A belga szálról – már sokadszor

Soós Eszter Petronella írása (további cikkeit itt találja)

Ha van az Európai Uniónak a polgárok számára könnyen felismerhető politikai előnye, akkor a szabad mozgás az egyik legfontosabb ilyen előny. Hogy elindulhatunk Budapestről, s az óceánig senki meg nem állít bennünket, mert mindannyian európaiak vagyunk. Ám az elmúlt hónapok merényletei nyomán azt is látjuk, hogy a szabad mozgásnak vannak következményei, amelyekre megfelelő válaszokat kellene adnunk.

Kialakult egy közös tér, amelyet az egyes nemzetállamok egyedül már nem tudnak megvédeni, ha megfeszülnek, akkor sem. Csak egy friss példa, hogy érezzük, mennyire fontos a tagállamok közötti együttműködés: a napokban tartóztattak le Hollandiában pár embert, akik Franciaországban akartak merényleteket elkövetni. Amikor tehát Belgium képtelen a saját Molenbeekben térítő terroristáit és iszlamistáit kordában tartani, akkor mindenki veszélyben van, nemcsak a belgák. Novemberben a franciák, most maguk a belgák láthatták, mi a következménye a belga állam biztonsági hiányosságainak.

A belga állam kudarca

A belgiumi merényletek után nyilvánosságra került információk szerint az elkövetők egy jelentős részét ismerték a hatóságok – éppúgy, ahogy a francia merényletek elkövetői sem a semmiből érkeztek. Hatósági erőforrások hiányában, illetve szakmai és kommunikációs hibák révén mégis sikerült megúszniuk a számonkérést és az elfogást, pedig több ország vett részt a felderítési munkában. Ám ismét valahogy úgy alakult a dolog, ahogy a Thalys-merénylő esetében: őt is több ország szolgálata figyelte, mégis felszállhatott az egyik legfontosabb nemzetközi vonatra, ahol csak a szerencsének köszönhetően nem csinált nagyobb bajt.

(Forrás: bb.co.uk)

El nem küldött vagy későn megkapott információk, fel nem ismert körözött személyek, a molenbeeki helyzetet elbagatellizáló politikai vezetés, és furcsa szabályok szegélyezik a megrázó terrortámadások útját. Hogy mást ne mondjak, a belga állam például annyira aggódik a Molenbeekben élők nyugalmáért, hogy este kilenc és hajnal öt között nem tart házkutatást. Az elképesztő hibákról és szabályozási környezetről egyébként nagyon jó összefoglalót közölt néhány napja magyarul a vs.hu, a szörnyülködni kívánóknak és az alacsony vérnyomástól szenvedőknek kávé helyett ajánlom.

A hatásköri átfedésekkel és sokszorozott bürokráciával súlyosbított belga szövetségi állam hirtelen egyfajta „bukott államnak” tűnik, mely képtelen ellátni alapvető feladatát, azaz biztosítani állampolgári biztonságát – és velük együtt az európai polgárok biztonságát. Pedig a belga állam sem most találkozik először a terrorizmussal. Az országot igen megrázta a 2014. május 24-én, a brüsszeli Zsidó Múzeumnál történt vérengzés, melynek a gyanúsítottját amúgy nem Belgiumban, hanem Franciaországban, a biztonsági szempontból szintén ezer sebből vérző Marseille városában fogták el. (A TEV honlapjának látogatói számára érdekes információ, hogy ekkor megerősítették a belga zsidó közösség védelmét, éppen úgy, ahogy Franciaországban tették a Charlie-merénylet után – bár a közösség köreiből hallani olyan híreket is, hogy a gépfegyverekkel rodeózó katonák valójában akkor se tudnának lőni, ha muszáj lenne, mert a fegyverükben nincs töltény.)

Egy izraeli forrás szerint is tehetett volna a belga állam sokkal többet a biztonságért – a belga hatóságok állítólag néhány hónapja megbíztak egy izraeli biztonsági céget, hogy az tekintse át a Zaventem és a Charleroi repterek biztonsági helyzetét. A felmérés riasztó eredményt hozott, a konklúzió az volt, hogy csak az nem megy át, mint a kés a vajon, aki nem akar, márpedig az iszlamista beépülés nyilvánvalóan akar. A márciusi merényletekig a biztonsági szakértők által javasolt változtatásokat nem valósították meg.

Belgiumnak segítség kell

A márciusi belgiumi merényleteknek ugyanakkor nem egyszerűen az a tanulsága, hogy jobban kell csinálni, és Belgiumnak (végre) össze kell szednie magát – vagy esetleg mindenkinek magába kell fordulnia, és magába kell zárkóznia.

A szükséges megoldás annyira komplex, hogy itt most csak a legfontosabb tanulságokat és problémákat emelem ki:

  • Mindenekelőtt Molenbeek ügyét mostantól nem lehet nem komolyan venni, és nem lehet a „kulturális sokszínűség” hívószava nyomán eltűrni a radikális iszlamizmus korlátlan – és éppen a sokszínű, szabad, liberális társadalom lerombolására szövetkező – térhódítását. A politikai viták azt mutatják, hogy ez a felismerés sokakban megérett, a fő kérdés már az, hogy milyen az a hatékony fellépés, amely nem löki a dzsihadisták karjaiba a muszlim közösség mérsékelt tagjait (hiszen az iszlamisták nyilvánvalóan mint kulturális és vallási alapú támadást állítják majd be, azaz térítésre használhatják a határozott fellépést). (Forrás: euronews.com)
  • Amikor azonban francia miniszterek és a miniszterelnök a sajtó nyilvánossága előtt beszélgetnek arról, hogy a francia külvárosok százai milyen hasonlóságokat mutatnak Molenbeekkel, és mennyire áll meg a hasonlat (egyébként csak részben), akkor teljesen világos, hogy az európai dzsihadizmus szíve nem doboghat úgy és annyira zavartalanul, mint eddig. Egészen biztos, hogy Belgiumon jelentős lesz a nemzetközi és uniós nyomás, hogy ne engedje, hogy az Európai Unió központi intézményeitől pár kilométerre az ISIS és a radikális iszlamizmus legyen az úr (ehhez képest a merényletek után néhány nappal egy eldobható telefonszámról molenbeeki fiatal arabok százai kaptak arra buzdító sms-t, hogy harcoljanak a nyugatiak ellen…).
  • Azt azonban reálisan nem várhatjuk, hogy Belgium pár hét alatt megoldja az etnikai és a hatásköri vitáit, amelyekkel évek óta nem tud mit kezdeni. Ezért Belgiumnak európai segítségre van szüksége, ami a határok átjárhatósága, saját szabadságjogaink védelme miatt természetesen mindannyiunk érdeke. Az európai közös szabadságot akkor tudjuk megőrizni, ha együtt védjük a határainkat, és segítünk azoknak a tagállamoknak a terrorizmus elleni harcban, akik erre egyedül nem képesek. Belgium, amely kulcsszerepet játszott a novemberi francia és természetesen a mostani belga merényletekben is, erre most láthatóan nem képes.
  • Úgy tűnik, hogy a terroristák kiterjedten használják a szervezett bűnözés „szolgáltatásait”. Illegális fegyverkereskedelem, okirat-hamisítás, informatikai bűncselekmények: ezek nélkül a „szolgáltatások” nélkül finoman fogalmazva is nehezebben mozoghatnának a dzsihadisták Szíria és Európa, illetve az egyes európai tagállamok között, és a térítést is nehezebben végeznék. Alaposabban rá kell nézni tehát a szervezett bűnözés körmére is. Ahogy a helyi politika jelentősége is óriási: a molenbeeki eset mutatja, mennyire elszabadulhatnak a dolgok, ha a helyi politika választói vagy egyéb ideológiai okokból (időnként teljes jóindulattal egyébként) eltűri vagy nem veszi észre a szélsőséges eszmék és közösségek terjeszkedését.
  • A novemberi merényletek után mindenkin kitört a biztonsági fokozatok emelésének igénye. A brüsszeli tapasztalat most azt mutatja, hogy nem elég mutatóba biztonságot teremteni, nem a repülőtereken járőröző gépfegyveresektől, esetleg tankoktól lesz nagyobb a biztonság, hanem attól az aprómunkától, amely megakadályozza a terrorista elemek beépülését, szabad mozgását, és attól az alapos aprómunkától, amely nem ül hetekig-hónapokig olyan információkon, amelyekkel egy-egy merénylet megakadályozható lenne.
  • Az aprómunka megfelelő végzéséhez azonban elengedhetetlen a hatásköri viszonyok rendezése és az emberi tényező helyén kezelése. Tulajdonképpen vissza is értünk a kör elejére, hiszen már 2001. szeptember 11. után tudtuk, hogy nem elég töménytelen mennyiségű adatot begyűjteni, azokat megfelelően elemezni és értelmezni is tudni kell. Az elemzések és értelmezések alapján pedig meg kell tudni mondani, hogy kik azok, akik a hatóságok kitüntetett figyelmére érdemesek. S persze az sem árt, ha ezek az adatok eljutnak a megfelelő partner-szolgálatokhoz, s ha a kitüntetett figyelemhez rendelkezésre is áll elegendő ember. Úgy hírlik, Franciaországban és Belgiumban ez is komoly probléma.