségjelet tevő hangnemre, ám így is főleg a zsidó államra helyezve a felelősséget. Szőcs László cikke szerint a „felelősök buszán” ugyanúgy ül az izraeli, mint a palesztin vezetőség, és ugyan utal a palesztinok robbanékony magaviseletére, mégis úgy csinál, mintha a magyar nagykövet nem vett volna részt az amerikai követség áthelyezésén. A zsidó állam alapításával kapcsolatban az izraeli megszállás kifejezést idézőjel nélkül használja, minden jel szerint komolyan gondolva azt.

Érdekesség, hogy a lap főleg szerzőkkel ellátott, véleményt megfogalmazó írásokban foglalkozott a helyzettel, a legtöbb híradás az MTI anyagainak száraz átvétele. Pozitívum, hogy a lap beszámolt az izraeli segélyszállítmányról Gázába, mely tény máshol elsikkadt. Kevesebb pozitívum volt azonban a szerzőkkel ellátott írásokban.

Tóth Loretta cikke ugyan a baloldali lapokkal ellentétben utalást tett rá, hogy a palesztin csecsemő halálának körülményei vitatottak voltak (lásd előző elemzésünket!), ám ő is csak izraeli Erdán magánvéleményét idézte az összecsapásokkal kapcsolatban. Nem utalt rá, hogy a lelőtt palesztinok nagy részben terroristák voltak. Cikke azonban tisztázta, hogy a tüntetéseknek Izrael létéhez, és nem csupán a követség átadásához volt köze.

Ennél koncepciózusabb volt azonban Pósa Tibor írása. Cikke mindjárt így nyit: „A hétfői mészárlásra nem találunk szavakat”. A szöveg szerint Izrael „kegyetlen módszereket” használt, majd felteszi a kérdést: „Vajon nem lehetett volna ezt emberségesebb eszközökkel megtenni, hiszen Izrael hiper-szuper tömegoszlató technikával rendelkezik? Vagy az volt a cél, hogy minél több áldozat maradjon a földön?” A lap egy másik cikkének címébe is – akár a Népszava – elhelyezte az önkényes „vérfürdő” jelzőt.

Egyetlen írás jelent meg, mely legalább igyekezett tisztázni, hogy iszlamista terroristák próbálták áttörni a zsidó állam határát: Földi László véleménycikke leírta, hogy „Izraelben, az Egyesült Államok nagykövetségének megnyitásakor emberek tucatjai haltak és százak sebesültek meg izraeli katonák fegyvertüzében. Szomorú és elfogadhatatlan fegyver nélküli emberekre lőni. De! Nem utcai demonstrálók voltak, hanem egy védett határszakaszt próbáltak meg áttörni illegálisan és erőszakosan. Az Európai Unió egyes országainak vezetői tiltakoztak a brutalitás ellen. Valóban fájdalmas dolog az emberélet kioltása, de a törvényeket megszegők önként vállalják a drámai élethelyzeteket a következményekkel együtt. A rend megtartása és betartatása szakmai kihívás, és nem napi politikai kérdés.” A cikk ugyan elfogadhatatlannak nevezi a fegyverhasználatot fegyver nélküli terroristák (?) ellen, ám legalább utal a határáttörés erőszakos voltára.

A Magyar Idők láthatóan nem kíván olyan cikkeket közölni, melyekből diplomáciai bonyodalom fakadhatna, látványosan egyik oldal álláspontját sem támogatja.

 

Lovas István

Külön elemzési pontban érdemes megemlíti Lovas Istvánt, aki a hazai jobboldali külpolitikai újságírás hosszú évek óta meghatározó alakja. Elemzéseit közli a Magyar Idők, a Magyar Hírlap, a Demokrata és az Echo TV. Lovas, aki korábban maga is jelentkezett származása okán izraeli állampolgárságra – melyet a zsidó állam antiszemita írásai miatt elutasított -, írásaiban agresszívan, már-már megszállottan Izrael-ellenes álláspontot képvisel.

Érdekesség azonban, hogy ezeket főleg saját oldalán közli, azaz a fenti orgánumok nem adnak teret minden írásának. (Nyilván azoknak vállalhatatlan hangvétele okán). Csupán néhány cím az oldalán közölt írásokból: „Trump alatt az amerikai-izraeli lobbi sokfejű hidra”, „Házat épít? Izrael elpusztítja. Gyereket nevel? Izrael megöli”, „Az USA izraeli nagykövete pénzt adományozott egy terrorcsoportnak”, míg egy másik szöveg „izraeli tömegmészárlásról” beszélt Gázában.

Izraellel kapcsolatban mindössze egyszer hagyta megnyilvánulni Lovast a Magyar Idők, mely írásában a Netanjahut ért korrupciós vádakat elemezte. Nem lenne meglepő, ha a Trump- és Izrael-ellenes Lovas a jövőben még jobban kiszorulna a kormánypárti újságírás berkeiből.

Lovas egy korábbi Twitter-üzenetében, melyet Bayer Lili magyar-amerikai újságírónak címzett, az izraeliek „etnikai kitisztítását” követelte a zsidó állam területéről.

 

888.hu

A Szombat zsidó folyóirat korábban már közölt elemzést a 444.hu és a 888.hu Izraelhez való hozzáállásának összehasonlításáról. Megállapításuk volt, hogy a 888.hu „barátiabb hangnemben kezeli a zsidó államot, mint progresszív konkurenciája”. Ugyanezt igazolja mostani elemzésünk is.

A lap hosszas írásban számolt az eseményekre való nemzetközi reakciókról, és a palesztin áldozatok számáról, kiemelve, hogy Izrael segélyszállítmányt vitt Gázába. Az imént cikk ugyan nem írja, hogy a zavargások a követség átadása előtt is folytak már, ám ugyanezen szerző máshol egyértelművé teszi, hogy „mi is hírt adtunk azokról a sajnálatos eseményekről, amelyek a gázai határ közelében történtek – fontos leszögezni, hogy azok semmiféle összefüggésben nem állnak a nagykövetség áttelepítésével. Ezt maguk a Hamász vezetői jelentették ki. Az ő céljuk az, hogy nemzetközi nyomással rákényszerítsék Izraelt a blokád feloldására. Stratégiájuk annyiból áll, hogy felhergelt előőrsöt küldenek a kerítés áttörésére, akiket fegyveres félkatonai alakulatok követnek. Ha közben sikerül akár katonát, akár civil izraelit fogságba ejteniük, akkor – az eddigi gyakorlat szerint – még a gyilkosságért elítélt terroristáikat is ki tudják szabadítani.”

A lap máshol azonban a magyar médiában egyedüli módon (!) teljes cikket szentelt Netanjahu álláspontjának, tisztázva azt is, hogy a tüntetők között ott voltak a Hamász emberei, akik be akartak törni Izrael területére a határ áttörését követően. A portál ezt a tényt egy másik írásban is megismételte. Trump döntését a követség áthelyezéséről pozitív hangvétellel mutatta be.

Még fontosabb azonban a portál véleményrovata, mely nyíltan Izrael-barát álláspontot képvisel. Oláh Gellért 888-as szerző, akiről a Szombat cikke is említést tesz, Jeruzsálem keresztény kultúrában játszott központi szerepéről írt. Írása szerint (melyet keretes kommentárja miatt már fentebb is idéztünk) „Izrael szuverén, független, egységes és oszthatatlan nemzetállammá”, s mint „a Közel-Kelet egyetlen demokratikus állama megérdemel minden segítséget”, „Izrael megérdemli, hogy a kereszténység legszentebb városának az őrzője legyen”.

Még fontosabb azonban a publicisztika, melyet Megadja Gábor eszmetörténész jegyez. A cikk elemzését nehezíti fiatalos nyelvezete: a szöveg a jobbikos Alfahír írására reagál, melyre a szerző következetesen végig „Bétahírként” utal, míg a Jobbik pártra magára „csicskapártként”, a palesztinokra pedig „hettitákként”. A publicisztika szerint „Trump (…) ígéretét betartva – hiába, mégsem jobbikos – valóban Jeruzsálembe költöztette az Egyesült Államok nagykövetségét. Ennek hatására jött, ami várható volt: a hettiták őrjöngésbe kezdtek, lehet számolni a halottakat és a sebesülteket”.

Megadja úgy véli, „az izraeliek katonai fölényük révén könnyedén megtehetnék, hogy tömegesen gyilkolják le a civileket, de nem ezt teszik, hanem igyekeznek megkímélni a civileket – mind a palesztin, mind az izraeli oldalon. Vajon mit szólnánk ahhoz, ha egy terrorista szervezet a magyar határt akarná áttörni, dobálna és lövöldözne, hogy katonákat és civileket öljön? A média szépen elvégzi a propagandamunkát, terjeszti a Hamásznak kedves elbeszélést.” Mint kiemeli, az erőszakért nem Izrael, hanem a palesztin oldal felel, mely végtelenül lobbanékony és agresszív: „Elég, ha Ariel Saron sétál egyet a Templom-hegyen, vagy hallható, hogy egy zsidó eltüsszenti magát, és már mehet is az intifáda.”

Konklúziója, hogy az Izrael-ellenes progresszív narratíva nem más, mint egy újfajta vérvád, melyet az olyan nyugati celebek is képviselnek, mint Roger Waters: „Már nem keresztény kislányok vérét vedelő ’tetűhintás biboldók’ vannak a narratívában, hanem a hamisítatlan nyugati, liberális erényfitogtató morális pánikkeltés”.

A 888.hu jelenleg a leginkább Izrael-barát magyar hírportál.

 

PestiSrácok.hu

A Huth Gergely által szerkesztett Pesti Srácok sajátos szereplője a jobboldali portáloknak, már ami az Izraellel való kapcsolatot illeti. A lap korábban teret adott (igaz, nem Izrael-ügyben) Varga B. Tamás írásainak, aki magára deklaráltan „anticionistaként” utalt. A szerzőt később eltávolították. Napjainkra a portál kettős álláspontot képvisel Izraellel kapcsolatban, melyet az alábbiakban megkísérlünk elemezni.

A lap hol a palesztin, hol az izraeli narratívának megfelelően közli hírszemléit. A Gázába küldött izraeli segélyszállítmányról úgy írt, hogy „Sortűz után kötszert is visz a Gázai övezetbe Izrael” – nem kis mértékben a 444-hez hasonló nyelvezetet használva! A portál máshol arról ír, hogy egy csecsemő is áldozata volt a gázai tüntetésnek. Következő cikkének címe azonban: „A Hamász propagandagépezete aljas módon hazudott az izraeli határnál elhunyt csecsemőről”. Ezek a cikkek szerző nélküli szemlék, melyeknek egyedül címadása mutatja az éppen ügyeletes újságíró elköteleződését. Valószínűnek tűnik, hogy a fenti esetben is eltérő álláspontot képviselő újságírók rivalizáló nézeteinek lehetünk tanúi.

A portál azonban hosszas, érdekfeszítő véleménycikket is közölt Szerencsés D. Márton tollából „A palesztinokról, akik szurikáták akartak lenni, de csak lemmingek lehettek”. A művészies című írás lényege a következő: „a Hamász terrorszerv hivatalosan is megerősítette, hogy a múlt hét hétfőn lezajló zavargások során meghalt ’tüntetők’ nyolcvan százaléka a Hamász kötelékeihez tartoztak, és egyáltalán nem voltak ártatlan civilek.” Ezek szerint tehát „a gyáva terroristák civileknek öltöztek (ez a leglényegük), az izraeli katonákkal ellentétben, akik azok maradtak, amik: katonák.” A szerző konklúziója, hogy Európa azért nem szimpatizál Izraellel, mert nem is érti fenyegetett helyzetét: „Fel kellene végre fogni, hogy a legkülönbözőbb gázai terrorszervezetek (Palesztin Iszlám Dzsihád, Hamász stb.) az európaiak számára egy teljesen ismeretlen háborút vívnak Izraellel és erre a hadviselésre erkölcsileg még nincsen felkészülve Európa egyetlen társadalma sem.”

A portál álláspontja tehát megosztottnak látszik Izraellel kapcsoltban, azonban a véleménycikkek terén látványosan Izrael-párti.

 

Mandiner.hu

A Rajcsányi Gellért által szerkesztett Mandiner hagyományosan Izrael-barát, filoszemita álláspontot képviselő lap. A portál láthatóan egyfajta budai, konzervatív-urbánus hangvételt képvisel. (Melyért kapott is kritikát más, keményvonalasabb jobboldali lapoktól).

A fentiek tükrében érdekes, hogy a gázai konfliktus esetében egyáltalán nem képviselt egyértelműen Izrael-párti hangvételt. A portál ugyan beszámolt az izraeli segélyszállítmányokról Gázába, ám külön cikkben adott teret Irán „háborús bűnösöző”, Izrael-ellenes álláspontjának, illetve Erdogan „nácizó” nyilatkozatának, míg az izraeli véleménynek nem.

A portál ezek mellett – elsősorban véleményportálként – átvette Gadó János cikkét a Szombatból. Érdekesebb azonban, amit saját szerzőitől jelentett meg, összesen két írást.

Trombitás Kristóf írása szélsőségesen Izrael-ellenes, elemeiben antiszemita toposzokat tartalmazó szöveg. Mint érvel, a zsidóság kiválasztott jellegét Jézus után elveszítette: „Jézus meghaladottá tette azokat”. Szerinte így Izrael „a materiális világ oldala”, és a zsidóság kiválasztott jellegének eltűnésével „teljesen mindegy, hogy Jeruzsálem kié”. Trombitás felrója a jobboldali médiának, hogy az utóbbi időben kifejezetten Izrael-barát: „(…) a jobboldali nyilvánosság elbagatellizálja a jeruzsálemi nagykövetség megnyitása idején meggyilkolt és megsebesített palesztinok sorsának jelentőségét. Ahogy ironizálnak az eseményeken, már-már örömtelinek nevezve azokat, tudomást sem véve vagy direkt elfedve a valóságot. Ez a 2006-os Heller Ágnes és Vadai Ágnes szintje.” Mint mondja, „elszomorító, ahogy a magyar jobboldali nyilvánosság pusztán érdekből úgy tesz, mintha semmi sem történt volna, ami pedig történt, az helyes. A palesztinok szenvedéseit megemlíteni, azok ellen kiállni valahogy már olyan idejétmúltnak tűnik.”

A másik, kiemelkedően objektív és méltatandó írás Veszprémy László Bernát, a Veritas Történetkutató Intézet történésze (a Tett és Védelem Alapítvány is közli írásait) tollából származik. A szöveg utal a jobboldali sajtóban beállt friss változásra: „Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ezek új gondolatok és perspektívák nem csak a magyar sajtóban, de a magyar jobboldalon is, hiszen hazánkban oly’ sokáig tekintettek a ’nyugati imperializmus’, a ’gyarmatosítás’ és a ’rasszizmus’ szülötteként Izraelre, hogy ezen előítéletek még a konzervatív gondolkodású emberek közé is utat találtak. Azonban a rendszerváltás után lassan 30 évvel, a nemzeti gondolat csúcsán és az első izraeli miniszterelnöki látogatást követően talán már elég prekoncepció lebomlott a közéletben, hogy másképp is tekinthessünk a zsidó állam születésére.” A szerző felsorolja a zsidó állam 70 év alatt elért eredményeit, majd arra jut, hogy sikeres konzervatív államként „Izrael példa Magyarország előtt, hiszen súlycsoportján felül bokszol, és láthatóan ez a cél lebeg Magyarország jelenlegi vezetése előtt is. Sikerének kulcsa az innováció, a nemzetpolitika és az egészséges nacionalizmus. Jövőjét demográfiai mutatóira és biztonságpolitikájára alapozza.”

Az írások láthatóan megosztották a lap olvasóit (a Mandiner.hu kivételes módon olyan oldal, ahol „tetszik”-elés és „nem tetszik”- elés is lehetséges az olvasók számára). Elemzésünk írásakor Trombitás cikke 35 „tetszik” és 39 „nem tetszik” értékelést kapott, azaz kicsivel vezettek a negatív értékelések. Veszprémy írása 35 „tetszik”- et és 28 „nem tetszik”- et kapott, azaz kicsivel vezettek a pozitív értékelések. A jobboldali olvasók láthatóan megosztottak az Izrael-témában, a támogató vélemények épp csak, hogy dominálnak.

 

Konklúzió

Fenti elemzésünkben néhány újabb baloldali orgánum Izraellel kapcsolatos híradását elemeztük, illetve először vettük szemügyre a jobboldali sajtó egyes szereplőit. A baloldali lapokkal kapcsolatban ugyan korábbi eredményeinket erősítik a mostaniak – azaz Izrael-ellenes narratíva dominál -, ám látható, hogy a régebb óta a piacon lévő orgánumok nem annyira nyíltan követik a nyugati, progresszív anticionizmus irányzatát, mint a korábban vizsgáltak (Index.hu, és főleg 444.hu és Mérce).

A jobboldali sajtóban a megosztottság látványos. A Magyar Idők és a Mandiner.hu egyes szerzői például látványosan nem akarják egyenlő morális mércével kezelni Izraelt. Ugyanazok az oldalak, amelyek a nyugati terrorizmus és iszlamizmus kérdéseit metsző kritikával kezelik, képesek kesztyűs kézzel bánni a Hamász és a palesztin dzsihád ügyében. Nehéz lenne ebben nem észrevenni az Izraellel szembeni ellenérzéseket.

Más jobboldali portálok, mint a Pesti Srácok, vagy főleg a 888.hu már egyértelműbben Izrael mellett teszik le a voksukat, reálisan látják a Hamász által jelentett terror-fenyegetettséget, és objektíven szemlélik Izrael önvédelmi harcát. Egyes szerzők – így Szerencsés D. Márton, Oláh Gellért, Megadja Gábor, vagy a Mandinernél Veszprémy László Bernát – kiemelkedően aktívnak mutatkoznak a zsidó állam mindennapos egzisztenciális fenyegetettségének bemutatásában, a magyar olvasók előtt való megértetésében. Más jobboldali szerzők – így Lovas István vagy Trombitás Kristóf – továbbra is a régi vonalas, azaz az „ódivatú antiszemitizmus” és az „új antiszemitizmus” kettősét ötvöző hír- és publicisztika-gyártást folytatják.

Összességében elmondható, hogy az eddig vizsgált mérvadó progresszív portálok között egyetlen egy Izrael-párti orgánum sem található, míg a jobboldalon minden megosztottság ellenére határozottan akadnak ilyenek, elsősorban egyéni, személyi aktivitásoknak köszönhetően. A változás, miszerint a baloldali médiumok egyre Izrael-kritikusabbak, a jobboldal pedig az Izrael-barát narratíva felé indult meg, jelenleg egyértelműnek látszik.

„Nem látjuk Soros kritikájában az antiszemita motivációt”

 

Szalai Kálmán, titkár
TEV
(Fotó: Ficsor Márton)

– A Tett és Védelem Alapítvány legutóbbi elemzésében az úgynevezett progresszív hazai sajtó, például a Mérce és a 444 cikkei-nek Izrael-ellenes sztereotípiáit vizsgálta. Mire jutottak?

– Ez a három, önmagát progresszívnek definiáló portál azért keltette fel érdeklődésünket, mert a gázai események kapcsán rendkívül egyoldalúan Izraelt mint agresszort és elnyomó országot mutatták be. Nem tértek ki arra, hogy valójában egy ország határait támadták meg fegyverrel, Izrael pedig védekezik. Általános jelenség ez egyébként Nyugat-Európában is. Sajnos egyre inkább a baloldali narratíva része.

– Vagyis ma már nem a jobb-, hanem a baloldal kritizálja inkább Izrael politikáját?

– Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy itt nem kritikáról van szó. A kritika természetes és építő. Arról beszélünk, amikor egy egész propagandanarratíva középpontjába Izrael és ezen keresztül a zsidóság van állítva. Ez a propaganda – az értéksemlegesség jegyében – kétségbe vonja a nemzetállami struktúra létjogosultságát, és így például az önvédelemhez való jogát. Ehhez a narratívához pedig cinikus módon Izrael a legjobb szimbólum, hiszen ez által az „antiszemitizmus igénye” látens módon kielégíthető, persze a politikai korrektség keretei közt, illetve a mögé bújva. Sajnos ez a folyamat régen elkezdődött, elég csak a brit Munkáspártra vagy a spanyol Podemosra gondolni. A magyar médiapiacon azonban ez a tónus újdonság.

– Az európai baloldal lényegében a részben muszlim migránsok szavazataiért indult el korábban ebbe az irányba?

– Lehet, hogy részben erről van szó. Mindenesetre kijelenthetjük: a társadalmi integráció kudarcot vallott ezekben az országokban. Az eredménytelenség következményét láthatjuk a nyugati nagyvárosokban, szélsőséges esetben terrormerényletek formájában. Az európai döntéshozók mégis ezt az utat folytatnák.

– Hogyan érinti mindez a zsidó közösségeket?

– Mondhatjuk, hiszen tőlük tudjuk: rendkívül rosszul. Elsősorban Franciaországot említeném, ahol 2015-ben tízes nagyságrendű áldozatai voltak a szélsőséges, muszlim gyökerű terrorcselekményeknek. De nem csupán a kifejezetten erőszakos, emberéletet követelő esetekről van szó, a fizikai védelem, a biztonság a mindennapok kihívása, akárcsak Hollandiában vagy Belgiumban. A nyugati zsidó közösségek az EBESZ-nél, az Európai Uniónál és más fórumokon is folyamatos vészjelzéseket adnak arról, hogy nem tudnak biztonságban élni. Az elmúlt években Franciaországban csaknem százmillió eurót kellett költeni a zsidóság biztonságára, az infrastruktúra megerősítésére, konkrétan golyóálló üvegek beszerzésére az intézmények ablakára, betontömbökre a zsinagógák védelmére, és egyéb intézkedésekre. Berlintől Párizsig, Amszterdamtól egészen Londonig kipában sétálni az utcán fényes nappal rendkívül kockázatos. Erre már a vallási közösségek vezetői is kénytelenek figyelmeztetni a híveiket. Közép-Európában hála istennek egyelőre nincs ilyesmiről szó. Én például vallásomat megélő zsidóként mindenütt kipában járok, és még soha nem ért fizikai, de még verbális inzultus sem. Nálunk az antiszemitizmus problematikája főleg a politikai antiszemitizmus közbeszédben és fejekben megjelenő formájában van jelen. Ez is nagy probléma, de legalább olyan kihívás, ami ellen úgy lehet fellépni, hogy közben nincs a fizikai biztonságunk veszélyben.

– Nálunk mit mutatnak az adatok?

– Komplex kérdés ez. Az egyik oldalról az elmúlt évek felmérései azt mutatják, hogy az előítéletesség vizsgálatakor a lakosság egyharmada tekinthető antiszemitának, ezen belül pedig a mérsékelten antiszemiták aránya az elmúlt két évben csökkent az erősen antiszemiták növekedése miatt. A másik oldalról viszont az atrocitások száma lett kevesebb az elmúlt években, 2016-ban negyvennyolc, tavaly pedig harminchét esetet regisztráltunk. Sajnos Nyugaton fordított a tendencia. Az Egyesült Államokban például kifejezetten nagy kiugrást mutat a statisztika. Míg nálunk tavaly harminchét incidenst jeleztek, a tengerentúlon ez a szám ezres nagyságrendű, de Európa nyugati felén is jóval nagyobb.

– Pedig az Európai Parlament szakbizottságában készülő úgynevezett LIBE-jelentés is kitér arra, hogy nőtt nálunk az antiszemitizmus. Emiatt a dokumentum alkotói aggodalmukat fejezték ki, akárcsak az Angela Merkelnek a minap nyílt levelet küldő értelmiségiek. Tévednek?

– Mi professzionális oldalról, nemzetközi szakmai trendekhez és módszertanokhoz igazodva közelítjük meg ezt a kérdést, nem pedig politikai céloknak és politikai narratíváknak alárendelve. A LIBE jelentéséről ez talán kevésbé mondható el. Még utalás sincs arra, mire hivatkozva állítják, hogy nő hazánkban az antiszemitizmus. A Mediánnal közösen, nemzetközi sztenderd nyomán végzett mérésünk ennél komplexebb képet mutat, semmikép sem ezt a leegyszerűsített narratívát.

– Amikor hazánkban járt Benjamin Netanjahu, akkor is téma volt, hogy a kormány antiszemita húrokat penget, ráadásul éppen a zsidó közösség részéről.

– Történelmi látogatás volt az esemény, harminc év után először járt izraeli kormányfő Magyarországon, az együttműködés pedig továbbra is a kölcsönös értékeken és célokon alapul. Ezen közös értékek és célok felelős megjelenítésére, valamint erősítésére érdemes kihasználni egy ilyen kiemelkedő alkalmat, és biztos, hogy nem a zsidó közösség egyes tagjai sértődöttségének protestálására.

– Továbbra is téma Soros György a magyar közéletben, sőt. Jogos a kritika, hogy ez antiszemita narratíva lenne?

– Soros önmaga definiálta magát közéleti-politikai szereplőként, fogalmazott meg véleményt a migrációval kapcsolatban. Teljesen legitim támadni a szereplését. A Soros-ellenes kampány során voltak olyan momentumok, amelyek túllépték a legitim kritika határát. Ilyen volt, amikor az iráni elnök cionista világállamról szóló nyilatkozatát egy Sorossal kapcsolatos hír kapcsán – kommentár nélkül – bevágták a televíziós összeállításba. Összességében azonban lehet jogos Soros víziójának kritikája a közbeszédben. Nem látjuk ebben az antiszemita motivációt. A már említett felmérésben amúgy rákérdeztünk erre a témára is. Felmérésünkből kiderült, a válaszadók csupán két százalékának jutott eszébe a zsidó szóról Soros, illetve Sorosról a „zsidó”. Ez azt a nézetet látszik alátámasztani, hogy Soros a köztudatban nem a „zsidót”, hanem az „erkölcstelen kapitalistát” szimbolizálja. Így a vele való vita sem antiszemita attitűdökre játszik rá vagy erősíti fel.

– És mi a helyzet a Jobbikkal? Hisznek a néppártosodási fordulatban? A vezetés éppen leszámol a radikális szárny maradékával.

– Régóta mondjuk, a moderáltnak szánt megnyilvánulások csupán a felszínt jelentik, az alapszervezetek szintjén, vagyis a végpontokon nincs változás, ugyanazok az elfogadhatatlan hívószavaik vannak érvényben. Ez most a felsővezetés szintjén is igazolódott. Az elmúlt pár héten a párt olyan három felsővezetője között zajlott a Jobbik jövőjéről szóló vita, amelyiknek a „moderáltabbnak tartott két tagja” is nehezen vádolható a rasszizmus hiányával. A pártelnök volt skinheadvezér, a frakcióvezető pedig nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva szeretné listázni a magyar zsidókat a Parlamentben.

A teljes cikk elérhető itt:

 

Forrás: Kacsoh Dániel, Magyar hírlap

Tovább erősödő Izrael-ellenes sztereotípiák a hazai progresszív sajtóban

Korábbi elemzésünkben az Izrael-ellenes narratíva feltámadásáról, illetve a nyugat-európai zsidóellenes atrocitásokkal kapcsolatos hiányos híradásról szóltunk a hazai progresszív portálok terén. Jelenlegi elemzésünk a friss gázai zavargásokkal és az Izraeli Véderő terroristák elleni akcióival foglalkozó híradásokat elemzik a már korábban is vizsgált progresszív portálokon.

Index.hu

A három hírportál közül kétségkívül az Index.hu a legnagyobb olvasottságú, piacvezető, értékeiben liberális orgánum. Pozitívum, hogy a lap beszámolt Izrael Gázába küldött orvosi segélyszállítmányairól, mely a másik két portálnál nem, vagy nem ellenséges megjegyzésektől mentesen jelent meg. Összetettebb kérdés, hogy a lap megemlítette cikkben és videóban is összefoglalta, hogy Izrael szerint legalább 24 tüntető a Hamász vagy az Iszlám Dzsihád tagja volt – ezzel szemben az igazság az, hogy ezt az álláspontot maga a Hamász is elismerte (lásd lentebb!), és sokkal magasabb számot adott meg elesett tagjainak esetében. Következő összefoglalójában azonban már az szerepel, hogy az izraeli oldalon történt sérülések (egyetlen katona sérült meg), „aranánytalanok”, azaz az Index.hu által keltett benyomás, hogy a helyzet igazságosabb lett volna, ha több izraeli sérül (esetleg hal) meg. Itt sem mutatta be a lap a tényt, miszerint a Hamász izraeli települések elfoglalását célozta a határ-áttöréssel. (Erről is lásd lentebb!)

A tüntetések okaként a lap rendszeresen az amerikai követség Jeruzsálembe költöztetését adta meg – alkalmanként hozzáírva Izrael hetvenedik születésnapját is -, nem téve egyértelművé, hogy a tüntetések a követség megnyitása előtt is zajlottak. A lap azonban mindenfajta korrekció nélkül közölte a minimum kétséges hírt, miszerint egy gázai csecsemő is meghalt a tüntetések során, miután izraeli könnygázt lélegzett be. Mind az Izraeli Véderő, mind a gázai egészségügyi minisztérium kétségesnek nevezte, hogy a csecsemő valóban a tüntetések során vesztette életét. (Az Index.hu azt a logikus kérdést sem teszi fel, hogy mit keresett egy csecsemő egy életveszélyes határostromon).

444.hu

Az Index.hu-ból kivált portál már határozottabban ellenségesebben kezeli Izraelt. A lap a fiatalos újságírás és az objektivitás hívószavaival él, cikkeit azonban a cinizmus, az egyoldalú tájékoztatás és a látványos Izrael-ellenes hangvétel jellemzi. Elemzésünk napján közölt összefoglalójukban Izrael állam állandó egzisztenciális fenyegetettségét, létéért folytatott küzdelmét, polgárainak biztonságára tett lépéseit úgy foglalta össze a 444.hu, hogy „Izrael lebombáz ezt-azt, ha éppen veszélyeztetve érzi érdekeit és biztonságát”, a soron következő mondat szerint hozzájárulva ezzel a „pokol bugyrának” kialakításához. A lap mindenfajta kommentár nélkül közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök szavait, melyekben a nácikhoz hasonlította Izraelt. A lap ugyan kritikus a török elnökkel szemben is, a holokauszt-relativizálás effajta példáját azonban valószínűleg egyetlen más esetben sem hagyta volna kommentár nélkül. Izraeli állásfoglalásokat ezzel szemben nem közölt a lap külön cikkben a helyzetről, mindössze Jair Netanjahu, Izrael miniszterelnöke fiának obszcén Twitter-bejegyzésének szentelt cikket, nyilván nem a jóindulat és az egyensúlyozás szándékával.

Szintúgy a hírközlésbe oltott véleménynyilvánítás tükröződik a 444.hu azon gyakorlatából, hogy még a Gázába vitt segélyszállítmány hírének címébe is beleírták, hogy „miután hétfőn megöltek 58 palesztin tüntetőt”. Ezzel a gyakorlattal az Index.hu példának okáért nem élt. A cikk semmilyen szinten nem tett említést arról a tényről, hogy a Hamász terroristái voltak döntő többségben az elesett palesztinok között. A lap korábbi összefoglalójában sem közölt izraeli álláspontot a tüntetésekkel kapcsolatban, noha szerepel az ENSZ, az Amnesty International, Németország és Nagy-Britannia véleménye is a cikkben. A cikk megismétli a hírt, hogy egy csecsemő is az áldozatok között volt. (Ennek kérdésességéről fentebb írtunk).

Rényi Pál Dániel cikke pedig a csúsztatás vagy az igénytelenség különösen szélsőséges példája: május 14-ei cikkének címe szerint 500 halottja van a gázai tüntetésnek, noha március 30 és május 21 között a Ma’am palesztin hírügynökség is 122 halottról számolt be. Maga Rényi is 50 halottról ír cikkében, nem téve különbséget terroristák és civilek között. (A bevett gyakorlat, hogy a terrorista halottak számát külön kezeljük). A cím május 22-én még javítatlan volt.

A 444.hu által a gázai helyzetről általunk fellelt írások közül egyetlen egy sem közölt érdemben izraeli állásfoglalást, ám megtörténhet, hogy a hanyag címkézés miatt egy esetleges ilyen írás elkerülte a figyelmünket.

Merce.hu

A Mérce, melyről már megállapítottuk, hogy jelenleg a Magyarországon üzemeltetett hírportálok közül a legerősebben Izrael-ellenes hangot megütő, egyes elemeiben az antiszemitizmus határmezsgyéjén táncoló médium, ezúttal kevés teret szentelt a gázai zavargásoknak. Egyik cikkük – mely az itt jellemző eljárások szerint nem idéz izraeli álláspontot – Benjamin Netanjahu kormánykoalícióját a szokásos „szélsojobboldal” felé való mozgással vádolja, illetve Izraelt „a legkegyetlenebb eszközök” bevetése okán kárhoztatja. A lap hosszasan részletez egy felvételt, melyen állítólag izraeli katonák ujjonganak a sikeres mesterlövész-találatokat követően, így erősítve a kegyetlen, a halálnak örvendő izraeliek sztereotípiáját. Az izraeliek által Gázába küldött segély híre még csak úgy sem érte el a lap ingerküszöbét, mint a 444.hu-nak, a hír teljesen hiányzik a szélsőséges portálról.

A lap főszerkesztője, Jámbor András még május 14-én közölt egy hírt a zavargásokkal kapcsolatban, idézve Mahmud Abbász szóvivőjét, Franciaország és a Reuters véleményét, de Izraelét nem. A lap egyik szerzője saját cikkében ugyan idézte Avigdor Lieberman izraeli védelmi miniszter véleményét, ám azt cinikusan öntötte formába, miszerint „nincs itt semmi látnivaló”.

Ezek mellett a Mérce.hu Facebook-oldalán megosztott egy palesztin propaganda-videót, melyet a Budapesti Szolidaritás Palesztinával közösségi oldal feliratozott. Utóbbi oldal bejegyzéseiben „apartheiddel” vádolja Izraelt, és antiszemita karikatórákat oszt meg a gyermekek életét kioltó Netanjahuról. (Ezzel feltámasztva a középkori vérvádakat). A Mérce.hu külsős szerzője, és egy korábbi, általunk is elemezett Izrael-ellenes cikk szerzője, Vázsonyi Dániel láthatóan rendszeres olvasója és kommentelője az antiszemita arab közösségi oldalnak.

Szintúgy érdemes követni Zsurzsán Anita, a portál szerzőjének közösségi oldalát. Zsurzsán nemrég egyszerűen a „fascism” szóval osztotta meg az izraeli védekezésről szóló hírt. A bejegyzést azóta eltávolította, de továbbra is ott díszeleg falán a szöveg, miszerint az izraeliek „gyilkoltak” Gázában. A tényeket, miszerint a lelőtt zavargók döntő többsége ismert terrorszervetekhez tartozott, hogy a zavargók célja az izraeli városokba való betörés volt, vagy hogy a zavargóknak a Hamász fizetett, amennyiben sikerült megsérülniük, nem osztotta meg olvasóival.

Konklúzió

Konklúziónk, hogy a gázai zavargások esetében továbbra is az egyoldalú híradás és az Izrael-ellenes narratíva figyelhető meg a legtöbb vizsgált portálnál. Az egyoldalúság és a koncepciózus beállítások terén sorrendben egyértelműen a Merce.hu jár az élen: mint legutóbb is megállapítottuk, kevés ilyen Izraellel ellenséges, anticionista hangvételű oldal üzemel ma Magyarországon, mint a Jámbor András által szerkesztett oldal. A 444.hu bizonyos esetekben már beszámolt Izrael valós lépéseiről – például a gázai segélyszállítmányról -, ezeket azonban elfogult véleményt tükröző módon tette. Az Index.hu esetében pontatlanságok és hanyagságok észrevehetőek, ám bizonyos esetekben láthatóan igyekeztek kiegyensúlyozottan tájékoztatni a helyzettel kapcsolatban. Egyelőre folytatódni látszik a trend, mely szerint erősödik az Izrael-ellenes narratíva a magyarországi baloldali, online sajtóban: ez a progresszív sajtóban – eddig idehaza kevéssé tapasztalt jelenség – aggasztó jövőképre adhat okot.

Bizonytalanság a Jobbikban – erős belső ellenzék a tisztújítás után

Sneider és Vona
Fotó: 168 Óra

A Jobbik tisztújításának eredménye azt mutatja, hogy a párt tagsága ellentmondásosan viszonyul a mérséklődéshez, és továbbra is van igény a radikalizmushoz való visszatéréshez. Erre mutat mind a szélsőjobboldali irányvonal letéteményesének tartott Toroczkai László jó szereplése az elnökválasztáson, mind a végül megválasztott elnök személye.

A hétvégén a Jobbik tisztújító tanácskozása Sneider Tamást választotta elnökké a szavazatok 54 százalékával Toroczkai László ellenében. Mint ismeretes, a Jobbik korábbi elnöke, Vona Gábor a csalódást keltő választási eredmény után lemondott a párt vezetéséről, de azt mondta, a párt továbbra is folytatni fogja a néppártosodásnak nevezett folyamatot. Később azt is elmondta, ennek a továbbvitelére a hétvégén elnökké választott Sneider Tamást és az új elnökhelyettest, Gyöngyösi Mártont látja a legalkalmasabbnak.

Vona Gábor és más politikusok az elmúlt években többször azt mondták, a párt véleménye egységes a mérséklődési folyamatról (amely során a Jobbik részben elhatárolódott a korábbi antiszemita és cigányellenes retorikától és a nyugat-ellenességtől, és egy újfajta, a mérsékelt pártokra jellemző kommunikációs stratégiát vezetett be, amellyel a középen álló és baloldali szavazókat is megcélozta). Mint hangsúlyozták, a szélsőséges elemek mostanra már kiléptek a Jobbikból, mert belátták, hogy nem fog érvényesülni az akaratuk. Vona Gábor ebből a szempontból a leköszönésekor is optimista volt, szerinte a párt egységesen halad majd tovább a politikai közép felé.

Ezt a narratívát azonban a közelmúlt több történése is megkérdőjelezi, a tisztújítás már csak ezek következménye volt. A Jobbik legutóbbi, 2016-os tisztújításakor lépett csak be a pártba, és egyből alelnöki tisztséget is kapott a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alapítójaként és a tévéostrom résztvevőjeként ismert, később Ásotthalom polgármesterévé választott Toroczkai László. Toroczkai beemelése az elnökségben egyértelműen a szélsőjobbnak tett gesztus volt: a politikus 2007-ben „Vérgyilkosság, zsidók, titkok, döbbenet” címmel írt a zsidókat a körmendi gyermekgyilkossággal vádoló cikket, 2011-ben felszólalt a hungarista PHM megemlékezésén. Mozgalmi tevékenysége során többször összeütközésbe került a törvénnyel, közösség tagja elleni erőszak előkészülete miatt két év próbaidőt is kapott. Toroczkai kezdettől fogva nem csinált abból titkot, hogy nem tud teljesen azonosulni a mérsékelt politikával, volt, hogy őt kérdező újságírót zsidózott, máskor kiállt a Jobbik más, háttérbe szorított radikálisai mellett, és elhatárolódott Mirkóczki Ádám elhatárolódásától, a korábbi rasszista megnyilvánulásokat elítélő kijelentésétől.

A Tett és Védelem Alapítvány kutatási igazgatója, Róna Dániel szerint Vona-Sneider-Gyöngyösi és a Toroczkai, valamint Novák Előd és Duró Dóra nevével fémjelzett irányzat közötti ellentét lényege „a célcsoport meghatározása a politikai stratégiában”. Szerinte az előbbi célja a baloldali-liberális pártok szavazóinak elcsábítása, míg az utóbbié a Fidesz szavazóinak elszipkázása (beleértve a menekültválság idején a Fideszhez átpártolt volt jobbikosok visszaszerzését is). Ez szerintük újra a szélsőséges kijelentésekhez való visszatéréssel érhető el. Nagyjából a 2014-es állapotot látják ideálisnak – ugyan ez volt a néppártosodás kezdete, ebből az időszakból még bőven találhatók olyan megnyilvánulások, mint például Ágoston Tibor debreceni elnök „holokamu-beszéde”.

Róna Dániel szerint ugyanakkor az előbbi tábor az, amely startégiája átgondoltabb. „Vona terve csak hosszú távon működhet (ha egyáltalán): 2022-re talán már inkább elhinnék a Jobbiknak a jelenleg más pártot választók és a bizonytalanok, hogy valóban megváltozott, a szélsőségessége már a múlté. Ebből a szempontból félúton visszafordulni nem lenne okos döntés (…) Ha minden rendben lesz, akkor Vona Gábor 2020-ban vagy 2021-ben visszatérhet pártelnökként vagy miniszterelnök-jelöltként” – írja.

Ugyanakkor a Jobbik stratégiáját elsősorban a tagság határozza meg, amely a kongresszus döntésének tükrében legalábbis ellentmondásosan áll a kérdéshez. Egyfelől jelentős többséggel választották meg Gyöngyösi Mártont az elnökhelyettesi posztra. Bár Gyöngyösi a zsidókat listázni szándékozó beszéde miatt lett ismert, őt szintén a középre húzó vonal képviselőjének tartják. A kongresszus előtt már arról is beszélt, nyitottnak kell lenni az együttműködésre a többi ellenzéki párttal. Ez a felvetés olyan radikálisok szemében, mint Novák Előd vagy Toroczkai vörös posztónak számít.

Eközben azonban pár tucat szavazaton múlott, hogy nem a radikálisok jelöltjei, Toroczkai és Duró Dóra vették át a párt vezetését. Toroczkai magas eredménye azért is meglepő, mivel csak két éve tagja a pártnak – szereplése mindenképpen jelez egy nagyfokú elégedetlenséget a Vona-féle irányvonallal szemben.

A középre húzódás ellentmondásosságát jól illusztrálja a megválasztott elnök, a néppártosodást tovább vinni szándékozó Sneidert Tamás személye is. Ő 2014-ben (nem sokkal utána, hogy megválasztották az Országgyűlés egyik alelnökének) még azt monda, a néppártosodás csak egy pr-fogás, valójában hasonlóan gondolkodik, mint a Jobbiktól jobbra álló szervezetek, a Betyársereg vagy a Hatvannégy Vármegye. A Betyársereg egyik tagját, a jugoszláv polgárháború alatt muszlim hitre tért Dér Zsoltot sokáig személyi asszisztensként is alkalmazta (Dér Zsolt a legutóbbi kampány idején már biztos nem a jobbikos politikusnak dolgozott, hanem egy független jelölt mellett kampányolt). A Jobbikon belüli források viszont azóta arról beszélnek, hogy mostanra már komolyabban gondolja a néppártosodást, a fajvédelemnél jobban érdeklik a szociális kérdések.

Sneider Tamást múltja is inkább köti a szélsőjobbhoz (szemben Gyöngyösi Mártonnal, aki politikai pályája előtt nem kötődött semmilyen szélsőséges szervezethez, ehelyett szakmai, külkereskedelmi vonalon mozgott). Sneider a ’90-es években az egri Nemzeti Ifjak Egyesületét vezette, amely az akkor virágzó szkinhedmozgalom egyik csoportja volt. Ugyanebben az évben a Roy mozgalmi néven ismert férfit 8 hónap felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtották egy cigány férfi megverése miatt. Sneider 1992-ben a Népszabadságnak nem tagadta, hogy kifejezetten cigányokat támadnak meg. „Azt mindenki tudja, hogy a cigányok között sok a bűnöző. Aki tehát cigány, vagyis barna bőrű, annak nagyobb esélye van, hogy kap” – nyilatkozta.

Az egri szkinhedek egy másik, halálesettel végződő támadással váltak hírhedté. 1992. november 6-án bőrfejű fiatalok a nyílt utcán agyonvertek egy Danyi Zoltán nevű, 35 éves cigány férfit. A gyilkosság elsőrendű vádlottja, (aki a vád szerint baseball-ütővel ütötte a földön fekvő áldozatot) egy katonai középiskolás a Sneider-féle Nemzeti Ifjak Egyesületének tagja volt, a többi elkövető a Sneiderékkel szoros kapcsolatokat ápoló Független Magyar Ifjúsági Frontban tevékenykedett (a Független Magyar Ifjúsági Front nem sokkal később beleolvadt a Nemzeti Ifjak Egyesületébe). Maga Sneider Tamás ebben a bűncselekményben nem vett részt, de mind rá, mind az egri csoportra sötét árnyékot vet a mai napig, az eset miatt Sneider Tamás egyesek szerint mai napig küzd a lelkiismeretével.

Összességében kérdéses, hogy az önmagával is vívódó vezetővel és jelentős részben radikalizmusra vágyó tagsággal mennyire lesz életképe a mérsékelt Jobbik koncepciója. Az új vezetés munkáját az is nehezíti majd, hogy az Állami Számvevőszék büntetése miatt rengeteg pénzt kell visszafizetniük. Ugyan a Fidesz-közeli sajtóban már pártszakadást jósolnak, ezt azonban politikai elemzők nem tartják valószínűnek. A Policy Agenda vezető elemzője, Krausz Péter a Zoom.hu-nak azt mondta, „megeshet, hogy folytatódik a lemorzsolódás, a régi, radikális tagság eltűnik. Valószínűbb, hogy Toroczkaiék hátra lépnek egyet, és hagyják dolgozni a mostani elnökséget. Kivárják a következő, 2020-as tisztújítást, hogy akkor vegyék át a hatalmat.”

A társadalom bő egyharmadára jellemző valamilyen fokú antiszemitizmus

 

Budapest, 2018. május 9. – Az antiszemita előítéletek gyakoriságát és annak erősségét vizsgáló kutatás szerint az antiszemitizmus összességében nem változott jelentősen hazánkban, azonban némileg emelkedett a szélsőséges antiszemiták aránya – derül ki a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet Tett és Védelem Alapítvány (TEV) megbízásából készített felméréséből. A TEV 2017-es monitoring jelentése pedig kimutatja, hogy a tavalyi évben 37 antiszemita gyűlöletcselekményt regisztráltak.

 

Az antiszemitizmus jelentős részben az általános idegenellenesség megnyilávnulása

A tavaly novemberi kérdőíves kutatás a 18 éves és idősebb népességet reprezentáló 1200 fős minta személyes megkérdezésével zajlott. A minta pontosan tükrözte a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét. Az előző évek kutatásához hasonlóan 2017-ben is megerősítést nyert az az összefüggés, miszerint azok a válaszadók, akik elutasítóbbak más etnikumokkal szemben is, nagyobb valószínűséggel idegenkednek a zsidóktól. A zsidók elutasítása más etnikumokhoz képest nem volt magas fokú, a listát a cigányoknál is nagyobb ellenszenvvel szemlélt migránsok „vezetik”.

A társadalom egynegyede erősen antiszemita

A felmérés kimutatta, hogy az általános érzelmi elutasítást és a társadalmi távolságtartást mutató affektív antiszemitizmus csekély mértékben emelkedett a korábbihoz képest és nem függetleníthető a magyar társadalom általános idegenellenességétől. A kognitív antiszemitizmus (vagyis a tévhitek és összeesküvés elméletek elfogadása) esetében is felfedezhető némi eltolódás: a legtöbb állítással többen értettek egyet, mint tavaly.

A két kategóriát összefoglalóan tekintve elmondható, hogy a társadalom bő egyharmadára jellemző valamilyen fokú antiszemitizmus, negyedére pedig az erőteljes zsidóellenes beállítódás. Noha mindent egybevetve jelentős elmozdulás nem történt, az erősen antiszemiták aránya nőtt az utóbbi egy évben.

A Sorosról alkotott vélemények többségükben negatívak

Azt is vizsgálták, hogy mennyire foglalkoztatják a választópolgárokat a zsidósággal kapcsolatos ügyek. Megállapítható, hogy a hírek kevesebb mint 2 százaléka érintette egyáltalán a zsidóságot, és ezek sem érték el a lakosság minimális ingerküszöbét sem. A kutatás során azt is megkérdezték a válaszadóktól, hogy maguktól – válaszlehetőségek nélkül – mi az az egy dolog, ami eszükbe jutott Soros Györgyről. A legtöbben elítélően nyilatkoztak vele kapcsolatban, a leggyakoribb konkrét említés a migránsokhoz kötődött. Két százalék asszociált direktben is a zsidóságra Soros nevéről, azonban  többen voltak azok, akik közvetetten kapcsolták össze a kettőt: a „Soros” és a „zsidó” szóról is minden harmadik-ötödik válaszadónak a pénz, hatalom, befolyás, meggazdagodás jut eszébe, jellemzően inkább negatív kontextusban, valamint nagyobb valószínűséggel említették Sorost negatív kontextusban azok, akik a többi válaszuk alapján antiszemitának bizonyultak.

Antiszemitizmus monitoring: 2017-ben 37 antiszemita bűncselekményt regisztráltak.

A kutatást megrendelő Tett és Védelem Alapítvány 2013 óta monitorozza havi és éves jelentésekben a hazai antiszemita gyűlöletcselekményeket. Nemrég kiadott 2017-es éves jelentésükben megállapították, hogy a 2017-ben csökkent a hazai gyűlöletcselekmények száma: míg 2015-ben 52 ilyen estet regisztráltak, tavaly ez a szám 37 volt.  Ezek a rongálással elkövetett antiszemita gyűlölet-bűncselekmények, illetve gyűlöletbeszédek csoportjába tartoztak. Az már kevésbé pozitív hír, hogy a regisztrált esetek 57%-ában, vagyis 21 esetben az elkövetők többsége ismeretlen maradt. Jogkövetkezménnyel három általuk indított eljárás járt.

A Tett és Védelem Alapítvány éves jelentése az EBESZ által javasolt módszertan alapján készül, mely 7 elkövetési magatartást különböztet meg a diszkriminációtól az élet elleni erőszakig terjedő spektrumban. Összefoglalóan gyűlölet-cselekményeknek nevezünk minden olyan cselekményt, amelyek motivációja mögött minden esetben azonosíthatóan antiszemita előítéletesség mutatható ki, azok elkövetője, célpontja, módszere vagy üzenete zsidóellenességre enged következtetni. A célpont lehet akár személy, csoport, rendezvény, épület, emlékmű vagy egyéb tulajdon. Fontos azonban, hogy csak abban az esetben beszélhetünk antiszemita motivációról, ha kifejezetten a zsidósághoz való tartozás feltevése miatt választotta az elkövető az adott célpontot.

A teljes jelentések az alábbi linkeken érhetőek el:

Antiszemitizmus a magyar társadalomban 2017: http://tev.hu/antiszemitizmus-kutatasok/

Antiszemita incidensek 2017: http://tev.hu/eves-jelentesek/

 

A fenti összefoglaló szövegét minimálisan módosítottuk. A legjelentősebb változás, hogy az eredeti szövegben azt írtuk, hogy az antiszemitizmus tekintetében „Nem várt módon az emelkedés a baloldalon történt, így 2017-ben eltűnt a különbség a jobb- és baloldal között az antiszemitabeállítódás tekintetében.” A helyes értelmezés azonban az, amit a részletes tanulmányban is írtak a kutatók: “Az előző évekhez képest új, némileg meglepő jelenség, hogy a szocialista párt hívei között az átlaghoz képest valamivel több zsidóellenes válaszadó volt. Ebben az esetben ugyanakkor a kis elemszám miatt már jelentősebb a statisztikai bizonytalanság, az összefüggést az erősítené meg, ha több éven keresztül hasonló tendencia rajzolódna ki.”

Ennek megfelelően a 888-tól és a Magyar Időktől helyreigazítást kérünk az alábbi cikkek miatt:

https://888.hu/article-tudomanyosan-bizonyitottak-hogy-ma-a-baloldal-a-legantiszemitabb

https://magyaridok.hu/belfold/erosodo-antiszemitizmus-a-baloldalon-3084292/

Veszprémy László Bernát: Ken Loach antiszemita múltja és a Kasztner-ügy

Antiszemitizmussal vádolják Ken Loach Arany Pálma-díjas brit rendezőt, aki korábban a brit Munkáspárt kampányvideóját is forgatta. Mi áll a vádak mögött, és mi köze mindehhez a magyar holokauszt sokat vitatott embermentőjének, Kasztner Rezsőnek?

 

Ken Loach brit rendező többedmagával vett át tiszteletbeli doktori címét Brüsszelben, azonban öröme nem lehetett teljes, ugyanis a belga miniszterelnök, Charles Michel egy brüsszeli zsinagógában megjegyzéseket tett Loach antiszemita múltjára. Ken Loach tagadja, hogy antiszemita lenne, és ellentámadásba lendült: „Michel úr ügyvéd. Valaha is, és most csak kérdezem, érdeklődött a nemzetközi jogsértések iránt, amit Izrael követett el? Kérdezett valaha is a palesztin területek illegális megszállásáról?” A szokásos érvelés – „nem vagyok antiszemita, és egyébként is, palesztinok” – nem érdemel sok szót, ám érdemes megvizsgálni, hogy milyen antiszemita múltat is emlegettek a brit rendező kapcsán.

Loach a brit szocialista értelmiség és politikum azon irányzatához tartozik – Jim Allen, Tony Greenstein, Uri Davis és Ken Livingstone mellett -, amely a progresszió általuk értelmezett ügyének fontos elemeként tekint az arabok Izraellel szembeni sérelmeinek hangsúlyozására és a cionizmus, mint „rasszista, imperialista eszme” bemutatására. Itt azonban nem állnak meg: logikájuk szerint, melynek legtömörebb összefoglalóját Greenstein adta a Weekly Worker hasábjain megjelent 2006-os cikksorozatában, a cionizmus a második világháború során végig a nácizmus szövetségese volt, és a két nacionalista mozgalom felső osztályai együtt dolgoztak a zsidó munkásosztály elpusztításán.

A vádak egy részével már foglalkoztunk. Greenstein és társai nyilván kevéssé hallottak arról a tényről, hogy a cionizmus domináns áramlata a szocialista munkás-cionizmus (Mapaj) volt ekkoriban, és hogy a nácik a cionistákat ugyanígy gyilkolták, mint bármely más zsidót. Ezen tényekből azonban kevés mutatkozott meg abban a londoni színházi darabban, melyet Loach még 1987-ben próbált meg Jim Allen forgatókönyve alapján megrendezni a Royal Court Theatre-ben. A mű heves vitákat váltott ki, ugyanis eredeti forgatókönyve a sajtóba szivárgott: Martin Gilbert és David Cesarani neves történészek történelmi torzításokkal vádolták azt. A Perdition Kasztner Rezső kolozsvári származású cionista embermentő, majd Izraelben a nyílt utcán lelőtt mártír történetét vette alapul: a mű fő gonosza „Miklós Yaron”, egy Izraelbe vándorolt magyar zsidó ügyvéd, aki rideg szívvel áldozza fel a holokauszt során magyar zsidók százezreit a nácikkal való együttműködés oltárán.

A Kasztnerrel kapcsolatos vádakról korábban írtunk. Tömören összefoglalva: Kasztner Rezső 1684 zsidót mentett meg a holokauszt elől, és nem létezik tehát olyan morális iskola vagy jogi tétel, amely szerint Kasztner tevékenysége elítélendő volna. Kasztner természetesen semmi, a fenti állításokhoz hasonló tevékenységgel nem volt vádolható, és ez is lehetett az oka annak, hogy a darabot végül a kisebb Gate Theatre-ben mutatták be, immár finomított szöveggel. (Példának okáért a darab már nem utalt „Yaron/Kasztnerre” a „náci kézben lévő cionista késként”). A szöveg ennek ellenére továbbra is a cionistákat vádolta a magyar zsidóság elveszejtésével, és az előadás brosúráját jellemzően egy londoni, Palesztin Felszabadítási Fronthoz köthető iroda adta ki.

Loach azonban 2004-ben még mindig semmi gondot nem látott az általa rendezett darabbal: „[A darab] első rendezőjeként elmondhatom, hogy alapvető története egyes budapesti cionisták nácikkal való 1944-es együttműködéséről szól. Ezt máig nem vitatják, [ez] történelmi tény.” Levelében hozzátette, hogy a darab kritikusai egyszerűen el akarják hallgattatni „a cionizmus és a palesztinok kifosztásának politikai kritikáját”. Nem teljesen világos, hogy Kasztnernek mi köze az arab földek állítólagos elvételéhez, és talán ez magában is rávilágít arra, hogy milyen aktuálpolitikai célokkal használták fel Loach és baloldali brit társai a magyar holokauszt emlékét. Ebben a fajta baloldali történelmi torzításban nem a nácik és elkövető társaik felelősségét kisebbítik, hanem egy újabb csoportot emelnek a bűnösök listájára: a cionistákat (értsd: Izraelt).

Magyarországon ennek az újfajta holokauszt-torzításnak még kevés példája akad. Lázár György szélsőbaloldali publicista egyszer a közösségi médiában vádolta a Zsidó Tanács tagjait a holokausztban való részvétellel, illetve az Átlátszó nevű portál pedzegette hamis idézetekkel, hogy a későbbi izraeli kormány tagjai felelősek lettek volna a holokausztban. Itt azonban szinte véget is ér a sor, hiszen idehaza még a „régi” holokauszt-relativizálás a divat: a magyar állam felelősségének bagatellizálása, vagy az események tagadása. Az ideális helyzet nyilvánvalóan egy mind a kettő nélküli, egészséges és józan diskurzus kellene, hogy legyen a történelmi eseményekről – egyelőre azonban úgy látszik, hogy ez várat magára külföldön és hazánkban is.

Veszprémy László Bernát: „Új antiszemitizmus van Franciaországban”

 

Lehet-e ma zsidóként járni-kelni Párizsban, és mit jelent az „új antiszemitizmus”? Chaim Nisenbaum rabbit, párizsi Chabad-küldöttet kérdeztük a témában.

 

Chaim Nisenbaum rabbi
Chabad Párizs
fotó: Chabad.org

Mint arról a tev.hu is beszámolt, francia értelmiségiek százai tiltakoztak a franciaországi antiszemitizmus aggasztó méreteivel szemben. A kelet-európai szemlélőben okkal merülhet fel a kérdés, hogy milyenek a zsidó hétköznapok Franciaországban: ki lehet menni kipában az utcára? Milyen az együttélés a bevándorlók által lakott negyedekben?

Kérdéseinkre Chaim Nisenbaum rabbi, a Chabad párizsi követe felelt. Felelevenítettük Marseille egyik zsidó vezetőjének két évvel ezelőtti felhívását, miszerint a francia zsidók ne viseljék kipájukat nyilvánosan. Nisenbaum azt felelte, hogy „véleményem szerint a zsidó vezetők, akik aggodalmukat fejezték ki, nem úgy értették, hogy nincs jövője a francia zsidó közösségnek. Arról beszéltek, hogy van egy új, növekvő probléma, amelyet kezelni kell. A közösségemből nagyon kevesen költöztek külföldre az antiszemitizmus miatt, a többség más okokból távozott. Személyesen azt tudom mondani, hogy senkit sem biztatok a zsidó közösségben az ország elhagyására”.

A vélemény, tekintve az utóbbi időszak híreit, talán optimistának hangzik. Csupán 2010 óta 7 bizonyíthatóan antiszemita gyilkosság történt az országban a megannyi atrocitás mellett, de egyes lapok 10 áldozatot emlegetnek. (A gyilkosságok motivációja kérdéses, így az idézett szám változik). Mire alapozza véleményét Nisenbaum rabbi, miszerint a zsidóság megmaradhat Franciaországban? „A helyzet nem olyan rossz, mint kívülről látszik” – mondja a rabbi. „Nagyobb problémák nélkül lehet sétálni az utcákon, főleg mivel az állam igen erősen van jelen a környékünkön”. Ráadásul „kivándorolni mindig nehéz, hiszen új kultúra, új életstílus, új mentalitás veszi körbe az embert. Sok embert ismerek, aki megpróbálta, ám gyorsan vissza is jött, anyagi veszteséget szenvedve ezzel”. A rabbi ráadásul nem szereti a negatív légkört, melyben a kivándorlásról beszélnek: „Az elköltözésnek pozitív tettnek kell lennie, nem pedig a vereség beismerésének. Ez az egyetlen út, amely sikerhez vezethet. Ha félelemből megyünk el, akkor győzelmet engedünk ellenségeinknek, és ezt nem engedhetjük meg magunknak”.

A rabbi arra a kérdésre, hogy maga szenvedett-e el inzultust ez idáig, homályosan felelt: „Eddig személyesen még egyetlen komoly antiszemita incidenst sem szenvedtem el Franciaországban, ami persze nem jelenti azt, hogy nincsenek problémák”. Hogy mit jelent a komoly antiszemita incidens, arra válaszában nem utalt, annyit viszont hozzátette, hogy „a közösségemben megtörténik, hogy emberek panaszkodnak az utcai beszólogatás miatt, de ennél többet még nem mondtak. Meglepő módon a környékünk, ahol sok fiatal muzulmán él, jelenleg csendes”.

Válaszából is adódik a következő kérdés: köze van-e az éledő antiszemitizmusnak az iszlámhoz? A rabbi szerint „az új antiszemitizmus elsősorban a fiatal muszlim közösségből meríti erejét. Hiába van francia állampolgárságuk, és hiába születtek Franciaországban, továbbra is bevándorlónak érzik magukat. A társadalom szociális és kulturális problémákkal küszködik, és a radikális iszlám könnyű választ adott ezekre. A gond az, hogy ez a válasz alapvetően antiszemita”.

A rabbi összességében nem vitatta Edouard Philippe francia miniszterelnök idén februári helyzetanalízisét, mely szerint „új, brutális antiszemitizmus” jelent meg Franciaországban. „Új antiszemitizmus ütötte fel a fejét az országban” – mondja a rabbi. Ez egy új és komoly gond, és az új antiszemitizmus növekszik, még akkor is, ha a helyzet jelenleg csendes. Az újabb események – a párizsi holokauszt-túlélő hölgy felgyújtása – szomorú példái ennek a ténynek”.

Komoly nyomás alatt a svédországi zsidóság

Bocsánatot kért két fiatal egy rabbitól a svédországi Malmöben, amiért tavaly bombamerénylettel fenyegették meg az egyik zsinagógát.

Göteborg, Zsinagóga,
Fotó: TT News Agency / Adam IHSE / Sweden OUT

Moshe David HaCohen rabbi nem fedte fel a középiskolás gyerekek személyazonosságát, akik még tavaly decemberben a zsinagógánál fenyegettek bombamerénylettel, aztán elfutottak – olvasható a jta.org cikkében. Az incidens után maguk kezdtek nyomozni, felvették a kapcsolatot a közeli iskolákkal és így meg is találták a fenyegetőket. Az iskola vezetése azt kérte, hogy a kölykök bocsánatot kérhessenek, amit meg is tettek a zsinagógában.

A rendőrség tudomást szerzett az esetről, de ezek után nem intézkedtek velük szemben. A fenyegetés azután érte a zsinagógát, hogy az Egyesült Államok elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának  Más svédországi zsinagóga nem úszta meg pusztán fenyegetéssel és gyújtópalackot dobtak rá. Gyakorlatilag intifádát hirdettek Malmöben, aminek 20 ezer zsidó polgára van. 2014-ben és 2015-ben több mint 500 alkalommal ért incidens zsidókat Svédországban, ahol jelentős muzulmán közösség jött létre.

Kép: timesofisrael.com, zsido.com

 

 

Soós Eszter Petronella: Újabb antiszemitizmus-vita Franciaországban: ezúttal az imámok is harcba szállhatnak

Mint arról a magyar sajtó is beszámolt, mintegy háromszáz közéleti személyiség erőteljes felhívást tett közzé a Franciaországban elharapózott újfajta antiszemitizmus ellen, melynek megjelenését elsősorban a radikális iszlámhoz kötik. A Le Parisien nevű lapban megjelent szöveg aláírói azt követelik, hogy legyen nemzeti ügy a jelenség elleni fellépés, mivel álláspontjuk szerint ennek az új antiszemitizmusnak köszönhetően „csendes etnikai tisztogatás” zajlik Franciaország egyes kerületeiben.

 

Emlékezés a meggyilkolt Mireille Knollra 2018. március 28-án.
Fotó: REUTERS/Gonzalo Fuentes

Ami a felhívást rendkívül érdekessé teszi, az az, hogy az aláírók között nemcsak jobboldali személyiségek (Nicolas Sarkozy volt köztársasági elnök; Laurent Wauquiez, a republikánusok jelenlegi elnöke; Jean-Pierre Raffarin volt miniszterelnök), hanem baloldali személyiségek is találhatók (például Manuel Valls és Bernard Cazeneuve volt miniszterelnökök; Bertrand Delanoë volt párizsi főpolgármester). Az aláírók között művészek (Gérard Depardieu, Charles Aznavour), filozófusok (Alain Finkielkraut, Bernard-Henri Lévy), illetve vallási vezetők, így imámok is vannak. Haïm Korsia főrabbi szintén szignálta a szöveget, igaz, később azt is elmondta, hogy vonakodott, mert a nyilatkozat nem minden szavával értett egyet, és itt-ott módosításokat is sikerült elérnie.

A szöveg erőteljesen kritizálja a zsidó szavazatnál jóval jelentősebb arányú „muszlim szavazatra” dolgozó radikális baloldalt, annak esetenkénti anticionizmusát, mely az elkövetőkből „áldozatot csinál”, és hogy az új antiszemitizmust egyesek mint társadalmi lázadást látják, láttatják. De a legerőteljesebben talán a muszlim vallási vezetőket, teológusokat szólítja fel a szöveg arra, hogy a II. vatikáni zsinat mintájára rendezze a szent szövegeiben található antiszemita utalások kérdését, értelmezését, hogy az antiszemiták tetteik elkövetésekor ne hivatkozhassanak a Koránra.

A nyilatkozat egyébként egy április 25-én megjelenő, a témáról szóló könyvre is fel akarja hívni a figyelmet.

Luc Ferry volt konzervatív oktatási miniszter – aki szintén az aláírók között van – egy interjúban azt mondta, hogy az új antiszemitizmusról szerinte azért nehéz beszélni, mert a forrásai az iszlamizmusból táplálkoznak, s aki erről szót ejt, azt a baloldal „iszlámbarátai” és a szélsőbal azonnal iszlamofóbnak tételezi, pedig nem „a muszlimok” kritikájáról van szó (a radikális baloldali Új Antikapitalista Párt elnökjelöltje egyébként, amikor megkérdezték, hogy mit gondol a szóban forgó nyilatkozatról, zavaros fejtegetésbe kezdett, hogy a rasszizmus ellen kell fellépni, és tulajdonképpen sugallta, hogy több az arabokkal szembeni erőszak, mint a zsidókkal szembeni…).

A párizsi nagymecset vezetője, Dalil Boubakeur közleményében igazságtalannak tartotta a megjelent állításokat, és a vallási közösségek szembeállításának lehetőségéről beszélt. Az iszlamofóbia elleni megfigyelőközpont vezetője az iszlám és az muszlimok elnyomását látta az írásban, Ahmet Ogras, a muszlim ernyőszervezet, a CFCM vezetője értelmezhetetlennek tételezte a dolgot, de jelezte, hogy azzal egyetért, hogy az antiszemitizmus ellen fel kell lépni. 24-én azonban – egy nappal a fenti reakciók után – mintegy harminc imám „felajánlotta szolgálatait az országnak” az antiszemitizmus és a terrorizmus elleni harcban, úgy vélekedve, hogy a hallgatás immáron cinkosságot jelent. Felhívták a figyelmet, hogy a muszlimokkal békében élő embereket gyilkoló muszlimok nem jutnak a paradicsomba. Vajon ez lehet az első teológiai válasz, amelyet a felhívás szerzői muszlim hittudósoktól várnak? A fejleményeket mindenesetre érdemes lesz figyelni.

Az izraeli Munkapárt megszakította a kapcsolatot a brit Munkáspárt elnökével

Betelt a pohár.

Ávi Gábáj, az izraeli Munkapárt vezetője bejelentette, hogy megszakították a kapcsolatot Jeremy Corbynnal, a brit Munkáspárt elnökével. Az indoklás szerint Corbyn ellenséges a zsidó közösséggel szemben, és nem akadályozza meg a pártjában egyre inkább erősödő antiszemita kijelentéseket és tevékenységeket.

Gábáj hivatalos levelet küldött brit kollégájának, melyben kiemelte, hogy a kapcsolatot csak az elnökkel és nem a teljes párttal szakítják meg.

“Feladatomnak érzem, hogy rávilágítsak az ön ellenséges magatartására, melyet a zsidó közösség irányába tanúsít, és arra, hogy lehetővé tette a brit Munkáspártban az antiszemitizmus elterjedését. Ezen felül ön nyíltan kelt gyűlöletet az izraeli kormány politikája ellen, olyan esetekben is, amikor az ország lakóinak és katonáinak biztonságáról van szó, melyben az izraeli kormány és ellenzék egy álláspontot képvisel.” – áll a levélben.

A radikálisan baloldali Corbyn 2015-ös megválasztása óta egymást érik az antiszemita botrányok a Munkáspártban. Hivatalba lépése után nem sokkal barátainak nevezte a gázai Hámász és a libanoni Hezbollah terrorszervezetet. Ezt követően a párt számos képviselője tett nyíltan zsidóellenes és Izrael létezéshez való jogát megkérdőjelező kijelentéseket. Bár több ilyen személyt eltávolítottak a pártból, a jelenség nem szűnt meg.

A brit zsidó közösség nemrég nagy létszámú tüntetésen követelte az antiszemitizmus elleni küzdelem erősítését Corbyntól. A pártelnök erre ígéretet tett, majd ellátogatott egy Izrael megszüntetését követelő anarchista szervezet által rendezett “széder estre”, illetve kizárólag Izraelt tette felelőssé a gázai határincidensek során történt halálesetek miatt, és követelte a zsidó államba irányuló fegyverexport beszüntetését.

 

Forrás: Arutz7 zsido.com