Bekeményítettek a Wallenberg-rokonok

Közelebb kerülhetünk a Wallenberg-rejtély megoldásához: a magyarországi zsidókat mentő svéd diplomata rokonai a napokban Moszkvába utaztak, s átadták az orosz külügyminisztériumnak azon kérdések listáját, amelyre választ várnak. A jogászok hadát alkalmazó Wallenberg rokonok közölték, ha nem kapják meg a válaszokat, akkor jogi lépéseket tesznek majd.

wallenberg

„Most elsősorban a kutatásra összpontosítunk, de már most új szintre akarjuk emelni az ügyet. Ha nem válaszolnak időben a kérdéseinkre, akkor jogi lépéseket teszünk, hogy megtudjuk, amit akarunk” – nyilatkozta a Wallenberg-rokonokat, Marie Dupuy-t and Louise von Dardelt képviselő történész, Suzanne Berger a The Moscow Times című orosz hetilapnak.

A Wallenberg-rokonok részben azért utaztak Moszkvába, mert az utóbbi időben több új információ is napvilágot látott az 1945-ben, sofőrjével együtt őrizetbe vett diplomatáról. Ivan Szerov, aki 1954 és 1958 között áll a rettegett szovjet KGB élén most megjelent emlékirataiban azt állította a szovjetek „likvidálták” Wallenberget. Szerov azt írta, az 1954-ben kivégzett állambiztonsági miniszter, Abakumov szerint a diplomata megölésére Sztálin, illetve Vjacseszlav Molotov külügyminiszter adott utasítást.

A teljes cikk a hvg.hu-n olvasható.

http://hvg.hu/vilag/20161001_Bekemenyitettek_a_Wallenbergrokonok