A Tett és Védelem Alapítvány üdvözli a kerettanterv változását

Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere

Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere

Budapest – A Tett és Védelem Alapítvány nevében Bodnár Dániel és Heisler András kuratóriumi társelnökök levélben fejezték ki elismerésüket Balog Zoltán emberi erőforrások miniszternek azért, hogy hivatalának jó szándékú és konstruktív szakmai hozzáállásának köszönhetően, hosszú hónapok közös munkája eredményeként megoldást sikerült találni egy, a magyar zsidó közösséget és az egész magyar társadalmat egyaránt érintő és foglalkoztató, sok morális dilemmát felvető kérdésben.

A NAT és a Kerettanterv társadalmi és egyházi véleményeztetése során Bodnár Dániel és Heisler András a Tett és Védelem Alapítvány nevében többször is hangot adott annak, hogy Magyarországon is azt a Németországban bevált modellt kell követni, amely szerint a náci ideológiát hirdető, de kultúrtörténeti szempontból megkerülhetetlen, a nemzeti emlékezetből kitörölhetetlen személyiségek munkássága kizárólag forráskritikával kerüljenek be a nemzeti kerettantervbe. Az olyan személyiségek, mint Wass Albert, Szabó Dezső és Tormay Cécile – egyes szakmai álláspontok szerint – jelentős szellemi teljesítményekkel büszkélkedő szerzők kizárólag úgy legyenek oktathatóak, hogy irodalmi munkásságuk ismertetése mellett, erkölcsileg vállalhatatlan politikai, ideológiai nézeteik és szerepvállalásuk szövegkörnyezetében kerülnek bemutatásra.

– Ez a megoldás kifejezetten előremutató és bátorító például szolgál majd a hasonló, kibeszéletlen történelem-szemléleti és oktatásetikai kérdésekben is. – zárta levelét a Tett és Védelem Alapítvány Kuratóriumának két társelnöke.

Tett és Védelem Alapítvány Kuratóriuma



További információ és médiakapcsolatok:

Kovács Ádám +36 30 207 51 30

info@tev.hu