A zsidóságot védők és a tépelődők

Alapítványunk az azonosságtudatukban megsértett zsidó honfitársaink és a zsidó identitás tevékeny védelmezésével foglalkozik. Közel öt éves működésünk alatt jelentős tapasztalatot szereztünk a magyarországi zsidóellenességről. Meg nem szólítottként is hasznosnak véljük, hogy ismereteinkre támaszkodva hozzászóljunk Heisler András elnök úr múlt héten megjelent cikkéhez (2017.01.26., Magyar Narancs: Az udvari zsidók és a látszat).

Heisler úr a kormány udvari zsidóinak nevezte azt a rabbit és az általa vezetett hitközséget is, aki Vona Gábor hanukai üdvözlőlapjára reagálva fontosnak tartotta kifejezni és fenntartani kételyeit a párt néppárti fordulatának őszinteségével szemben. A felütésében is kifejezetten politikai – azaz egyedül kormányt és ellenzéket megkülönböztető, e kettősségnek minden mást alávető – bírálat felrója, hogy Köves Slomó kormánypárti médiafelületeken is hangot adott nézeteinek, és sejteti, hogy mindennek célja a haszonszerzés volna.

Az elnök úr cikkében a zsidóság és az Örökkévaló védelmezése helyett homályosan meghatározott „liberális”, illetve „baloldali” csoportokat vesz szárnyai alá. Ezeket kénytelenek vagyunk a szerző által előzőleg ellenszenvesnek talált politikai kategóriaként értelmezni. A témához ugyan szervesen nem kapcsolódóan, de a  cikk politikai prioritásait sajátos megvilágításba helyezi, hogy tapasztalataink szerint Magyarországon egy zsidó közösség felelős vezetőjének bőségesen akad teendője akkor is, ha azok érdekképviseletére és védelmezésére vállalkozik, akik a Tóra szerinti életben, a szombat megtartásában, a kóser háztartás vitelében és őseik, családjuk hagyományainak követésében látják a zsidó identitás megélését.

Heisler úr és környezetének írásaira rögvest felfigyelt a Jobbik-közeli sajtó és hirdetni kezdte, hogy lám, „a zsidók szerint” a párt immár érdemes a figyelemre. Az antiszemita gyökerű európai szélsőjobboldali pártok propagandáját is figyelemmel tartó szervezetként ezzel kapcsolatban jegyeznénk meg, hogy nemzetközi trend manapság e pártok kommunikációjának látványos filoszemita, Izraelbarát fordulata. Ugyan körülményeiben és fejlődéstörténetébenben teljesen más jelenségről van szó, mégsem jár tévúton, aki emögött valóban politikai szándékot vél felfedezni. Azonban az antiszemita megnyilvánulások, tettek és üzenetek megbánása és a csak ez úton elérhető katarzisélmény, ahogy a Jobbik esetében is,  mindannyiszor elmaradt. Noha ezt Heisler András is észleli, a politikai kategóriák bűvöletében megírt bírálat mellett mindez írása hátterébe szorul. A magyarországi realitás mégis az, hogy a „kamaszkorból kinőtt” pártelnök szerint (Hírtv 2017. Január 10.): a Mazsihisz „nagyon korrekten és üdvözlő hangnemben beszélt erről a gesztusról”. Ez a pártelnök ugyanebben a műsorban azt is kijelentette: „továbbra is fenntartja, hogy lemondana, ha kiderülne róla hogy zsidó” (!!!), bár soha „semmi olyat nem mondott, ami bárkit vallásában sértett volna”(!!!), mégis a saját tisztaságát a Mazsihisz „üdvözlő korrekt hangnemével” igazolja.

Fontos ismételten leszögezni, minden embernek van lehetősége a megtérésre. „Nincs semmi ami a megtérés útjába állhat…” – tanítja a Jeruzsálemi Talmud (Péa 1:1.) Amennyiben van megtérés, van fordulat, akkor lehet arról beszélni, hogy az mennyire őszinte vagy éppen mennyire önös szándékoktól vezérelt. Számunkra nyilvánvalónak látszik, hogy az ellenzéki párt oldalán a külvilágnak szóló intenzív bizonygatás kizárja a valós, belső, át- és megélt őszinte fordulat megtörténtét. A Jobbiknál mégcsak nem is az őszinteség a kérdés, sokkal inkább maga a fordulat. Egy olyan párt esetében, amelynek egész léte az etnicista gondolatra épült, és amelyik majd másfél évtizeden keresztül a cigányellenes és antiszemita rigmusok szószólója volt, ott a fordulat egyszerűen nem lehet annyi, hogy „kinőttünk a kamaszkorból” és küldünk egy hanukai képeslapot. Kell hogy legyen valami, ami a katarzist elhozza, ha pedig nincs ilyen katarzis, a fordulathoz nincs történet, pontosabban csak annyi, hogy „több szavazatot szeretnénk”, akkor vélhetően annak beteljesülése után nemcsak Vecsésen és Veszprémben, hanem Pesten is visszatér az a bizonyos kamaszkor.

Bár a Jobbik őszinteségébe vetett remény Heisler úr írása végére elfogy, s osztani látszik a mások mellett alapítványunk által is fenntartott kételyeket, mégis úgy tűnik, jobb belátását felülbírálja valamiféle, csak a zsidó közösségen belül értelmezhető ellentét. Azonban látnunk kell, hogy így írása mindösszesen két célra marad alkalmas: a Jobbik bizonygathatja vele antiszemita korszakának állítólagos lezártát, s táptalajt adhat azon magyarországi, számos Jobbik-alapszervezetnél kétségkívül megnyilvánuló antiszemita köröknek, melyek szerint „ezek a zsidók” folyton csak veszekednek és mindent – egymást is – kizárólag politikai szemüvegen át látnak.

Megszívlelendő az a sokat mondó kedves jiddis mondás: Mesüge mesüge aber a bisschel széchel darf men fahrt haben („hülyeség, hülyeség, de azért egy kis józan ész soha nem árt”).

 

Szalai Kálmán

A szerző a Tett és Védelem Alapítvány titkára

Az olvasói vélemény a Magyar Narancs február 9-i számában jelent meg.