A Ku Klux Klan még Trumpnak is kínos

A Republikánus Párt és Donald Trump határozottan elhatárolódott a fajgyűlölő Ku Klux Klan észak-karolinai felvonulásától, amellyel Trump elnökválasztási győzelmét akarja megünnepelni a szélsőséges szervezet.

A fehérek felsőbbrendűségét hirdető fajgyűlölő szervezet december 3-ra hirdette meg felvonulását. Már a tény bejelentése is óriási felháborodást váltott ki republikánus és demokrata párti hívekben egyaránt.

Az észak-karolinai republikánusok és demokraták közösen ítélték el a kezdeményezést. „Undorodunk, és a lehető leghatározottabban elítéljük ezt a szélsőséges ideológiát és a hozzá kapcsolódó akciókat” – olvasható az észak-karolinai republikánusok elnökének közleményében.

Robin Hayes szerint az észak-karolinai republikánusok csatlakoznak az állam demokrata párti politikusaihoz illetve híveihez, és együttesen követelik, hogy „ezek a nem is észak-karolinai bajkeverők menjenek haza”.

Donald Trump és kampánycsapata szintén azonnal elítélte a Ku Klux Klan tervezett demonstrációját. „Mr. Trump és munkatársai változatlanul elhatárolódnak ezektől a csoportoktól és egyénektől, s a leghatározottabban elítélik gyűlöletkeltő üzeneteiket” – hangoztatta Donald Trump szóvivője, Hope Hicks.

A teljes cikk a hvg.hu-n olvasható.